Füstszagú ruhák, megégett bútorok, koromfekete játékok – mindössze ezek maradtak meg a kétszobás ház berendezéseiből. A tűz során szerencsére senki nem sérült meg, de a család minden vagyona odalett.

– A kislányom mindig lámpafény mellett alszik. Hajnalban arra ébredt, hogy nincs áram. A férjem ekkor ment át ellenőrizni a villanyórát és észrevette, hogy valami nincs rendben. Ahogy kinyitotta az ajtót, sűrű füst szállt ki és felcsaptak a lángok – mesélte a történteket Virágné Magyar Henrietta, aki azt mondja, kétségbeesésükben hóval próbálták meg oltani a tüzet, a parázsló bútorokat pedig az udvarra hordták, de sok mindent már így sem tudtak megmenteni.

A család a szomszéd épületben, a nagyszülőknél töltötte az éjszakát azért, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy két helyen fűtsenek. A leégett ingatlant tavasztól őszig használják, télen viszont a másik ház nappalijában alszanak hatan, hogy spóroljanak a költségeken. Most ez mentette meg az életüket.

Szerény anyagi körülmények között élnek. Férje hitellel terhelt fizetéséből, a gyes és a családi pótlék összegéből csupán a legfontosabb dolgokra telik. Mivel a ház nemrég került a nevükre, nem volt biztosításuk, így egyelőre a károkat sem tudják miből helyrehozni. "Az önkormányzattól kaptunk egy százezer forintos segélyt, hogy el tudjunk indulni, de sajnos ez édes kevés. Körülbelül hat-nyolcszázezer forintra lenne szükségünk, hogy megvegyük az alapanyagokat, kifizessük a szerelőket és visszakapjuk az életünket.”

Az édesanya a Magyar Református Szeretetszolgálathoz fordult segítségért, melynek munkatársai három hétre elegendő tűzifát, tartós élelmiszert és tisztálkodószereket vittek nekik, s bár a segélyszervezet kisbusza a nagy hóban többször elakadt, végül minden csomag a helyére került.

– Örültünk, hogy végre saját házunk van, álmodoztunk, tervezgettünk, de a tűz mindent felülírt. Mindez a gyerekeket is nagyon megviseli. Kérdezgetik, hogy mikor költözünk vissza, de nem tudunk nekik mit mondani. Henrietta azt mondja, mindig nehéz sorsuk volt. Éltek hajléktalanként és egy házat már elvettek tőlük tartozásaik miatt. Sokadjára kell talpra állniuk, de most először a nulláról. Azt is tudja, hogy sok múlik rajta: amíg a férje dolgozik, otthon neki kell tartani a frontot, de áram nélkül sem mosni, sem sütni nem tud. "Lelkileg engem is nagyon megvisel, de addig nem tudok megnyugodni, amíg meg nem oldjuk a problémát..."

A család minden adományt szívesen fogad, legyen szó ruháról, élelmiszerről vagy pénz felajánlásról. Ha pedig valamit mégsem tudnak használni, azt ígérték, hogy a szeretetszolgálaton keresztül továbbadják a hasonló helyzetbe került embereknek.

Kojsza Péter