„A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.” (1Kor 12,7)

Lőrincz Krisztina református lelkipásztor pünkösdi írásában Isten Lelkének bennünk való munkálkodásáról osztja meg gondolatait szót ejtve többek között a bölcsességről, a hitről, az imádságról, a közösségről, a szeretetről.

Kedves Testvérek! Kik kapnak Istentől Szentlelket? Mindazok, akik kérik Tőle. Mennyivel inkább ad Isten Szentlelket azoknak, akik kérik Tőle. A Lélek először Krisztushoz vonz, felismerteti velem a bűneimet, megbánást és elfordulást ad a bűnökből. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz! Hagyja el útját az álnok ember, gondolatait a bűnös, térjen az Úrhoz, mert Ő irgalmaz neki.

A Szentlélek betölt a Jézus felismerésének örömével. Felismerjük, hogy miattam, helyettem, értem halt meg Ő. Az örök élet ajándékára csodálkoztat rá, és amennyire megtisztítjuk a szívünket a rossztól, annyira tölt be Isten Lelke belülről.

A Lélek mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Ez az elsődleges szempont. Amit soha ne veszítsünk el szem elől. Használni a másik javára, amit kaptunk. Nem rombolni, nem ártani, hanem építeni kaptuk Isten Szentlelkét, méghozzá az Ige által építünk. Bölcsesség Igéje, a helyén mondott Ige aranyalma ezüsttányéron. A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek, mutassa meg magatartásával, hogy mindent részrehajlás nélkül tesz. A bölcs ember tud hallgatni, és akkor szólni, ha azzal a másik javára van, ha épít.

Isten Szentlelke az ismeret Igéjét is adja nekünk. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. Mindannyiunknak gyarapodni kell az ismeretben, olvasnunk és tanulmányoznunk kell Isten Igéjét, mert akkor nem csap be minket semmilyen tévtanítás. Nem hajlunk el Isten törvényétől.

Hogyan hagyjuk el a bűnöket? Teljesen szakadjunk el tőlük, mondja az Ige. Ne vegyünk részt a sötétség cselekedeteiben, írja a Szentírás. Kerüljük a rosszra vivő társaságot! Hiszen tudhatjuk, „a jó erkölcsöt is megrontja a rossz társaság!”, mondja a Példabeszédek könyve.

A Szentlélek a hitet is adja. Ha akkora hitetek lenne, mint a mustármag, hegyeket mozdíthatnátok el! Gyakran vagyunk kicsinyhitű emberek. Müller György Istentől kapott rendkívüli hittel a semmiből hozta létre az árvaházakat. Istenben bízva fenn is tartotta azokat, buzgón imádkozva az anyagiakért. Istentől kért dolgokban hinni csodákat mozdíthat elő. Gyógyítások kegyelmi ajándéka is megtörtént hit által, ezt is cselekedte Péter és Pál apostol. Imádság által Isten meggyógyította a betegeket. „Mit néztek ránk, úgy, mintha a saját erőnkből értük volna el, hogy a sánta meggyógyuljon” – az Úr Jézusba vetett hite által Jézus gyógyította meg.

Ma is megtapasztalhatjuk, ha imádkozunk valakiért, ha Isten akarja, ereje lesz az imádságnak. Egy idős hívő asszony mondta el a gyülekezetben, hogy az orvosok a rákos betegségében azt mondták neki, nem tudnak segíteni. Ő is felkészült a mennybe való elköltözésére, de amikor otthon imádkozott, azt értette meg, hogy Isten meg fogja őt gyógyítani. Nem halt meg, hanem meggyógyult, és hálából több éven keresztül missziói munkát vállalt a gyülekezetében, és kárpátaljai gyülekezetekben vallotta meg hitét és gyógyulását. Az Istentől való erők munkái – halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek – szintén Jézus hatalmában van. A prófétálás – prófétálnak fiaitok és leányaitok, bár Isten Igéjét hirdetnék így sokan!

Fontos a lelkek megkülönböztetése – mindent megvizsgáljatok, ami jó, azt megtartsátok! Istentől való, aki vallja Jézus Istenségét és emberi voltát. A nyelveken szólás Jézushoz vezette a hitetleneket az első pünkösdkor, Krisztusról szólt az igehirdetés, a bűnökért való kereszthaláláról és feltámadásáról. Mind kapunk Isten Lelkéből, mert egy Lélekkel itattattunk meg. Egy testbe: a Krisztus testbe tartozunk. Mind más ajándékot kapunk Istentől, hogy szolgáljunk azzal a test többi része felé. Nem kérkedhet a láb a kézzel szemben, a fül a szemmel szemben. Kiegészítjük egymást a szolgálatban. Szükségünk van egymásra. Élő kövekként alkotjuk a Krisztus testet, és a testünk a Szentlélek temploma. Fontos mindannyiunk munkája, segítsége, szolgálata Isten egyházában, a gyülekezetben. Meg kell becsülnünk egymást. Van, aki kétkezi munkájával segít, ha jó szívvel nem vállalnánk a templom, imaház rendben tartását, a területek gondozását, minden felborulna a rend, és ékesség híján. Ha nem lenne szívvel-lélekkel fáradozó testvér a szeretetszolgálatokra, sütésre, főzésre, nem is lennének ilyen alkalmak, hiszen a vendéglátás is fontos szolgálat. Ha nem vállalná örömmel gyülekezeti szolgáló a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozásokat, nem tudnánk gyermekprogramokat szervezni a gyülekezetben. Ha nem lenne imádkozó testvér, meghalna a gyülekezet lelki élete. Ha nem látogatna valaki szeretettel betegeket, időseket, magányosak lennének a gyülekezetben. Mindenki olyan lelki adottsággal, kegyelmi ajándékkal cselekszik, amilyenre indít a Lélek, és az Ige.

Azt is mondja Isten Igéje, az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet ad, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. Isten előtt a rangsor nem nagy és kicsi, hanem kicsi és nagy. Isten az alázatossal, megalázottal, és megtört szívűvel tart. Isten Lelke velünk türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. Ez a szeretet Krisztusé. Ő így szeretett minket, így tartott ki mellettünk, emberek mellett. Ebből a szeretetből kell tanulnunk szeretni embertársainkat. Megbocsátani, a másik javát keresni, akkor járunk jó úton.

Amire Isten Igéje indít, kezdd el cselekedni, hogy építs, használj azzal családodban, a gyülekezetben. Rád is szükség van Isten munkájában, mert Krisztust képviseled gondolataiddal, szavaiddal, tetteiddel!