„Református értékrend az Európa Rádióban” címmel az egyházkerület rádiómissziója is lehetőséget kapott bemutatkozásra a Protestáns Újságírók Szövetsége „Keresztyén tartalom régi és új csatornákon” témájú médiaműhelyének keretében, amelynek Berekfürdő adott otthont február 13-15 között. Az alkalomról Kovács Zoltán, az Európa Rádió református programigazgatója írt összefoglalót.
Egyházi rádióként apostoli küldetésben járunk, hiszen ugyanazt az örömhírt – evangéliumot – sugározhatjuk, illetve „visszhangozhatjuk” az éterben, amely egykor angyalok szárnyán érkezett a világba. A háztetőkről is lehet, sőt kell hirdetni Krisztust (Mt 10,27b). Missziói feladatunk akkor eredményes, ha „éterízesítő” kovászként vagyunk jelen a médiazajban, és tudunk hiteles alternatívát kínálni, hatással lenni a (még) nem hívő hallgatók életére.
Az Európa Rádió a református egyház „kisugárzása”, ezért nincs önálló üzenete, nincsen más értékrendje, mint amit a „családból” hoz (ld. anyaszentegyház). Szolgálata ilyen értelemben csak adminisztratív jellegű: Segíti a gyülekezetek bizonyságtételét, az elérés hatósugarát kiterjeszti egy nagyobb „vételkörzetre.” Az üzenet ugyanaz, a forma azonban – természetesen – alkalmazkodik a műfaji követelményekhez. Ha sok embert szeretnénk megszólítani, tapasztalatunk szerint a hagyományainkat nem elég elitista módon felmutatni, hanem érdemes kockázatot vállalni és értékeinket lefordítani, újra megfogalmazni a média, a tömegkommunikáció nyelvén is.
Húsz éves történetünk alatt sok hibát elkövettünk, de hallgatóink visszajelzéseiből megtanultuk, hogy a tökéletességnél talán nagyobb érték a hitelesség.
Jó volt a Kárpát-medence protestáns médiamunkásaival találkozni és közösen megerősödni az elhívásban, hogy a modern kommunikáció eszközei áldást közvetíthetnek a ma élő generációnak! Áldást közvetíteni, Istenhez közelíteni – ez a „református értékadó” létének értelme és célja, küldetése a korunkat jellemző értékválság idején: Így lehet „örök életnek adója.”
(Címlapfotó: Tóth András)