Tanulmányok Lévay Józsefről

Hétfőn mutatták be a Tiszáninneni Református Egyházkerület kiadásában, a Miskolci Egyetem BTK Történettudományi Intézet és a Lévay József Református Gimnázium gondozásában megjelent „A Lévay és Lévay tanulmányok a Felső-Magyarországi Református Iskolákról és Lévay Józsefről" című kötetet. A kiadvány konferenciákon elhangzott tanulmányokat tartalmaz, 11 szerző tollából.

Tavaly decemberben négy miskolci intézmény, a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, a Herman Ottó Múzeum és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Lévay József Muzeális Könyvtára centenáriumi emlékprogramot hirdetett Lévay József halálának közelgő évfordulója alkalmából, hogy ráirányítsák a figyelmet a költő, műfordító, gimnáziumi tanár példaértékű munkásságára.

kép

Ábrám Tibor , a Lévay Gimnázium igazgatója a február 1-jei ünnepségen bejelentette, hogy a könyvbemutatóval hivatalosan is csatlakoznak az emlékprogramhoz, a most megjelentetett füzettel pedig egy kiadványsorozatot indítanak el, amely Lévay József életét, munkásságát és korát fogja feltárni. Emellett a református intézményben szervezőbizottságot hoztak létre, hogy koordinálja a névadójuk tiszteletére rendezett iskolai programokat.

kép

"A Lévay és Lévay" című kötet két korábbi konferencia előadásait tartalmazza: az első részben a felső-magyarországi református iskoláztatás történetéről és intézmények helyzetéről, a másodikban pedig Lévay József ikonográfiájáról, politikai és irodalmi munkásságáról, koráról olvashatunk tanulmányokat. A kötet bemutatása során Gyulai Éva szerkesztő, a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézetének igazgatója megemlítette, hogy rendhagyó módon a konferenciák programjait és a diákok pályamunkáinak címeit is feltüntették.

kép

A jelenlévőket Illésné Kovács Mária , a Miskolci Egyetem BTK dékánja köszöntötte, aki értékesnek, érdekesnek és úttörőnek nevezte a több mint százoldalas kötetet."Miskolci lévén meglehetősen elnagyolt ismereteim voltak Lévay Józsefről, így ennek a kötetnek köszönhetem, hogy számos új információval gazdagodtam politikai és közéleti pályájáról, oktatói múltjáról, gondolkodásáról és vallásáról."

Emlékeztetett, hogy a kiadvány egy olyan konferenciasorozat eredményeként született, melynek célkitűzése kettős volt: kutatómunkára ösztönözni a fiatalokat és megismertetni Miskolc múltját az érdeklődőkkel. "Egy város, egy közösség számára rendkívül fontos a múlt, jövőt pedig csak közös értékeinkre tudunk építeni!"

Kojsza Péter