Végtelenbe nyúló, forgalmas főút vezet az Albert-család mikepércsi otthonáig. Bálint és édesapja, Géza régi ismerősöknek kijáró bizalommal fogadnak a kapuban. Rögtön körbevezetnek a családi ház tágas udvarán. Ez alatt kiderül, hogy régen mindketten egy családi vállalkozásban dolgoztak, ma már viszont csak hobbiból tartanak állatokat. Épp rákérdeznék, amikor megígérik: az interjúban elmondják majd, miért hagyták abba az egyébként nagyon jól jövedelmező gazdálkodást.
A háztáji séta után a nappaliba invitálnak, ahol az Európa Rádió tisztán fogható műsora nyomja el az autók kintről beszűrődő zaját. Bálint elmeséli, hogy régen nem hallgatták ezt az adót. Valójában nem is voltak keresztyének. „Ateista családban nőttem fel, nálunk senki nem hitt az Istenben. Kiskoromban még jártam hittanórára, aztán teljesen kiábrándultam. Minden vallásos embert képmutatónak tartottam, akik csak a szájukkal hirdetik az Urat, de a szívük üres” – meséli. A beszélgetés során jól láthatóan régi sebek szakadnak fel: kiderül, hogy a fiatal fiú még gyerekkorában elveszítette a nagyapját, ami miatt végképp kiábrándult. Szülei mégis katolikus fiúgimnáziumba iratták.
„Édesanyám úgy gondolta, hogy így több esélyem lesz a továbbtanulásra. Minden porcikám tiltakozott ez ellen az iskola ellen, ezért lázadni kezdtem: hosszú hajat növesztettem, feltűnő ruhákat viseltem és tanulás helyett kocsmázni jártam a haverokkal” – mondja. Bálint az érettségi után sem hagyott fel a szabados élettel, aminek meg lett a következménye: a sorra átélt párkapcsolati csalódások depresszióba kergették és az egyetemet is ott hagyta. „Menekültem önmagam elől, mert azt éreztem, hogy az addigi életem nem vezet sehova.”
Ezt hallva az édesapjához fordulok értetlenül. Tudni szeretném, hogy miért nem tettek semmit, ha látták, hogy fiuk ilyen nehéz időszakon megy keresztül. Elismeri, hogy a családi vállalkozás miatt egyáltalán nem volt idő a gyerekekre. Minden energiájukat a munkának szentelték és észre sem vették, hogy széthullott a családjuk. Ezek után meglep, mikor azt mondják: épp a közös munka volt az, ami újra összehozta őket.
Bálint édesapjával a családi vállalkozásban kezdett el dolgozni. Munka közben kereskedelmi rádiót hallgattak, de egy idő után elegük lett a semmitmondó slágerekből és – mint fogalmaznak – a „locsi-fecsiből”, ezért új adót kerestek. Így találtak rá véletlenül az Európa Rádió adására. „Először az tűnt fel, hogy komoly témákról szólt az értelmes beszélgetés és a zenei kínálat is felkeltette a figyelmünket” – emlékeznek vissza. A család rendszeresen hallgatta a Tiszáninneni és Tiszántúli Református Egyházkerületek fenntartásában működő rádiót, leggyakrabban az esti áhítatokat. „Szépen lassan kicsírázott bennünk az ige magva. Meghallottuk Jézus kopogtatását a szívünk ajtaján és beengedtük az életünkbe. Épp, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá.”
Bálintnak azóta nemcsak az édesapjával való kapcsolata jött helyre, de az élete is új értelmet nyert: gyülekezetbe jár és a Magyar Református Szeretetszolgálatnál önkénteskedik. Kérdésemre, miszerint szeretne-e megkeresztelkedni, határozott igennel felel, majd hozzáteszi: az első lépés a megtérés felé nem ez, hanem hogy elfogadja a kegyelmet, és ezt már megtette. Szerinte a rossz dolgok is azért történtek vele, hogy Isten felemelje a mélységből és utat mutasson számára. „Templomba soha nem tettem volna be a lában, az emberek bizonyságtételének pedig nem hittem. Nem álltam szóba olyannal, aki hitt Istenben, ha pedig beszélt róla valaki, teljesen elzárkóztam. A rádióhallgatás volt az egyetlen olyan dolog, amin keresztül eljuthatott hozzám Isten szava. Máshogy soha nem ismertem volna meg” – fogalmaz.
Bálint édesapja máig azt vallja, hogy Isten kimentette őket a rabszolgasorból. Megtérésük után felszámolták a családi vállalkozást. „Rabszolga voltam. A pénz rabszolgája. Az év minden napján dolgoztunk, de hiába kerestünk nagy összegeket, szegények maradtunk. Amióta megtértünk, az egy tizedét sem keressük meg annak a pénznek, mégis gazdag emberek vagyunk!”
Kojsza Péter