Tehetséges zenészek az Európa Rádióban

Pályájuk elején álló tehetséges zenekarokat és előadókat mutatott be idén is a Tiszáninneni és a Tiszántúli Református Egyházkerület tulajdonában lévő Európa Rádió. A Cseh Tamás nyomdokain elnevezésű magazinban anyaországbéli és határon túli zenészeket ismerhettek meg a hallgatók, olyanokat, akik részt vettek a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjában.

kép

Az Európa Rádió mindig fontos célnak tartotta, hogy a hallgatósága számára bemutassa a vételkörzetében, vagy azon kívül élő fiatal tehetségeket, művészeket, sportolókat, vagy az élet más területén kiemelkedő teljesítményt nyújtókat. Korábban a Talentum, az Új Generáció vagy az Esélyt adunk című műsorok karolták fel a tehetségeket. Utóbbinak külön értéke volt, hogy határon túli, erdélyi és kárpátaljai nehéz helyzetben élő tehetségek kaptak benne szerepet.

Miután az Európa Rádió idén is sikerrel pályázott a Cseh Tamás Programban, így lehetőséghez jutott a tavalyi huszonhat részes műsorsorozat után egy ötvenkét részes sorozat elkészítésére. A ,,Cseh Tamás nyomdokain” című magazin az esti Zenesáv részeként jelent meg, kedden a tízes hírek után volt hallható, és ezt csütörtökön illetve szombaton hasonló időpontban megismételték.

A műsorban egy-egy zenekarral és előadóval beszélgettek, arról, hogy kik voltak a zenei példaképeik, hogyan kezdődött a pályájuk, illetve milyen céljaik és terveik vannak a jövőt illetően. A sorozatban volt rock és folk, jazz, ska és világzene, tehát szinte minden stílus képviseltette magát, így aztán hazai zenei élet új hullámának széles palettáját megismerhették a hallgatók.

Miután az Európa Rádió mindig fontosnak tartotta a fiatal tehetségek bemutatását, így elmondható, hogy a ,,Cseh Tamás nyomdokain” című műsorsorozat elérte célját!