10 éve református a Vay

Vay Miklós Református Technikum tíz éves jubileumát ünnepelte május 30-án hétfőn, melyet egybekötöttek a részlegesen felújított iskolaépület átadásával és átadták az év pedagógusának járó díjat is.

vay (4)

Tíz éve került át a város önkormányzatától az Egyházkerülethez a sárospataki Vay Miklós Református Technikum, Szakképző Iskola és Diákotthon.Ezt az évfordulót ünnepelte az intézmény hétfőn délelőtt a fenntartóval, diákjaikkal, pedagógusaikkal, valamint partnereikkel közösen. Az eseményt egybekötötték a részlegesen felújított iskolaépület átadásával. Az ünnepség Dr. Enghyné Zergi Márta intézményi lelkész igeiszolgálatával vette kezdetét.

vay (26)

Dr. Téglás Zsolt igazgató az rendezvényen elmondta: hosszú utat jártak be az elmúlt egy évtizedben. Az igazgató három fontos vonatkozását emelte ki a fenntartó váltásnak. Elsőnek a duális képzés bevezetésével történő pozitív változásokat, az azóta épült jó kapcsolatokat a cégek és a diákok között. A másik ilyen kiemelkedő területnek azt keresztény intézményi közösséget nevezte meg, aminek részévé válhatott az iskola a fenntartóváltást követően, határon innen és túl. A harmadik vonatkozásnak azt a hitéleti változást említette, ami az intézmény képzésében kiemelkedő szerepet kapott, a tanuló fiatalok szakmájuknak megfelelő karitatív szolgálata mellett.

vay (22)

Az ünnepségen Pásztor Dániel püspök kiemelte: komoly elhatározás volt az egyházkerület részéről az, amikor eldöntötte, hogy a szakképzésben is szerepet vállal Sárospatakon. Az egyházkerület püspöke azt is elmondta, tíz évvel ezelőtt egy olyan területre lépett be a református egyház, ahol korábban nem járt, de az elmúlt időszak bizonyítja, az intézmény és az egyházkerület sikeresen megállta a helyét a szakképzés területén.

Aros János, Sárospatak polgármestere beszédében kiemelte: az idő azt igazolta vissza, hogy jó döntés volt egykori intézményüket a református egyházra bízni.

vay (31)

Az ünnepségen dr. Téglás Zsolt igazgatóé volt a megtiszteltetés, hogy átadja az év pedagógusa díját dr. Enghyné Zergi Márta intézményi lelkésznek, aki a kezdetektől részt vesz az iskola hitéleti tevékenységének alakításában.

A jubileumi alkalom végső pontjaként a felújított épületrészt is átadták. Az iskolaépület felújítása a kerület 40 millió forintos fejlesztési támogatásból valósult meg, melyben lecserélésre kerültek a régi nyílászárók, és az épület homlokzatának hőszigetelése is elkezdődött.

vay (43)