Új óvoda épül Hejőcsabán

Új református óvoda alapkövét tették le március 28-án Miskolc-Hejőcsabán, ahova a tervek szerint a 2023 szeptemberétől 50 gyermek járhat majd.

Tóth Éva intézményvezető az ünnepség kezdetén elmondta a szülők részéről óriási az érdeklődés. Már most beteltek a helyek az előzetes igények alapján. Alig várják, hogy felépüljön az új óvoda, és minél több gyermeket tudjanak fogadni, és nevelhessék őket hitben, szeretetben – tett még hozzá az intézményvezető.

pdd

Pásztor Dániel püspök

Fotó: Vajda János MTI

Annak reményében építünk óvodát, hogy az itt mindennapjaikat töltő gyerekek megfogják menteni és védeni a világot a fegyverek borzalmaival szemben? – tette fel a kérdést igei szolgálatában Pásztor Dániel püspök aztán úgy folytatta – Én elhiszem, mert Isten igéje szerint a gyermekekben és csecsemőkben erő és hatalom van. Akikre Isten gyermeket bízott, azok tudják, hogy ebben van igazság. Mert olyan szeretet árad belőlük, ami semmi máshoz nem fogható. Pásztor Dániel végezetül áldást kért a szülőkre és a pedagógusokra, akik majd ebben az intézményben végzik szolgálatukat.

Utána Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára többek között arról beszélt, hogy a Miskolc-Hejőcsabai Református Óvoda az Országos Óvoda Program részeként épül meg, mintegy 737 millió forint támogatásból.

2

Alakszai Zoltán

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott

Fotó: Vajda János MTI

Alakszai Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott háláját fejezte ki többek között azért, hogy ilyen rendkívüli időben, „amikor Európában milliók kényszerülnek elhagyni hazájukat”, a jelenlévők egy egyházi óvoda alapkőletételén vehetnek részt.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő beszédében úgy fogalmazott, hogy "Istenbe vetett hit, hazaszeretet és gyermekek nélkül nincs jövőnk", majd Isten áldását kérte az óvodára és Magyarországra.

Utolsóként Rácsok András püspöki titkár szólalt fel, aki köszönetet mondott számos szereplőnek, akik valamilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy református óvoda épüljön meg Hejőcsabán. Kiemelten szólt az óvoda egyik tervezőjéről Németh Sándorról, aki a tervezés időszaka alatt tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Ezt követően a felszólalók ünnepélyesen időkapszulát helyeztek el az épület alapkövében.