Tizenöt éves az Arnóti Református Missziói Egyházközség

Kevesen is megéri elindulni, érdemes hinni és imádkozni. Jól mutatja ezt az arnóti reformátusok története, akik hosszas előkészület után tizenöt éve alapították egyházközségüket. Az évforduló alkalmából hálaadó ünnepséget tartottak a borsodi településen, mellyel a gyülekezet egy újabb mérföldkőhöz érkezett.

Az eredetileg főként evangélikus felekezetű településen Baksy Rezső lelkipásztor vette szárnyai alá a reformátusokat, még a 60'-as évek elején. Később havonta kétszer vasárnaponként református istentiszteleti alkalmak indultak, megalakult az első félhivatalos presbitérium, és gondnoka is lett a szórványgyülekezetnek.

kép

Az önállósodás igénye Csomós László idejében merült fel. Megkezdődött a gyülekezeti otthon helyének keresése, mely végül az evangélikus templom melletti volt iskolaépületben kapott helyet, emellett az önálló gyülekezet megalakulásának jogi feltételeit is megteremtették.

kép

A gyülekezetszervezési feladatok elvégzésével Szilágyi Zoltán lelkipásztort bízták meg. A község reformátusai ekkor kaptak meghívót a 2001. október 28-i alakuló istentiszteletre, melyen a szavazati joggal rendelkezők közül 53-an írták alá, hogy az Arnóti Református Missziói Egyházközség létrehozását támogatják.

kép

– Hálát adhatunk lelki otthonunkért, annak több szakaszban történő felújításáért. A megmaradásért, és a lélekben, lélekszámban, programokban, alkalmakban való gyarapodásért, a presbiterek helytálló és felelős munkájáért, a lelkipásztorok hűséges szolgálatáért, és a gyülekezeti tagokért, akik gyarapítják a közösséget – fogalmazott az október 23-i ünnepségen Rácsok András.

kép

Bejelentette, hogy az egyházkerület közreműködésével megvásárolták a szomszédos épületet, "esélyt adva arra, hogy tovább növekedjen a gyülekezet református szerepvállalása a településen". Az Arnóton 2012 óta szolgáló lelkipásztor arról is beszámolt, hogy olyan támogatásért küzdenek, mellyel a gyülekezeti házon állagmegóvási munkálatokat végezhetnek el, és a most vásárolt ingatlant is felújíthatják.

kép

"Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Rácsok András a Mt 18:20 alapján tartott ünnepi igehirdetésében kifejtette: Jézus szavai arra biztatnak, hogy a kevésnek is tudjunk örülni, s hogy kicsiny közösségként is legyünk kitartóak. "Nem a számszerűség számít, hanem amit megígért, hogy velünk van minden napon a világ végezetéig. Ezért ketten, hárman is érdemes elindulni, hinni, érdemes reménykedni és imádkozni!"

kép

Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok az egyházközséget egy pályaválasztás előtt levő fiatalhoz hasonlította, áldást kérve útkeresésére és missziói odaszánására. Utalva az egy nappal korábban rendezett egyházkerületi presbiteri konferenciára arra buzdította a gyülekezeti tagokat, hogy legyenek "sorsvállaló emberek", s hogy fizikai és lelki értelemben is gyarapodjanak.

kép

Csomós József református püspök köszöntőjében felidézte az arnóti szórványgyülekezettel húsz éve történt találkozását, majd rávilágított, hogy miként került az arnóti gyülekezet Abaújból a Borsod-Gömöri Református Egyházmegyéhez. "Legyen áldott az Isten, hogy tudta, mi a terve Veletek, és legyen áldott, hogy a fogantatás után a születés is meg lett, és a szórványból missziói egyházközség lett!"

A hálaadó ünnepségen a gyülekezetben leggyakrabban helyettesítő lelkipásztor, Jóczik-Tóth Orsolya; valamint az Eklézsia Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kiss László is köszöntötte a gyülekezetet, Szilágyi Zoltán korábbi arnóti lelkész pedig videóüzenetben küldte el üdvözletét.

kép

A hálaadó istentisztelet után ünnepélyesen is átadták a gyülekezeti ház melletti ingatlant, melyben az egyházközség történetét bemutató fotókból nyílt kiállítás.

megvalosult_magyarorszag_kormanyanak_tamogatasaval_2016