Megtekinthető Kovács Imre nyugalmazott református lelkipásztor unikális keresztyén kiadványokból álló kiállítása a Kakas-templomban Miskolcon.
A több száz éves Bibliát, imakönyveket és más, a keresztyén irodalom különböző felekezeteinek ritka példányait felvonultató tárlat Kovács Imre saját gyűjteménye. A 90. életévét nemrég betöltött lelkipásztor gyermekkora óta szenvedélyesen gyűjti a könyveket, előbb a szépirodalmat, egyetemista korától pedig a teológiai jellegű kiadványokat is.
Évtizedek alatt fillérenként összerakva jött össze az a mára már két-háromezer darabból álló gyűjtemény, amelyből több, Imre bácsinak kedves és számos kivételes kötet is látható a Belvárosi református templomban felvonultatott 130 darab kiadvány között.
– Nem örököltem több ezer darabos könyvtárat. Otthon mindössze három-négy könyvünk volt. A Károli Biblia, Szikszai György Keresztyéni tanítások és imádságok című könyve 1685-ből, egy énekeskönyv és egy kalendárium – nyilatkozta az Európa Rádiónak Kovács Imre.
A Miskolc-belvárosi Egyházközség hajdani lelkipásztora ekképp emlékezett vissza korai szenvedélyének fellobbanására: Jó anyámtól minden áldott nap kaptam 50 fillért egy tölcsér fagyira, ám Imrécske abból nem fagyit vett, hanem egy-két hétig gyűjtögette, és elmentem Miskolcon a Zsarnai piacra vagy a színház mellett lévő antikváriumba, ahol Gárdonyi, Jókai, Móricz műveket vásároltam. Teológus koromban pedig már az ösztöndíjamból szorítottam ki pár forintocskát könyvekre. Szorgos látogatója voltam a Debreceni Zsibogónak, ahol mindig találtam valamit. Régi bibliákat, imádságos könyveket, prédikációkat emeltem fel a ponyváról pár forintért.
Imre bácsi elmesélte, hogy Miskolcra kerülvén sok könyvet kapott nyugdíjas lelkipásztoroktól is, melyek közül néhány kötet szintén látható a kiállításon. A látogató találkozhat például egy 1820-ban kiadott bőrkötéses kántor énekeskönyvvel, mint ahogy a Kárpát-medence környező országainak az énekeskönyveivel is.
A tárlaton fellelhető imádságos könyvek sorából Imre bácsi a magyar református kegyességi irodalom talán legtöbb kiadásában megjelent kötetét, a már említett Keresztyéni tanítások és imádságok című könyvet emelte ki. A szóban forgó Szikszai kiadvány nem csupán kegyességtörténeti, mentalitás- és művelődéstörténeti szempontból, hanem a református vallásgyakorlat mindennapi praxisát tekintve is alapműnek tekinthető.
Mint azt Imre bácsi mondta, szintén jó nevű Meiszermann Ignácz Hit, remény, szeretet címmel megjelent katolikus imádságos és énekes könyve is.
Megtekinthető Imre bácsi legkedvesebb Bibliája is. Az, amit anyai nagyapjától örökölt, és amellyel a nagyapja kétszer járta meg Amerikát több hetes hajóúton. (Az a Biblia, amelyik a címlapfotón látható - a szerk.)
Látható a kiállításon egy fakszimile 1590-es Vizsolyi Biblia, egy 1608-as Hanaui Biblia, valamint egy marosvásárhelyi Képes Biblia is az 1800-as évekből és egy római katolikus Arany Biblia is.
A magyar és idegen nyelvű Bibliák és a református énekeskönyvek mellett, más római katolikus kötetek, valamint néhai Ravasz László református püspök prédikációs kötetsorozatának egy része is látható a tárlaton.
A kiállítás a 10 órás istentiszteletek előtt és után tekinthető meg Miskolcon a Belvárosi református templomban.