Az aréna sok küzdelem helyszíne volt már, de a győzelmet mindig azoknak sikerült kivívni, akik kitartóak voltak. Persze kellet az alapos felkészülés, kellett a bátorság, az erő, a félelmek leküzdése, a hűség, a csapatmunka, de végül ez vezetett a célhoz.
Talán így foglalható össze az nap, aminek a TIREKIFI szervezében a miskolci Generali sportcsarnok adott otthont. November 8-án pénteken délelőtt majd kétezer 13-18 év közötti fiatal töltötte meg a lelátókat, hogy részese legyen azoknak a programoknak, amelyekkel az volt a szervezők szándéka, hogy felmutassanak egy olyan utat, amelyiken érdemes járni, még akkor is, ha ez más, ha ez nem olyan természetes, különösen ebben az életkorban, amikor talán maguk sem tudják még a fiatalok, hol a helyük. Otthon lenni, a helyemre találni ott, ahol vagyok? Nem könnyű ezekre a kérdésekre választ találni. A fiatalokat, akik többnyire egy-egy egyházi iskolából érkeztek a találkozóra tanáraik kíséretében, egy lendületes köszöntéssel fogadták a szervezők. Ablonczy Áron és Andy Oatridge tapasztalt ifjúsági vezetőként igyekeztek megtalálni a közös hangot a jelenlévőkkel. De az Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének, Barna Sándornak és Vadnai Zoltán missziói tanácsosnak a köszöntésében is érezhető volt, hogy igyekeztek belehelyezni magukat ebbe az élethelyzetbe, hiszen a saját fiatalkori tapasztalataikat osztották meg a jelenlévőkkel.
„Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.” (Zsolt.16,6) – idézte Dávid zsoltárát a püspök, és magyarázatként hozzáfűzte, hogy sokunkban ott élnek a saját elképzeléseink a jövőt illetően, mégsem mi döntjük el, hogy hová születünk, merre haladunk, hanem Isten és Ő húzza meg a határokat ahhoz, hogy rendben legyen az életünk. A legfontosabb, hogy nem a hely, hanem az Istennel való kapcsolatunk határozza meg az életünket, mert vele vagyunk jó helyen.
A zene fontos része minden nagy rendezvénynek, különösen, ahol ennyi fiatal jön össze. A SÓFÁR dicsőítő csapata lelkesen hívta a közönséget az Isten dicsőítésre, és sikerült is magával ragadni főként azokat, akik ismerték az elhangzó énekeket.
Vadnai Zoltán gondolatai is a visszaemlékezéssel indultak. Beszélt a saját útjáról, amikor Isten szolgálatra hívta el, aztán katonának sorozták és a behívó ide az Arénába szólt, ahol megkapták a további úticélt. De, ami igazán számít – hívta fel rá a figyelmet -, az a János 14,6 üzenete, amit maga Jézus Krisztus ajánl, és ezt érdemes elfogadni:” Én vagyok az Út, az Igazság, és az Élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam”
Ifj. Csomós József református lelkész, a kerület ifjúsági referense a szervezők nevében megköszönte, hogy időt szántak a résztvevők arra, hogy eljöttek, hiszen ők ezért dolgoztak. És ez a mai világban azért is különleges, mert megszoktuk, hogy minden házhoz jön, hogy rendelünk a méretünkre illő cipőt, ételt, filmet…úgy gondoljuk ez így van helyén. De valóban a legjobb helyen vagyunk? Joseph Campbell érdekes kutatására hívta fel a figyelmet, aki azt kereste, hogy mi a közös a hősökben, és arra a megállapításra jutott, hogy a nagy dolgok nem jönnek házhoz. Harry Potternek például ki kellett jönni a lépcső alól ahhoz, hogy változás történjen az életében.
Az Ige alapján az etióp kincstárnok történetét (ApCsel 8,26-37) hozta a fiatalok elé a lelkipásztor. Ennek a kincstárnoknak el kell indulni otthonról, mert valami hiányzik az életéből. 3500 kilométert utazik, mert jó helyen akar lenni. Más Istenhez, más templomhoz indul, hogy megtalálja a helyét, de mikor odaér nem engedik be. Egy jól szituált rangos fekete, aki az állapota miatt (kasztrált) a tisztasági törvénynek nem felel meg, ezért nem léphet be a templomba. Nincs jó helyen? Kudarcot vall! De van egy Szentírás a kezében, viszi magával és olvassa Ézsaiás próféciáját, amiben azt találja, mit tett érte Isten – szabadítást készít. Érted is, amit olvasol? - kérdezi a mellé rendelt Fülöp apostol, és elmagyarázza neki, hogy a szabadító Jézus Krisztus eljött, érte is. Így deül ki számára, hogy itt a hazafelé úton, a puszta közepén a legjobb hely a szívében van, ahol felismeri élete Megváltóját. Megkeresztelkedik, mert teljes szívéből hiszi, hogy végre jó helyen van! Új emberré lesz. Akkor leszünk mi is” bárhol” jó helyen, ha teljes szívből hiszünk- bátorította a fiatalokat igehirdetése végén ifj. Csomós József.
A MÉSA duó Temesvárról érkezett és olyan, gyülekezeti énekeskönyvből ismert dallamok csendültek fel új köntösben, amelyek imádságként is szólhattak az Ige szava után.
Bár a fiatalok türelme láthatóan fogyott, hiszen sokáig egyhelyben maradáshoz általában a gépek előtt ülve képesek, Elekes Botond bizonyságtétele, aki csak pár évvel idősebb tőlük, mégis arról szólt, hogy eljön az idő, amikor mindez megváltozhat, ha eljut hozzájuk is a rengeteg hívó szó közül a legfontosabb, Jézus hívó szava: Kövess Engem!
Az egyetemista beszélt arról is, hogy hogyan került kapcsolatba az Exodus csapatával, ahol elvégezte az ifivezető képzést, és talált új közösségre a hívő fiatalok között. Hangsúlyozta, hogy milyen nagy jelentősége van egy-egy keresztyén közösséghez tartozásnak, hiszen Isten a találkozásokban készíti el a lehetőségét annak, hogy megismerjük Őt.
A szünetben valóban felpezsdült az élet, hiszen elindultak egymás felé a fiatalok. Az ismerősök egymásra találtak, és a különböző ifjűsági szerevezetek asztalánál megismerkedhettek azok tevékenységével is. Játékra hívták a fiatalokat, igés üzeneteket vihettek magukkal, a régi és új ismerősi kapcsolatok alakulhattak.
Az ebédszünetet követően újra színpadra léptek az ifjúsági vezetők, majd Képes Lóránt nem szokványos bizonyságtétele talán úgy fogalmazható meg: egy fiatal fiú kiáltása Isten felé. A SÓFÁR dicsőítő csapatának vezetésével énekelhetett még együtt a fiatal sereg, majd Fukász László lelkipásztor áldással bocsátotta útra a fiatalokat.
Záró gondolatként: Állami iskolából vittem el a hittanosaimat, akik már konfirmáltak a gyülekezetben, vagy akik most készülnek arra. Nem szoktak ilyen rendezvényhez, talán idegen is volt számukra, és mint a többiek általában ők is elővették a telefont, beszélgettek egymással, azt is megkérdezték mikor lesz vége. Bennem is felmerült a kérdés, vajon sikerült e megszólítani őket, milyen élménnyel mennek haza (erről majd meg is kérdezem őket), eljutott vajon hozzájuk a kérdés, jó helyen vannak-e? De, ami végül az én kérdésemre, és talán a szervezőkére is választ adhat. Érdemes volt-e a sok-sok munka fáradtság, erre az a válasz, amit hazainduláskor feltettek a „gyerekeim”.
„Mikor lesz újra?”
