Húszéves a pataki „Kisrefi”

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli ebben a tanévben a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Általános Iskolája, a Kisrefi. Ebből az alkalomból nagyszabású gálát rendezett az intézmény, de más programok is voltak a tanévben.

Repkáné Tóth Bernadettet

Fotó: Gombos Levente

A két évtizedes jubileum megünneplésére főprogramként hálaadó rendezvénnyel és egy gálaműsorral készült az iskola. Ezek mellett azonban az egész tanévre szóló kísérőrendezvényeket is szerveztek. A programsorozatról Repkáné Tóth Bernadettet intézményegység vezető beszélt az Európa Rádiónak.

Elmondta, hogy az iskola közösségi oldalain elindították a 20 év 20 kép programot, ami egy-egy tanév képeiből nyújtott válogatást hónapról hónapra. Tavaly karácsonyra elkészült egy gyönyörű válogatás az iskola kórusának karácsonyi műsoraiból, amit szintén a közösségi oldalakon osztottak meg.

Elkészült az iskola jubileumi évkönyve is, amely nem csupán az elmúlt 20 évre tekint vissza, hanem előre is néz, a célok irányába.

Készítettek tablókat, fotókiállítást is, amelyeket a Wáberer Sportcsarnok aulájában lehet megtekinteni.

Ültettek növényeket és egy időkapszulába zárt levélben megírták, hogy a 20 éves évfordulón, hol tartott az intézmény.

20_éves_a_kisrefi_6jpg

Fotó: Gombos Levente

A június 13-án tartott gála két részből állt. Egy hagyományos hálaadó részből, amelyen a negyedik és a nyolcadik évfolyamosok búcsúztak el az alsó tagozattól, illetve az iskolájuktól. A nyolcadikosok szokás szerint keringőt mutattak be az első blokkban. Az ezt követő műsorban pedig a magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanulói egy bibliai történetet mutattak be énekszóval, tánccal, hangszeres zenei művekkel, népdalénekléssel és közös énekléssel.

20_éves_a_kisrefi_1

A hálaadó eseményen és az ünnepi gálán a fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerületet Fukász László tanügyi tanácsos képviselte. Nyilatkozatában elmondta, hogy a Kisrefi egy nagy intézményhálózat egyik tanegysége. Úgyhogy 20 évvel ezelőtt a Kollégium szinte egy kistestvért kapott a Kisrefivel.

Bár az óvoda nem a Sárospataki Református Kollégium része, de az egyházkerület fenntartásában működik, így az egyházkerület a nevelési rendszer intézményeinek teljes palettáját lefedi az óvodától kezdve a hittudományi egyetemig, ami azért praktikus, mert átmenetet biztosít az egyik intézményből a másikba, hiszen ugyanazt a szellemiséget és keresztyéni, hitvalló életvitelt viszi tovább egyik intézményből a másikba.

Kiemelte, hogy Sárospatakon a támogatások, valamint a külső partneri kapcsolatok révén állandó és innovatív építkezéssel olyan együttállás valósult meg, amelynek következtében az intézmény felfelé ível, amiért elsősorban Istené a dicséret, aki mindenkor megmutatja és megadja a lehetőségeket, a segítőket.

A tanügyi tanácsos Igét a Prédikátorok könyvéből mondott az ünneplőknek:

„...Mindennek rendelt ideje van…”; „Megvan az ideje a munkának és megvan az ideje az ünneplésnek.”

– Életünk Isten akarata szerint épült és épül – zárta gondolatait Fukász László.

20_éves_a_kisrefi_3

Fotó: Gombos Levente

Az eddig megtett útról beszélve Repkáné Tóth Bernadettet intézményegység vezető azt mondta az Európa Rádiónak, hogy a sikerek mellett voltak kudarcok is, de a Jóistenbe bízva, az ő iránymutatása szerint mindig előre tekintve próbáltak és próbálnak meg tanítani. Az oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a nevelésre, mert meggyőződésük szerint mai világunkban sokkal fontosabb szerepe van az iskolai nevelésnek, mint eddig volt, hiszen a legtöbb esetben a családtól is át kell venniük ezt a szerepet.

20_éves_a_kisrefi_4

Fotó: Gombos Levente

Mint ahogy az intézményegység vezető fogalmazott, az iskola népszerűségét a tanulólétszám növekedése jelzi: 20 évvel ezelőtt 22 fővel indult a tanítás. Idén már 360 gyermek jár a Kisrefibe. Az oktatás minőségét leglátványosabban az mutatja, hogy a végzős tanulók több mint 90 százaléka a Kollégium gimnáziumában folytatja a középiskolai tanulmányait.

A sport terén élen jár a kézilabda, ami országos színvonalúvá nőtte ki magát és sokak pályaválasztását is befolyásolja, de versmondásban, magyar nyelv és irodalmi, valamint idegen nyelvi és matematikai versenyeken, sőt még a művészetek terén is szépen helyt állnak a gyerekek. Az iskola kórusa évek óta kimagasló eredményeket ér el.

Nagy-Baló Csaba

Fotó: Gombos Levente

A két internátussal is rendelkező intézményegyüttest 11 éve irányítja Nagy-Baló Csaba, a gimnázium és a Kisrefi igazgatója, akivel megnyílt az iskola 21. századi történetének új fejezete. Az igazgató úgy látja, hogy a 20 éve újraindított általános iskolai tagintézmény sokban segítette, de egy-két dologban hátráltatta is a gimnázium működését. Az igazgató ezt fejtette ki az Európa Rádiónak adott nyilatkozatában, de beszélt a jelenlegi gondokról és a tervekről is.

– Amikor a pataki Kisrefi igazgatói állására jelentkeztem, már akkor javasoltam a pályázatomban a szerkezetváltást az általános iskolai tagintézményben két párhuzamos osztály indításával. A javaslat egy angol-magyar tannyelvű, illetve egy emelt színtű matematika tagozatos osztály indítását fogalmazta meg, ugyanis a gimnázium szerkezete ezekre tudott ráépülni. A két tannyelvű képzéssel 8 éven át felmenő rendszerben a nyelvi képzést kívántuk megalapozni, az emelt matematika tagozattal pedig a reál tudományokat. Akkor senki nem hitt ebben, még a fenntartó sem. Az akkor hivatalban lévő püspök fél éven keresztül piszkált azzal, hogy bizonyítsam be, van-e ehhez elég gyerek Patakon.

Én akkor azt mondtam, hogy nem ez a kérdés, hanem az, hogy tudunk-e olyat kínálni, hogy minket válasszanak. Minket választottak. Ma már minden évfolyamunkon két párhuzamos osztályunk van, ami által a gimnázium létszámát 10 év alatt több mint a duplájára növeltük. Előnnyé változott a szerkezet egybeolvadása is, mert ezáltal hatékonyabbá vált a tantestület megszervezése. Fennmaradt viszont az a hátrányos helyzet, hogy a Kisrefi megalakulását a másik két pataki általános iskola nem vette jó néven, ami jó okot adott nekik arra, hogy az ottani általános iskolában végzett diákokat ne irányítsák a gimnáziumba. A Kisrefi létrehozásánál a célunk az volt, hogy évente legalább egy osztálynyi alapot adjon a gimnáziumnak. Ez megvalósult, de van, amikor másfél-két osztálynyit is ad – elevenítette fel.

A bővülés azonban elhelyezési gondokat is hozott magával, amit úgy oldottak meg, hogy a Kossuth Internátus étkezdéjének a helyén épült nyolctantermes iskolaépület földszinti tanulószobáiban helyezték el az iskola felső tagozatának 5. és 6. évfolyamán tanuló két-két osztályát, míg a 7. és 8. évfolyam két-két osztályát a gimnázium épületében, ami az igazgató szerint egészségtelen állapot. Úgy véli, az lenne az egészséges, ha egy helyen, vagy egymáshoz nagyon közel működnének az általános iskola tagintézményének az osztályai, ami a gimnázium és az általános iskola közös és további fejlődésének lehetőségét és irányát is kijelöli.

Ennek megfelelően a tervek között szerepel az általános iskolai tagintézmény épületének bővítése és egy 150 fős új kollégium létrehozása is.

(Címlapfotó: Gombos Levente)