Szeptembertől dr. Simon Zoltán tölti be a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon főigazgatói tisztségét. A korábbi vezető, dr. Ábrám Tibor több mint három évtizedes, elkötelezett szolgálat után adta át a stafétát.

Az új főigazgató széleskörű szakmai tapasztalatot hoz magával. Húsz évet töltött el a pedagóguspályán gyakorló pedagógusként – a többi közt a Lévayban is – és vezetőként egyaránt. Vezetett kollégiumot, egyetemi tanszéket és pedagógiai műhelyt is. Szenvedélye az oktatás és a kutatás, különösen a történelem és a kulturális antropológia területén. Célja, hogy folytassa elődje örökségét, és szolgáló szemlélettel azon munkálkodjon, hogy a Lévay továbbra is a református nevelés zászlóshajója maradjon. Az interjú az Európa Rádióban elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Milyen érzésekkel vágott neki a tanévnek, annak tudatában, hogy már nem óraadó tanérként, hanem a nagy hírű és nagy múltú Lévay gimnázium főigazgatójaként folytatja a munkáját?

A félelem oszlik, bár a feladat rettentő óvatosságra int abban a tekintetben, hogy még tanulnom kell a rendszerszintű gondolkodást, hiszen a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon a közoktatás rendszerén belül óriási intézménynek számít, és eltér az általam eddig megszokott fenntartói gyakorlatoktól és gazdasági rendszerektől, így teljesen más látásmódot követel meg.

Mi volt az első gondolata, amikor megkapta a felkérést? Teljesen egyértelmű volt, hogy rábólint?

Egyáltalán nem volt egyértelmű. Pedagógiai pályámat 2005-ben a Lévay József Református Gimnázium Tóth Pál Diákotthonában kezdtem meg éjszakai nevelőtanárként, az intézményből a felsőoktatás irányába kilépve 20 évvel később ismét itt vagyok, de már főigazgatóként. Szinte hihetetlen, de ennyi idő alatt értem meg erre a feladatra, biblikusan értelmezve, a Jóisten ennyi idő alatt vértezett fel e nemes szolgálatra. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon főigazgatói pozíciójára való felkérés a pedagógiai szakirodalmat és a szervezetfejlesztés teóriáját-gyakorlatát nézve alulról felfelé történt, indirekt módon, ami rettentő fontos. Dr. Ábrám Tibor főigazgató utódját a 2023/2024-es tanévben nem találták meg, főigazgatói megbízása kitolódott. Ebben az időszakban óraadó- és kutatótanárként dolgoztam a Lévayban, a tantestület több tagja, illetve közép- és felsővezetői szinten, felmerült személyem a főigazgatói pozícióra betöltésére vonatkozóan, amelynek végeredménye az lett, hogy a Tiszáninnei Református Egyházkerület, mint fenntartó, belső meghívás formájában felkért vezetési programom benyújtására. Ebben a folyamatban azt kellett megértenem és magamban szakmailag helyre tennem, hogy honnan származik felém e szakmai, emberi bizalom, hiszen akkor még csak két és fél éve dolgoztam a Lévayban óraadóként. Természetesen jól esett és az önismeretemnek is jót tett, de az ilyen tudatos, szántszándékkal megfogalmazott bizalomnak való megfelelés komoly felelősség, emberi, erkölcsi és szakmai értelemben egyaránt. Visszautalva főigazgatói felkérésem biblikus értelmezésére, egyértelműsíteni szeretném, hogy kegyelmi ajándékként élem meg azt, ahogy a Lévayba kerültem vissza szolgálatra. Hogy miért? Mert az eltelt húsz évben kutatóként, kulturális antropológusként, tanárképző intézetben végzett adjunktusi, tanszékvezetői munkám, illetve magánemberként, presbiterként, szülőként, erőteljesen foglalkoztat az, hogy mikor és mit hallunk meg abból a folyamatból, amit a felekezetközi köznyelvben úgy szoktunk nevezni, hogy elhívás, amit többször életem meg életem során, de ez volt a legmélyebb és legerősebb. Ebben a pillanatban is (leg)erősebbnek, (leg)biztosabbank érzem ezen elhívást!

Az, hogy elhívásként tekintett a főigazgatói megbízására, az is tükrözi, hogy egy bibliai mottót választott, vezetői szlogenként, ha lehet így fogalmazni: „aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok”. Miért ezt az igét választotta, és hogyan szeretné ezt megélni a vezetői gyakorlatban?

Pedagógiai pozícióm a Lévayban (természetesen az osztálytermen kívül) eddig a tanáriban volt, ami olyan informális tanulási helyszín, ahol a pedagógusok a szünetekben nagyon fontos pedagógiai tartalmakat, nevelési stratégiákat, oktatási stratégiákat adnak át egymásnak, mi több mímelik ezeket. Ebből kifolyólag én rengeteg olyan plusz információval rendelkezem, amelyeket egy vezető általánosságban véve nem biztos, hogy birtokol. Már a felhatalmazás, sőt a kérés is megvan a pedagógus kollégák részéről, hogy „ne felejtsem el, honnan jövök, hol ültem, mit beszéltünk, hogy történelem tanárként milyen nehézségekkel kellett megküzdenünk”…, ezeket én egyáltalán nem szeretném elfelejteni. Ezért viszem tovább kezdő főigazgatói feladataim mellett, az elmúlt tanév két 11. évfolyamos osztályom közül az egyiket, történelem tantárgyból az érettségire elkísérve őket, remélve, hogy nem fogok kiesni abból a gyakorlatból, melynek során a diákok szemüvegén keresztül látom az iskolát, mint intézményt.

Ábrám Tibor nevét már többször említette. Nehezen lehet őt megkerülni a Lévayról szóló beszélgetésekben, hiszen az elmúlt 32 évben ő vezette az intézményt. Kapott-e tőle valamilyen atyai jó tanácsot, útravalót, bátorítást?

Nagyon sokat.

Mit mondott Önnek?

Többet, mint atyai jó tanácsot és bátorítást. Nagyon egyszerűen össze tudom foglalni. Az én vezetői jeligém, egy picit kiterjedtebb („…aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok” (Mk 10,43), dr. Ábrám Tiboré a következőképpen szólt: „Aki vezet, az szolgál.” Saját jeligémmel az előző főigazgató vezetői jelmondatához igyekeztem alkalmazkodni, tudatosan. Én ugyanúgy szolgálatnak tekintem a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon vezetését, mint dr. Ábrám Tibor: a hit értelmezése szerint, emberileg, erkölcsileg, pedagógiailag, szakmailag. Ő a szolgálat szemléletét adta nekem, amit tudatosan igyekeztem formálni az átadás-átvétel több hónapos időszakában. Dr. Ábrám Tibortól azonban a kitűnő rendszerszemlélete mellett az alázatot is megtanultam, vagyis gyarapodtam és nem csupán a szolgálat biblikus értelmével, hanem az alázat keresztyéni értelmével is, s bízom benne, hogy a közeljövőben be tudom építeni ezeket az életembe akár főigazgatóként, akár magánemberként vagy szülőként. Elképesztően nagy ez az örökség, amit a jövőben szeretnék továbbvinni. Az iskola pedagógiai kultúrája sokat fejlődött az utóbbi években, de tovább gondolandó: fontos, hogy a digitális oktatás feltételei mellett a reformpedagógiai módszerek is beépüljenek az iskola pedagógiai kultúrájába és gyakorlatába a közeljövőben.

Mit ért pontosan reformpedagógiai módszerek alatt?

Szeretném, ha a resztoratív pedagógia szemlélete és gyakorlata a közeljövőben minden szinten teret nyerne az intézményben. Ez az úgynevezett helyreállító szemlélet az adott konfliktus, illetve kezelésének közvetlen megtapasztalásán alapul, amely jelenthet saját problémából való tanulást, illetve olyan szerepjátékot, ami a másik helyzetébe való belehelyezkedést jelenti. Ha saját magunk tapasztaljuk meg a konfliktust, annak érzelmi töltete sokkal intenzívebb, ezért a tanulási folyamatot követően hasonló helyzetben sokkal könnyebben előhívható tudást kaphatunk. Kutatótanári pályázatom másik vállalása a Komplex Instrukciós Módszer (KIP) bevezetése, amely olyan csoportmunkán, illetve annak szervezésén alapul, amely státuskezelő is. Mindezek mellett tantárgyanként és tanároként változó módon természetesen, de a projektmunka különböző szintjeinek intenzívebb implantációjának elfogadására szeretném ösztönözni kollégáimat, a napi pedagógiai munka szintjén. A Lévayban a digitálisan támogatott oktatási palettánkban ide vonatkozóan már van rutin, hiszen a 40 perces tanóraidő után fennmaradt 5 percet, nagyon kreatív digitális tartalommal töltik ki a kollégák, és differenciáltan. Ezek az értékes „fennmaradó” percek, heti szorzatban például, már mélyebb tartalmú lehetőségeket kínálnak a különböző jellegű projektfeladatok egyéni és csoportos megoldására is.

Milyen fontosabb elképzelései és tervei vannak a Lévay vezetését illetően, és ezek közül mi az, ami akár már most, szeptembertől, az új tanévtől láthatóvá válik az intézményben?

A következő tanévtől, 2026 szeptemberétől szeretnénk elindítani a 8 évfolyamos gimnáziumi képzésünket. A 2025/26-os tanév az erre való felkészülést jelenti, melyet egy általam kinevezett koordinátor tart kézben és irányítja az ide vonatkozó szakmai előkészítő munkát, rendszeres egyeztetések révén. Reményeink szerint novemberre, az első nyílt nap alkalmával már meg tudjuk nevezni azokat a tanárokat, akik a 8 évfolyamos gimnáziumi képzésünk keretén belül oktató-nevelő munkát látnak majd el.

Mi indokolja ennek a bevezetését?

Elsődlegesen szülői preferencia, egyfajta legitimációs funkció az iskola vezetése felé. A szülők többsége úgy gondolja, hogy a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzés jobban előkészíti és zökkenőmentesebbé teszi a továbbtanulás irányát. Itt a hangsúly az irányon van. A szülő ugyanis nemcsak azért íratja be gyermekét a 8 évfolyamos gimnáziumi képzésre, mert feltétlenül a tanítás és a nevelés minőségétől várja gyermeke fejlődését, hanem a közösségépítő tevékenységünktől, tehetséggondozásunktól is remél személyiség fejlődést. A közösségépítés ugyanis a Lévay legfőbb erőssége. A 8 évfolyamos képzés keretében talán jobban strukturálódik a közösségépítés folyamata megadva azt a biblikus szocializációs teret, ami iskolánk egyik küldetése: „menjetek el, és gyümölcsöt teremjetek”, amihez azonban idő kell, ehhez meg kell érni.

Hány diákot jelent majd a 8 évfolyamos képzés levezetése?

A fenntartói elvárásoknak is megfelelve, 2026 szeptemberében kezdő osztályt 28 fővel szeretnénk elindítani, és reményeink szerint négy-öt éven belül eljutunk majd a négy osztályig.

Helyileg hol tudják majd elhelyezni ezeket a fiatalokat?

A Tóth Pál Diákotthon fiú szárnyának felső emeleti szintjét alakítjuk át, négy tanteremmel, két csoportszobával, két koedukált mosdóval és vizesblokkal, egy tanári szobával és két raktárhelyiséggel. Ez a végső terv, elsődlegesen azonban egy osztályra rendezkedünk be, így a 2026/27-es tanévtől többet nem várunk el, Fenntartói finanszírozás tekintetében követjük a szakaszolás elvét a kivitelezési munkálatokban. A kivitelezési munkálatok reményeink szerint, decemberben elkezdődnek, a megvalósítás pedig előreláthatóan a következő naptári év nyarán következik be.

Arról már beszélt, hogy mit tart a Lévay legnagyobb erősségének. A tapasztalatai alapján hogy látja, milyen az iskola megítélése városi szinten? Hol foglal helyet a Lévay a közoktatás rendszerében?

Bátran merem kijelenteni, hogy magasan pozícionáljak iskolánkat városi szinten. A Lévay reprezentatív, a társadalmi köznyelv szerinti „elit” iskola. Annak ellenére mondom ez, hogy tartózkodom ettől a kifejezéstől, és dr. Ábrám Tibor is óva intett minket attól, hogy használjuk ezt a fogalmat. Keresztyén értelemben véve azonban mégis elit intézmény. A szolgálatkészségünk tekintetében mindenképpen. Még pontosabban, viszonyunk a keresztyén pedagógiához, az a fajta tisztelet és lelkesedés, a lojalitás iskolánk szellemisége iránt hivatástudattal vértez fel bennünket. Mindezt nem főigazgatói, hanem pedagógusi minőségemben merem kijelenteni, hozzátéve, hogy dr. Ábrám Tibor főigazgató úr ezt a fajta hivatástudatunkat, a kiválóságra való törekvésként fogalmazza meg. A kiválóságra való törekvésünk pedig keresztyéni, bibliai, igei alapú, Krisztuskövető, közösségépítő. Azt tapasztalom, hogy a mindennapi pedagógiai munkánk az iskolában, diákok és tanárok tekintetében egyaránt, szolgálatként tételeződik. Ebben kitűnőek vagyunk.

Ez azt is jelenti, hogy a református nevelés ma képes hitelesen megszólítani a fiatalokat?

Igen. Azért képes hitelesen megszólítani a fiatalokat, mert olyan támpontokat ad, amiket elveszítettük a különböző globalizációs tendenciák és más társadalmi deformációk következtében. A diákoknak nagyon fontos az erős keresztyéni és történeti fundamentumok bemutatása, hogy segítse őket belekapaszkodni a gyökerekbe. Igénylik a velük való őszinte, tiszta beszédet, az útmutatást, a törődést, mert a személyiségfejlődéshez való jogosultság belső igény. Egy iskolától a diákok azt várják el, hogy ne csak lexikális tudást, bizonyos formulákat, képleteket tanuljanak meg, hanem összefüggésrendszereket, hogy globálisan lássák a világot, hogy el tudjanak benne igazodni és felelős döntéseket tudjanak hozni. Egy pedagógusnak úgy kell tanítania, hogy segítse a diákokat jobb emberekké válni. A Lévay nem a vezetőségtől, nem feltétlenül a tanároktól a legjobb, hanem a Lévay az odajáró diákoktól a Lévay.

Említett pár folyamatot, amelyek hatással vannak az oktatásra, és szerintem ezek olyan folyamatok, amiket akár egy városi, akár egy református intézmény életében is lehet érezni. Például a digitalizáció terjedése, a mesterséges intelligencia megjelenése. Ön szerint mi lesz a legnagyobb kihívás a Lévay előtt a következő években?

A Lévay előtt általános értelemben ugyanaz a kihívás áll, mint a többi iskola, nem egyházi iskola előtt is áll. A globalizációs folyamatok, a posztmodern értékrend és gondolkodásmód mindenhol, így az oktatásban is változásokat idéznek elő, melyek alól nem tudjuk kivonni magunkat. De erős a közösségünk, erősek a hagyományaink és a referenciapontjaink, amelyek mentén meg tudjuk határozni önmagunkat, másokhoz való viszonyunkat és azt, hogy hol tartunk. A mesterséges intelligencia biztos, hogy átalakítja majd az oktatás egészét. Egy dolgot azonban nem tud majd kiváltani, mégpedig a tanár személyiségét. Legalábbis nem tartunk még ott, azonban a globalizációs folyamatok nagyon gyorsan terjednek, és döbbenetes erővel törnek be a társadalmunkba. A Lévayba remélem késve érkeznek, ha mégis jelenvalókká válnak, akkor belekapaszkodunk a több ezer éve működő Krisztusi példaképbe. Vezetőként az lesz a felelősségem, hogy a különböző hatásokra önreflektív módon, önmagunkat értelmezve reagáljunk. Ha önmagunkat értelmezzük, azzal nem csupán az identitásunkat erősítjük meg, hanem képesek leszünk szembenézni váratlan helyzetekkel, vagy kitérni előlük miközben nem veszítjük el az önazonosságunkat. Fontos azonban, hogy minden Lévays diák önmaga identitásával tisztában legyen, hogy a közösség ereje kikezdhetetlen legyen. Remélem, hogy ebben nem tévedek.

Milyen intézményt szeretne látni a tanév végén?

Egy olyan intézményt, amelyben a tanév végén azt mondják, hogy megcsináltuk, együtt csináltuk. Közösen, mert egyedül képtelennek érzem magam rá, illetve közösségi feladatnak tartom az intézményvezetést. Ezúton is kérem a tantestület és az iskola összes dolgozójának ebbéli támogatását, odafigyelését, kitartását és türelmét!

Kojsza Péter interjúja a következő linkre kattintva hallgatható meg: