Gyermektáborok Alsó-, és Felsőzsolcán

Idén immáron tizenkettedik alkalommal rendezte meg gyülekezetünk az alsózsolcai református gyermektábort július első hetében. Erre a hétre a gyülekezetközeli, református gyermekek jelentkezését vártuk, hiszen bár az is szép szolgálata lehet egy gyülekezetnek, ha nyáron egy település családjai számára úgymond olcsó és még a missziót is célzó gyermekmegőrzést biztosít, azonban mi azt szerettük volna, hogy a táborozók mind inkább otthon érezzék magukat a gyülekezet közösségében és a tábor családias jellege megmaradjon. Így az évközben hittanórára, gyermekistentiszteletre járó gyerekek kötetlenebb, játékosabb formában ismerkedhettek meg hitünk dolgaival, kerülhetnek közelebb Istenhez és gyülekezetünk közösségéhez.

IMG_1899

Alsózsolcán így ebben az évben 24 gyermek vett részt a napközis táborban, melyet július 7-én istentisztelet keretében zártak a gyermekek, ahol a gyülekezet közösségét is megörvendeztették a héten tanult énekek bemutatásával.

A tábor hetén gyülekezeti tagjaink segítettek a gyermekek közötti szolgálatban. Nagytiszteletű asszony a szervezésben, kántorunk az énektanításban, egy presbiter és egy pótpresbiter testvérünk a gyermekek foglalkoztatásában, de voltak, akik sütemény, gyümölcs felajánlásaikkal, a helyt adó gyülekezeti ház tábori foglalkoztatásra alkalmassá tételével, vagy éppen egy napra ugrálóvár felajánlásával igyekeztek arra, hogy kitűzött céljaink megvalósuljanak.

IMG_2003

Felsőszolcán pedig második alkalommal rendezte meg gyülekezetünk a 2023 januárjára elkészült gyülekezeti házunkban a gyermektábort július 22 és 26 között. Erre a hétre azoknak a református gyermekek jelentkezését vártuk, akik gyülekezetünkhöz tartoznak. Mivel kisvárosunkban református általános iskola is van, ahol a gyermekek a református hit alapjait elsajátítják hittan órákon, és Istenhez közel kerülve rendszeresen megjelennek istentiszteleteinken is, célként azt tűztük ki a magunk számára, hogy a táborral méginkább magukénak érezhessék a gyülekezet közösségét. A tavalyi első 12 résztvevő után idén már 16 gyermek volt a táborban, melyet úgyszintén a vasárnapi istentisztelet keretében zártunk.

A táborban a lelkipásztor és a gyülekezet ifjúsági munkásán túl a gyülekezet kántora, gyülekezeti tagok és gimnazista, közösségi szolgálatát teljesítő diák is segítettek a gyermekek tanítását és a kikapcsolódását. Többen a gyülekezetből adományokat is felajánlottak a tábor lebonyolításához.

IMG_1873

Mindkét tábor tematikája a Titus Hitéleti Alapítvány által kidolgozott, a bibliai Dániel történetének feldolgozására épült. Az énektanulás, a bibliai foglalkozások délelőtt voltak, délután pedig szabadidős foglalkozásokat szerveztünk a gyermekeknek. Évek óta a tábor csütörtöki napján kiránduláson veszünk rész. Így volt ez az idei évben is, amikor Szerencsre mentünk a gyermekekkel kirándulni. Csokigyár látogatáson és egy interaktív csokoládékészítő foglalkozáson vettünk részt velük, majd megtekintettük a Rákóczi várat, ahol hallhattak gyermekeink a reformátusságért sokat küzdő és egyházunkat segítő Rákóczi család történetéről.

IMG_2127

A táborok megrendezéséhez nyújtott támogatásért köszönet illeti a Tiszáninneni Református Egyházkerületet, hiszen így mindenki számára elérhető áron tudtunk gyermekeink számára tartalmas kikapcsolódást biztosítani.