Országos „Környezetismeret-környezetvédelem” csapatverseny

Miskolc-Szirma

A Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda idén 25. alkalommal rendezte meg az országos „Környezetismeret-környezetvédelem” elnevezésű csapatversenyét, május 10-én pénteken.

Az országos versenyt évről-évre általános iskolák tanulói számára szervezzik alsó tagozat második évfolyamtól, felső tagozat hatodik évfolyamig bezárólag. Jelentkezések számát tekintve a 2023/2024. tanév a rekordok éve volt, hiszen közel 250 csapat adta le nevezését a verseny meghirdetését követően.

P1060154

Csapatverseny a hagyományoknak megfelelően három levelezős fordulóból állt, melyeknek feladatai az adott évfolyamok ismeretanyagára épültek. Minden forduló tartalmazott a tananyaghoz kapcsolódó, azt kiegészítő, a tanulók tantárgyi ismereteit bővítő feladatokat is, melyek könyvtárban és interneten található szakirodalom felkutatását igényelték. A döntőre való felkészüléshez külön szakirodalmi jegyzéket állítottak össze versenyzők számára. Levelezős fordulókat követően évfolyamonként a legjobb eredményt elérő csapatokat hívtuk be a végső megmérettetésre.

P1060070

A döntőben közel ötven csapat mérhette össze tudását a természettudományok területén az ország különböző településeiről. A két legtávolabbról érkezett csapat Tolna és Veszprém Vármegyéket képviselték Miskolc-Szirmán. Alsó tagozatban két feladatsor megoldása várt a tanulókra, valamint részt vettek egy „Villámkérdések” nevet viselő játékos fordulóban is. Ötödik és hatodik évfolyamon online tesztet oldottak meg a versenyzők, majd ezt követte egy összetettebb, több állomásból álló feladatsor, amely a gyakorlati ismereteket kérte számon a résztvevő csapatok tagjaitól. Verseny végén minden jelenlévő csapatot elismerő oklevéllel és ajándéktárgyakkal jutalmazták. Az első helyen végzett csapatok a győzteseknek járó serleget vihették haza.

P1060118

Iskolánk két csapattal is képviseltette magát a versenyen. Második évfolyamon 8. helyezést, negyedik évfolyamon 2. helyezést szereztek a szirmai református iskola tanulói.

A verseny elindításának negyedszázados évfordulójának emlékére az iskola kertjében faültetésre is sor került. Az emlékfát Farkas Lászlóné pedagógus ültette el, akinek a kezdeményezésére elindult a verseny 1999-ben. Az esemény során a jelenlévő iskolák képviselői elhelyezték szalagjaikat az emlékfán, amely így különleges díszében ragyog az intézmény udvarán.