Vakációs Bibliahét volt Sajóecsegen

2024. július 29. - augusztus 2. között tartottuk meg a gyermekeknek szóló 11. nyári Bibliahetet Sajóecsegen. Idén 15 gyermek szülője bízta ránk legféltettebb kincsét, gyermekét és gondolt arra, hogy gyermeke jó helyen lesz közösségünkben.

Minden nap 10 órára vártuk a gyermekeket. A templomban imádsággal énektanulással, istentisztelettel indult közös napunk. A Közösségi Terünk udvarán játékkal folytatódott, majd kézműves foglalkozások következtek, és játékos felelevenítése annak, amit a templomban hallottunk. A kézműveskedés során a makramé csomózást sajátították el a gyermekek, a technika segítségével különböző vastagságú fonalakat használtunk. A Bibliahét kedves emléke a büszkén viselt, szép csomózásos karkötő és a sajátkezűleg készített színes borítójú mini jegyzetfüzet.

Sajóecseg (1)

A közös ebéd elfogyasztása után a Vasárnapi Iskolai Szövetség munkatársa segítségével Jézus ÉN VAGYOK mondásait tanulták meg a gyermekek, egy-egy bibliai történet kíséretében. Ügyességi játékok, csapatversenyek, számháború után uzsonnáztunk, meglepetés-édességnek örvendeztünk. Énekléssel, imádsággal köszöntünk el 18 órakor.

Sajóecseg (4)

A Vakációs Bibliahetet a vasárnap délelőtti istentiszteleten zártuk, ahol a Bibliahéten tanult énekeket énekelték és az aranymondásokat mondták el a gyermekek a gyülekezetnek, majd ajándékot kaptak. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik hozzájárultak a Gyülekezetünk által szervezett Bibliahéthez. Kaptunk uzsonna felajánlásokat, gyümölcs, játék, édesség, sütemény, meglepetés felajánlást. Segítőként voltak jelen szülők és presbiterek, ebédszállítást, mosogatást, rendrakás minden nap vállalta valaki.

Sajóecseg (6)

Megköszönjük a Tiszáninneni Református Egyházkerület anyagi támogatását, valamint a VISZ munkatársának a délutáni tanítást és a hozott játékokat. Ha Isten életünket, egészségünket megtartja, jövő nyáron újra találkozunk.