Mária Magdaléna Jézus sírjánál áll, és úgy érzi, hogy mindent elveszített.
Aki értelmet és reménységet adott az életének, meghalt, még a sír is üres. A fájdalom szinte kiált belőle: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.”
Mennyire ismerős ez az érzés sokunk számára! Talán volt idő, amikor közel éreztük magunkhoz Jézust: gyermeki hittel, tiszta bizalommal tudtunk rá tekinteni. De az évek során annyi minden történt velünk, ami lassan betöltötte az életünket. Gondok, feladatok, örömök és csalódások, kérdések és kételyek. És közben talán észre sem vettük, hogy Jézus mintha eltűnt volna az életünkből.
Az első húsvét hajnalának kérdése ma bennünket szólít meg: Miért sírsz? Mert bár lehet, hogy ünnepel a világ, a lelkek mélyén gyakran csendes szomorúság húzódik meg.
Sírunk veszteségeink miatt: elveszített kapcsolatok, elmúlt remények, kiüresedett örömök miatt. Azért is sírunk, mert ami egykor biztos volt, mára bizonytalanná lett. És sokszor azért is, mert túl sok minden tölti meg a szívünket, és észrevétlenül kiszorult az, Aki életet adhatna. Így válik az ünnep külsőséggé: megmaradnak a szokások, a hangulat, a tavaszi öröm – de belül üresség tátong.
És mégis, a húsvéti evangélium éppen ebbe az állapotba szól bele. Már a kérdés mögött is ott van a bíztatás: nem vagy egyedül! Az élő Jézus ott áll a síró ember mellett ma is. Nem távol, nem elérhetetlenül, hanem egészen közel. Akkor is, ha nem vesszük észre. Akkor is, ha a fájdalmunk eltakarja előlünk. Akkor is, ha már azt hisszük, hogy minden elveszett.
A fordulat akkor történik, amikor az ember meghallja a megszólítást. Amikor az Ige egyszer csak nem általános igazság többé, hanem nekem szól. Amikor a hit nem emlék, hanem valóság lesz. A húsvét nem elsősorban esemény, főleg nem hangulat, hanem találkozás. És ebben a találkozásban nem feltétlenül tűnik el minden fájdalom oka, de új értelmet kap az életünk. Már nem egyedül hordozzuk a terheinket. Jézus él, jelen van, ismer és megszólít.
Miért sírsz? Miért sírsz még mindig…?
Talán azért, mert még a sír felé nézel. A veszteséget látod csak, és nem azt, aki életet ad. De ha felé fordulsz, ha engeded, hogy megszólítson, akkor ugyanaz történik, ami kétezer éve: a könnyek mögött felragyog a reménység. Mert a húsvét üzenete ez: nem a halálé az utolsó szó. Nem az ürességé. Nem a kétségé. Hanem az élő Krisztusé. És ahol Ő jelen van, ott a sírásból bizonyság születik, a félelemből békesség, a reménytelenségből új élet.
„Húsvétkor, ha nincs még húsvéti szíved, a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed könnyesen, aggódón búsan, amint van, s keresd a Krisztust, keresd a sírban! Nem, úgysem fogod megtalálni ottan. Eléd fog állni feltámadottan." Túrmezei Erzsébet: Húsvét hajnalán (részlet)
Victorné Kardos Erika lelkészi főjegyző húsvét vasárnapi gondolatait olvashatták.
(Címlapfotó: Kiss Sándor - Krisztus megjelenik Mária Magdolnának; Forrás: kozterkep.hu)