Zsindelyné Tüdős Klára-díjban részesült Tóth Sándorné Lukács Ibolya

A cserépfalui nőszövetség alapító tagja volt az egyike az elismerés idei négy díjazottjának.

A cserépfalui nőszövetség alapítótagját a tiszáninneni nőszövetség jelölte a díjra. Dr. Benke Györgyné Király Ildikó kerületi elnök méltatása szerint a korábban raktárgazdálkodással foglalkozó és vámellenőrként dolgozó Tóth Sándorné Lukács Ibolya pénzügyi dolgokban segítette a 2007-ben alakult nőszövetséget, amelynek titkára és lelkes munkatársa volt. Tevékenyen részt vett az imanapok szervezésében, az előadók meghívásában, a kirándulások előkészítésében is.

Bár gyengesége, betegsége miatt a tisztségekről lemondott, idős napjait továbbra is a gyülekezet tagjaként éli, imádságban hordozva azt.

559160041_122142031328666375_7930489429852180647_n

A fotó forrása a Magyarországi Református Nőszövetség Facebook oldala

Tóth Sándorné Lukács Ibolya az elismerést október 11-én a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében vette át az Országos Nőszövetség rendezvényén.

A Magyarországi Református Nőszövetség évente legfeljebb öt főt részesít a Zsindelyné Tüdős Klára-díjban: egyházkerületenként egy, illetve az elnökség javaslata alapján egy főt. A nőszövetség azoknak a tagoknak adományozza az elismerést, akik munkájukkal jelentősen segítették a szövetség céljainak elérését, a keresztyén hit és életvitel, az egyházi munka, a diakónia, a missziói munka, az evangéliumi szellemű közösség építése terén, akik legalább tíz éve tagjai a nőszövetségnek.

(Címlapfotó: a Cserépfalui Református Egyházközség Instagram felülete)