"Erő-forrás 2023" felzárkózási konferencia

Augusztus 24-én csütörtökön Erő-Forrás címmel felzárkózási szakmai napot tartottak a Református Szeretetszolgálat felzárkózási osztálya és a Magyar Református Szeretetszolgálat felzárkózási ágazata közösen. A negyedik alkalommal megszervezett esemény idei programjának a Miskolc-Belvárosi és a Tiszáninneni Református Egyházkerület biztosított helyszínt.

A Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség templomában Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke tartotta a nyitóáhítatot.

DSC_0769

A szakmában dolgozók, szolgálók Miskolcon, a Püspöki Hivatal dísztermében és Nyilas Misi Házban vehettek részt a szakmai programokon. A konferencia alaptémája a Református Egységes Gyógypedagógiai Intézmény (EGYMI) bemutatkozása volt, de díjátadó, több előadás és kisebb műhelymunka is várta résztvevőket.

DSC_0834

A szakmai nap fókuszában a református oktatás és a Református EGYMI, illetve a felzárkózás kapcsolata állt, de itt tartották meg a cigánymisszió Az én lelkészem címet viselő, a lelkipásztori hivatás évéhez kapcsolódó rajzpályázatának díjátadóját is.

A Református EGYMI részéről bemutatkozott Siteri Erika frissen kinevezett igazgató és a felzárkózási szolgálatok részéről két intézmény.

Az eseményről részletes tudósítást az alábbi linken olvashatnak:

A felegyenesítés szolgálatában

További Képek: