Az adventi gyertyagyújtási ceremónián a Tiszáninneni Református Egyházkerület képviseletében a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon vegyes kórusa nyújtott szolgálatot. Igét Barna Sándor, egyházkerületünk püspöke hirdetett.
Zsúfolásig megtelt a vármegyeszékhely szívében elhelyezkedő Szent István tér, ahol december második vasárnapjának délutánján kezdődött az adventi ünnepség, amelyen a Tiszáninneni Református Egyházkerület szolgált.
Az ünneplőket Ábrám Tibor, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatója köszöntötte röviden bemutatva a nagy múltú intézményt és a Tiszáninneni Református Egyházkerületet. Az ünneplőknek azt az immár kétezer éves üzenetet közvetítette, amelyben a karácsonyi evangélium és az egész keresztyénség megfogalmazódik: „Született néktek ma a megtartó, az Úr, Krisztus”
Igét Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett a béke jegyében. S mint azt kiemelte, a karácsonyban ő maga is a békességet szereti. – Kevés békésebb képet tudok elképzelni annál, mint a megszületett Jézus, mellette Józseffel és Máriával, az őket körülvevő állatokkal, valamint a szabad ég alatt a nyájukra vigyázó pásztorokkal. Kedves karácsonyi énekünk, a Csendes éj is arról szól, hogy a megváltó kisded vigasztaló mosolyát reánk hinti és békességet ígér – mondta a püspök, aki szerint minden ember vágyik a békességre, mert hiányzik a világból.
– Olykor bennünk sincs békesség, és a sok feszültség konfliktusokban jelenik meg mind a kapcsolatainkban, mind pedig a világban, ahol valahol – közel és távol – mindig háború van – mondta. Majd Ézsaiás próféta könyvének 9. fejezetéből idézve kiemelte:
„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!”.
– Jézus Krisztus tehát a békességet hozza el nekünk. Békességet az Istennel, megbékéltet önmagunkkal, megbékéltet egymással, és békességet hoz majd egyszer a Földre is – magyarázta a püspök József és Mária történetével alátámasztva gondolatait, ugyanakkor felhívva a figyelmet a második gyertya üzenetére is: a szívünkbe költöző békére és az élő reménységre.
Végezetül azt kívánta a Tiszáninneni Református Egyházkerület nevében, hogy az a szeretet, öröm és békesség, amelyet Jézus Krisztus ad csorduljon túl a szívünkön, érjen el másokhoz is és változtassa meg a világot. Addig is várjuk reményben a Békesség Fejedelmét!
Az igehirdetés után Barna Sándor püspök az önkormányzat képviseletében jelenlévő Hollósy András alpolgármesterrel, valamint a Várva Várt Alapítvány munkatársával, Polonkainé Valcsev Ivanov Évával közösen meggyújtotta a Szent István téren felállított adventi koszorú második, a reményt szimbolizáló gyertyát.