Zsinati összefoglaló

2024 tavaszi ülésszakának elsőnapja

A Magyarországi Református Egyház XV. zsinati ciklusának kilencedik ülésének rövid összefoglalóját olvashatják.

  • A zsinat határozatokkal vette tudomásul Balog Zoltán püspök lemondását a Zsinat lelkészi elnöki tisztségéről, valamint elismerték az egyházért végzett szolgálatát.
  • Egyhangúlag Steinbach József dunántúli püspököt választották meg a Zsinat lelkészi elnökének, míg egyházkerületünk vezetője Pásztor Dániel maradt a lelkészi alelnök.

p8a2209-5f9f5d77a6

Fotó: Hurta Hajnalka

  • Steinbach József püspök a zsinat újonnan megválasztott lelkészi elnöke nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Nyilatkozatában hangsúlyozta: „Zsinatunk közösségében is bűnbánatot tartottunk, holnap úrvacsorai közösségben leszünk együtt. Szeretnénk bocsánatot kérni mindazoktól, akiket megbántottunk, akik csalódtak bennünk. Azért imádkozunk és cselekszünk, hogy Isten fordítsa javunkra a megpróbáltatásokat, újítson meg bennünket.”

  • A Protestáns Tábori Püspökség vezetésével kapcsolatban Mészáros László, tábori esperes jelölésének támogatásáról is döntött a Zsinat. Mészáros László, - aki a Sárospataki Akadémia első évfolyamában végezte a teológiát - Jákob János tábori püspököt váltja a szolgálatban.

  • Az egybegyűltek elfogadták a zsinati szakbizottságok, a közegyházi intézmények és szolgálatok éves beszámolóit. Majd a nyugdíjtörvény és a hittanoktatókra vonatkozó szabályok módosításáról is tárgyaltak.

p8a2449-125aab077e
  • A lelkipásztorok szolgálatáról és jogállásáról szóló 2024. évi törvény változásairól is tárgyalták az egybegyűltek.

  • Böszörményi Gergely, a Református Zenei Fesztivál és a Református Énekek-koncertsorozat főszervezője búcsúzott el szolgálatától. Háláját fejezte ki, hogy munkájával közel huszonöt évig hozzájárulhatott a református kulturális élethez.

További részletek itt:

Megválasztották a Zsinat új lelkészi elnökét