Bizonyságtételek szavakba öntve és énekszóval, egyházzenei koncert, áhítat, könyv- és ajándékvásár is várja egyházkerületünk érdeklődő tagjait az idei Lelkész-presbiteri konferenciánkon.
A november 8-án, szombaton, 10 órától a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tornatermében megrendezendő alkalomra nagy szeretettel hívjuk gyülekezeteink lelkipásztorait, főgondnokait, gondnokait, presbitereit, érdeklődő tagjait, hogy együtt örvendezzünk, imádkozzunk és hálát adjunk a gondviselő Isten előtt.
Velünk lesz Gundel Takács Gábor, Magyarország egyik legnépszerűbb tévés műsorvezetője, aki hitéről mesél majd, és együtt köszönthetjük majd kerületünk legrégebbi és leghosszabb idő óta megszakítás nélkül működő művészeti közösségét, az idén 45 éves Cantus Firmus Énekkart is.
Amennyiben részt szeretne venni az eseményen kérjük, jelezze részvételi szándékát november 4-én (kedden) 12 óráig a levelek@tirek.hu e-mail-címen vagy a +36-46/563-563 telefonszámon.
Parkolni a Lévay Gimnázium környékén szombaton díjmentesen lehet.
A gimnázium épületébe a Rákóczi utca felőli bejáraton lehet majd bejutni.
„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” (ApCsel 1,8)