A csaknem ötszáz éves múlttal rendelkező tudás, a következetes elméleti képzés, a nagyon erős gyakorlati képzés és az összetartó közösségek a fő jellemzői a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem lelkészképzésének. Az oktatók a szentírás üzeneteinek hiteles közvetítése mellett a mai kor kihívásaira is igyekeznek felkészíteni hallgatókat.

A lelkipásztori küldetésben a lelkésznek alkalmazkodnia kell ahhoz a körülményhez, amelyben az evangélium hirdetése történik, azaz figyelembe kell vennie azt, hogy mi történik a világban és körülötte, de nem minden esetben kell azt kiszolgálnia, illetve alkalmazkodnia a környezetéhez, hiszen a világ nem mindig abba az irányba mozdul el, amely az evangélium értékrendje szerint elfogadható. Időnként tehát általánosan elfogadott jelenségekre kell nemet mondania a lelkipásztornak, ami folytonos mérlegelést igényel a részéről a között, hogy hagyja-e magát sodortatni az áramlattal vagy nem, ebből adóadóan népszerű lesz-e avagy sem.

Nagy kihívást jelent korunkban az is, hogy a lelkészek nagy részének több gyülekezetet kell pásztorolnia, hiszen a még az egymáshoz közel eső települések esetében sem azonosak a gondok, amelyekre válaszul más-más evangéliumi üzenetet kell megfogalmazniuk. Az SRHE Bibliai Tudományok Intézete vezetőjének tapasztalatai szerint azonban manapság a kötelező szolgálatok elvégzése történik csak meg a gyakorlatban, a gyülekezeti közösséggel való folytonos együttélés, a pulzus érzékelése azonban nem mindig. – A lelkipásztori szolgálat nem csak abból áll, hogy vasárnaponként meg van tartva az istentisztelet, amelyen valaki prédikál. Az ige hirdetéséhez meríteni kell annak a közösségnek a hétköznapjaiból és ünnepeiből is, amelyben a lelkipásztor él – mondta dr. Fodor Ferenc az Európa Rádiónak.

Összetartó közösségek, mély barátságok

A Sárospataki Református Hittudományi Egyetem az ország egyik legjelentősebb lelkipásztor képzőhelye. A tanári karban vannak olyanok, akik hosszabb időt töltöttek már gyülekezetben és vannak olyanok is, akik nem sokkal azután lettek oktatói az intézménynek, hogy tanulmányaikat befejezték. Akik gyülekezeti szolgálatban voltak vagy vannak az oktatói szolgálatuk mellett, azok megtanulták a világot azoknak az embereknek a szemszögéből látni, akiknek a lelkészi küldetés szól. – Éppen ezért tartjuk nagyon fontosnak a gyakorlati képzést, vagyis a hallgatók gyülekezeti közösségekkel való folyamatos kapcsolattartását. A kiszállások révén megvalósuló találkozások ugyanis sokkal többet adnak a hallgatóknak, mint elénekelni néhány éneket, elmondani egy-egy bizonyságtételt vagy felolvasni azt az igeszakaszt, amelyről a tanáruk prédikál. A gyülekezetekben emberekkel, helyzetekkel, körülményekkel találkoznak és megismerik, miként lehet felkészülni azokra a kihívásokra, amelyekre a tanulmányaik idején még csak kívülállóként tekintenek – fejtette ki az intézetvezető.

Emellett azonban a küldetés ellátásához szükséges tudásszint megszerzését is fontosnak tartja az intézmény, amelynek színvonalából nem engednek, és ez azt is jelenti, hogy a hit nem mentesíti a hallgatót a vizsgák letétele alól.

A képzés sajátossága az is, hogy az évek során a hallgatók kiteljesednek és képesek fölfedezni magukban azokat a kegyelmi ajándékokat, amelyek esetleg a tudós lelkipásztor, vagy egy majdani tudós egyházvezető, vagy teológiai tanár élethivatása felé mozdítja el őket.

A tapasztalatok szerint az itt végzett lelkipásztorok később is megtartják egymással a kapcsolatot, jó barátságok, keresztszülői fölkérések születnek közöttük, ami annak köszönhető, hogy együtt élnek az itt töltött évek alatt.

A múlt, a jelen és a jövő összekapcsolódása

A lelkipásztori szolgálathoz szükséges tudás csaknem fél évezredes múltra tekint vissza Sárospatakon. A Trianon előtti évkönyvek tanúsága szerint nagy kiterjedésű régiónak volt ez a szellemi központja, és nem volt hátrányosabb helyzetben Debrecennel vagy akár Budapesttel szemben sem. – Van mire visszatekintenünk, de muszáj előre is tekintenünk. Önmagában a hagyományból táplálkozni nem lehet, hiszen használhatatlanná válik az a tudás, amelyik a jelenből vagy a remélt jövendőből, illetve a világ folyamatainak kiszámítható majdani alakulásából nem táplálkozik, és azokra nem válaszol – magyarázta dr. Fodor Ferenc.

Az intézetvezető felidézve elmesélte Rákosi Mátyás a sárospataki Református Teológiai Akadémián 1952-ben tett látogatását. Az akkori miniszterelnököt dr. Nagy Barna a teológiai akadémia rektora vezetett körbe az intézményen, amely során Rákosi túl vastagnak titulálta a falakat, amellyel azt akarta kifejezni, hogy ide nem szűrődik be a külvilág hangja. Rákosi megjegyzésére a rektor ekképp válaszolt: