A Pro Caritate kitüntetés az esélyteremtés előmozdítása területén végzett kiemelkedő szakmai, közszolgálati, karitatív tevékenységért adományozható. – A szociális gondoskodás a közösségért vállalt bátor és aktív segítségnyújtás, a közösségépítés legalapvetőbb szintje. Az ezen a területen adott szakmai díj nemcsak azt jelenti, hogy a díjazott a szakmai protokollt jeles minőségben ismeri, hanem azt is, hogy hosszú évek alatt megmarad a szíve, a lelkiereje mindezt odaadóan gyakorolni is. Ebben a hivatásban a szakmai tudás a szív és lélek nélkül nem jelent semmit – mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a szociális munka napja alkalmából tartott díjátadón Budapesten.

Egy hivatás méltó lezárása

Kovács Katalin harmincnyolc éven át szolgált a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapellátásokat és szakosított ellátásokat nyújtó intézményekben. Méltatása szerint a szociális területen kifejtett csaknem négy évtizedes kimagasló szakmai munkájával és emberi értékeivel olyan életművet alkotott, amellyel nemcsak a szakma, hanem az emberek megbecsülését és tiszteletét is kivívta.

– Időt és energiát nem sajnálva mindig arra törekedtem, hogy folyamatosan képezzem magam, hogy a különböző szolgáltatásfejlesztési munkacsoportokban való részvételemmel javítsam, és magasabb szintre emeljem a különböző ellátotti csoportoknak nyújtott szolgáltatás színvonalát, akár új ellátási formák kidolgozásán keresztül, akár a minőségbiztosítás vagy a tanítás terén – nyilatkozta portálunknak Kovács Katalin, aki szerint pályaválasztásának gyökerei gyermek- és ifjúkorába nyúlnak vissza.

– Az embereknek való segítés és a velük való foglalkozás az egész családunkra jellemző. Már gyermekkoromban megszoktam, hogy törődnünk kell egymással, én ebben a szellemben nőttem fel Hejőbábán – mondta. Elárulta azt is, hogy óvónő szeretett volna lenni, nagyapja azonban bölcsen irányította figyelmét a segítő hivatásra meg-megjegyezve, hogy gyermek nem biztos, de beteg ember biztos, hogy mindig lesz. Meghatározó és kikerülhetetlen momentum volt sorsának alakulásában, hogy Hejőbábán nagyon régi múltra tekint vissza a pszichiátriai betegeket gondozó otthon, amelynek lakói teljesen beépültek a település életébe, és az intézet is nagyon sok embernek kínált munkalehetőséget. Az egészségügyi szakközépiskola elvégzése után ő is itt helyezkedett el, és itt találkozott először demens betegekkel is, ami később a pályáját is meghatározta. Fejlődését és épülését jelentősen befolyásolta az otthont akkoriban vezető pszichiáter szakorvosa, aki folytonos tanulásra ösztönözte a dolgozókat.

Isten segítségével

Az első jelentős fordulópont akkor következett be a szakember karrierjében, amikor 16 évnyi munka után a pszichiátria területéről az idősellátásba került. Ez 2002-ben történt, amikor a pszichiátria területéről elvonták a demens betegeket és létrehozták nekik az encsi intézményt. Óriási változásnak nevezte azt a fordulópontot is, amikor 2011-ben a Tiszáninneni Református Egyházkerület fenntartása alá került a Bőcsi Idősek Otthona. – Ebben a helyzetben is arra törekedtem, hogy mindennek megfeleljek, hiszen egy egyházi intézménynek minden esetben többet kell adnia, mint egy állami fenntartásúnak: a hitéletre, a református lelkiségre, a lehajlásra, az odafordulásra még nagyobb hangsúlyt kell fektetnie. Hétköznapjaink szerves részét képezik az áhítatok, vasárnaponként az istentiszteleteken csendesedünk el és gyűjtünk erőt, továbbá minden egyházi ünnepet megtartunk. Ezeken kívül minden hónapban a munkatársaknak külön áhítatot is szervezünk. Munkatársaimmal a mai napig nagy tiszteletben tartjuk azt, hogy kenyéradó gazdánk a Magyar Református Egyház, amelynek következtében katolikusként, én magam is sokat fejlődtem, gazdagodtam és erősödtem. Hiszem és tudom, hogy Istenhez bármikor fordulhatunk, Ő mindig megmutatja az utat – hangsúlyozta.

A díjazott tapasztalata szerint az egyház alá tartozás pozitív változásokat eredményezett nem csupán az intézmény, hanem az idősek életében is, amit az egyházba vetett bizalommal magyaráz. Intézményi oldalról az egyházi fenntartás népszerűséget hozott, hiszen megnövekedett a várólista hosszúsága, az idősek tekintetében pedig az egymás közötti szociális kapcsolatok fejlődtek és finomodtak a mindennapi áhítatok révén, ami az egymás iránti elfogadás mértékének növekedésében mutatkozik meg legszembetűnőbben.

Kovács Katalin ez év október elején ismét válaszút elé érkezett, hiszen Hejőbába főállású polgármestere lett. Elmondása szerint ezt a váltást minden eddigitől nehezebben éli meg, hiszen eredeti hivatását mindig örömmel végezte, és egy olyan nap sem volt az életében, amikor nehezére esett volna bemennie a munkahelyére, pedig több súlyos betegségen is átesett, ami végül döntés elé állította. Most abban igyekszik vigasztalódni, hogy régi-új feladatkörében is az embereknek segít majd, és mint ahogyan eddig, úgy ezután is a legjobb tudása szerint minden tőle telhetőt megtesz majd, miközben tudja azt is, hogy minden ember problémáját nem lehet megoldani. – Nagyon nehéz lesz, hiszen a munka tárgya az ember, és a sikerhez mindenki kell, de Isten segítségével ez is sikerülni fog – fogalmazott.