2025. január végén a Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthondiákjai egy hetet töltöttek Hollandiában a cserediákprogram keretében. Az intézmény igazgatója, Dr. Téglás Zsolt Gábor tíz éve alakította ki a kapcsolatot Apeldoorn városának protestáns szakképző intézményével, amelynek köszönhetően minden tanévben 15-20 diák kölcsönösen részt vesz egy egyhetes csereprogramban.
A januári utazás során a magyar diákokat a testvériskola családjai látták vendégül. Dr. Enghyné Zergi Márta intézményi lelkész ez alkalommal is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a szakmai gyakorlatok mellett a keresztyén értékrend is hangsúlyos szerepet kapjon, hiszen ez mindkét intézmény számára meghatározó jelentőséggel bír.
![20250130_144146](/media/images/20250130_144146.width-1280.jpg)
A diákok számára már az első nap is izgalmasan telt: egy ismerkedős csoportos játék segítségével találkoztak a holland tanulókkal, majd a vendéglátó családok otthonába kerületek elszállásolásra. A holland kultúra, szokások és ételek megismerése mellett a szakmai programok is színesítették a hetet. A lányok különböző holland finomságokat készítettek, míg a fiúk fémből saját kezűleg alkottak tolltartót.
A hét folyamán a résztvevők ellátogattak Amszterdamba, ahol hajókiránduláson vettek részt, és bepillantást nyertek a kikötői munkálatokba. Megcsodálhatták a homokos tengerpartot is, majd közös barbecue-partit rendeztek nekik a holland tanárokkal, diákokkal és családokkal. A programok sorában helyet kapott egy trambulinpark-látogatás is, valamint egy városismereti játék, amely során jobban megismerhették Apeldoorn nevezetességeit.
![20250128_104913](/media/images/20250128_104913.width-1280.jpg)
A diákok számára ez az utazás nemcsak szakmai és kulturális tapasztalatokkal gazdagította őket, hanem bátorságra és nyitottságra is ösztönözte őket. Többen életre szóló barátságokat kötöttek holland társaikkal. A program sikerét mutatja, hogy a résztvevők pozitív élményekkel tértek haza, és már izgatottan várják, hogy áprilisban ők láthassák vendégül holland diáktársaikat a Vay-ban.
![20250129_105809](/media/images/20250129_105809.width-1280.jpg)
A hagyománnyá vált találkozások és csereprogram jubileumi alkalmából ezen az éven a testvériskolai kapcsolat tiszteletére konferenciát szervez az intézmény, szeptember 17 és 19 között. A Konferencia témájáról és részleteiről később számolunk be.