Huszonnégy éve kezdődött Tornyosnémetiben. Azóta minden évben határon innen, határon túl a kapcsolódó gyülekezetekkel felváltva megrendezzük az Összetartozás napját.

Huszonnégy év nagy idő. Az egykor tetterős reformátusok mára megfáradtak, arcukon a ráncok elmélyültek, bicegősen, görbe botokra támaszkodva érkeztek sokan június 7-én a templomunkba. Nem egyedül jöttek. Gyermekek, unokák, barátok vették körül az idősebbeket, ami azt jelenti, hogy van tovább, lesz mindig, aki a magasba tartja a zászlót. A harang egyenletes kongással jelezte, hogy 14 órakor kezdődik az istentisztelet. Mint egy dobogó szív, a templomunk szíve, mely minden betérőt szeret, és örömmel fogad. Ahogyan mi is, ez a maroknyi kis közösség Tornyosnémetiben.

A templomunk megtelt, és a 165. dicséretünk éneklésével eggyé vált a gyülekezet. Az igeszolgálatot Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Egyház püspöke végezte. Csendben hallgattuk. Nem volt forgolódás, köhécselés, mozgás. Érthető volt minden szó és mondat, s minden gondolat hozzánk, magyarokhoz szólt. Azokhoz az emberekhez, akik egymás mellett ültek, és az igehirdetést hallgatva megteltek ismét erővel. Mert ahogy püspök úr hangsúlyozta, ébrednie kellene a reformátusoknak. Sokszínű a közösségünk, másképpen éljük meg az élet kihívásait, örömeit, próbatételeit, éppúgy, mint a babiloni fogságba elhurcolt választott nép tagjai. Volt, aki elfogadta a helyzetet, beilleszkedett, beolvadt az új világba, de sokan a szívükben hűek maradtak önmagukhoz, és Istenükhöz. Nem mindenki tért haza a fogság után.

A magyar nép sem egységes e tekintetben, máshogy éljük meg az élet vastag betűs eseményeit. Senki nem ítél el senkit. De ideje ébredni, megerősödni és megfogalmazni kik is vagyunk, s hová tartozunk. Isten segítsége nélkül nem megy, ezért hangzott Ézsaiás próféta könyvéből olyan erőteljesen az ige, amit a megemlékezés alapigéjének is szántunk, és ami egy könyörgés is egyben:

Köszönjük püspök úr szolgálatát!

Gondnok asszonyunk, Fövenyesi Zsuzsanna összeszedetten, és határozottan igazgatja a gyülekezet ügyes-bajos dolgait. Éppen így odafigyel a gyermekeire is, akiket következetesen keresztyén hitre nevel. A megemlékezésen nagyobbik fia, Boldizsár szavalatát hallgattuk. Hibátlanul mondta el Rolla Margit Egymás terhét hordozzátok című, hosszú versét.

Ezt követően Bundzik Tímea orgonaművészt, és Váradi Zoltán hegedűművészt hallgathattuk. Zenében, dallamban, énekhangban megfogalmazott szívből jövő szolgálat volt minden tekintetben. Állt az idő, és az arcokat végig nézve eltűnődtem, hogy most mire is gondolhatnak az emberek? Kinek, mi jutott az eszébe? Megfigyelhető volt testvéreim arcán, hogy elemelkedtek lélekben ettől kemény, küzdelmekkel teli világtól. Én magam emlékeztem. Régi időkre, mindazokra, akik már nincsenek közöttünk, de egykor velünk énekeltek, imádkoztak.

Szólt a hegedű, a zongora, és a hangokon és dallamokon ringatózva nagyon messzire utaztam. Ez akkor történik meg, amikor a művészek átéléssel, lelküket beleadva játszanak. Ilyenkor leegyszerűsödik a körülöttünk zajló, elvárásokkal, és feladatokkal teli világ. Csak vagyunk. Csak vagyok, olyan egyszerűen, mint egy fa az erdőben. Most, és itt. És talán ez a legfontosabb. Az a sok ember, ott Tornyosnémetiben, ebben az öreg, kopott templomban, szívvel, lélekkel itt volt. Ezért nagyon hálás vagyok Istennek, és mindenkinek, aki ezen a napon megteremtette ezt a csodát. A háttérben dolgozóknak, szervezőknek, segítőknek, akik az ételt készítették, a süteményeket sütötték, vagy pedig megszólaltak a gyülekezet előtt, és átadtak egy-egy szép gondolatot. Köszönöm mindenkinek!

A csodálatos előadás után gondnok asszonyunk köszöntötte a jelenlévőket s átadta az ajándékokat a gyülekezetek gondnokainak. Ebben az évben úrasztali terítővel leptük meg a résztvevő gyülekezeteket. Ficzere Bertalan, a határon túli szinai gyülekezet gondnoka meghívott bennünket egészen pontos dátummal, 2027.06.06-ra, a náluk megrendezésre kerülő összetartozás napjára. Számíthatnak ránk, örömmel megyünk!

A felszólalások, köszöntések következtek. Thomka István gondolatait fia, Balázs tolmácsolta. Thomka István, a Hidasnémetiben élő református közösség gondnokaként végezte szolgálatát. Az ő kezdeményezésére indult el az összetartozás napjának a megszervezése. Nagy öröm számára, hogy már önjáró, és rendszeres ez a program a gyülekezeteinkben. Istennek hálát adva érkezett most is közénk, de gondolatainak elmondását fiára bízta.

Az Abaúji Református Egyházmegye Esperese, Kusnyír László köszöntötte a megemlékezőket. A tőle megszokott lendülettel szólt az élet komolyabb kérdéseiről, de mosolyt is csalt az arcunkra kedves, de tanulságos történeteivel. Köszönjük, hogy eljött, megtiszteltetés volt számunkra a jelenléte.

Megemlékezésünk végén elénekeltük nemzeti imádságunkat a Himnuszt, majd pedig a 90. Zsoltár hangjai csendültek fel, s fájdalmas hangon lüktetni kezdett ismét templomunk öreg szíve, emlékeztetve mindannyiunkat egy igazságtalan, és megalázó történelmi helyzetre, a trianoni békediktátum aláírására, és annak következményeire.

A magyar nép sokat szenvedett a világtörténelem hatalmi játszmái között őrlődve. Csoda, hogy létezünk. És ez legyen mindenkinek érthető és világos. A csoda Igenis Istentől való. Bár összetört a hajónk a háborgó tengeren, de a Jóisten megtanított bennünket vízen járni. Ez a megmaradásunk ereje és titka. Istennek legyen ezért hála!