Július 15-21. között került megrendezésre a Sárospataki Református Gimnázium Egyházzenei Kántorképző Tábora. Az idei tábornak 40 fiatal résztvevője volt, akiknek többsége egyházkerületünkhöz tartozó gyülekezetekből érkezett.
Hat általános iskolás felső tagozatos gyermeknek és 34 gimnáziumi korosztályhoz tartozó fiatalnak, egy héten keresztül volt lehetősége bepillantást nyerni a református egyházzene mélységeibe. A mindennapi próbákon, hangszeres foglalkozásokon túl a fiataloknak lehetőségük volt a kikapcsolódásra is. Kirándulások, kiszállás, bográcsozás és a közös éneklés erősítette tovább a közösségi élményeket.
A tanulók a Tiszáninneni Református Egyházkerülethez tartozó gyülekezetekből érkeztek, de volt résztvevő Baja környékéről, Felvidékről és Erdélyből is. A szervező és egyben oktató gárda 6 fővel irányította a fiatalok programját, figyelemmel kísérve az egyéni és csoportos próbáikat és szabadidejüket.
Az intenzív hangszeres és énekkari próbák, az elméleti órák mellett a fiataloknak volt ideje megpihenni és egy közösségként megélni a hét pillanatait. A megszokott napirendtől eltérően a szerdai napon Miskolcra kirándultak, ahol a belvárosi és az avasi református templomok orgonáját nézték meg, majd ezt követően Egerben várlátogatással és szabadprogrammal folytatódót a pihenőnap.
Ahogy azt a szervezőktől megtudtuk, táborban különös figyelmet fordítanak arra, hogy ez a hét ne csak egy szakmai továbbképzés legyen, hanem minőségi együtt töltött idő és örömteli együttlét. Egy olyan építő kikapcsolódás, ahol jól is érzik magukat a fiatalok. „Hiszen a zene iránti szeretet mellett a tábor közösség formáló ereje lesz az, ami reményeink szerint visszahozza őket, esetlegesen másokat is be tud majd kapcsolni évről évre.” - tette még hozzá Bereczki Róbert.
Az egész hetes programot a vasárnapi Istentiszteleten való koncerttel zárták a Sárospataki Református templomban, amelynek végén az oklevelek kiosztására is sor került.
A Sárospataki Református Gimnázium Egyházzenei Kántorképző Tábora a következő év nyarán is júliusában várja a zenét szerető és értő fiatalokat, hangszeres előképzettség nélkül is. Ha szeretsz énekelni és érdekel a Református Egyházzene, jövőre téged is várnak.