Szabadtéri evangélizáció Szilvásváradon

Lassan két évtizede, augusztus első vasárnapján Szabadtéri Evangélizációt tartanak a szilvásváradi kerektemplom kertjében. 2007 óta minden évben megszervezik az alkalmat, melyre nemcsak Szilvásváradról és a környező településekről érkeznek a hívek, hanem akár határainkon túlról is.

Az idei Szabadtéri Evangélizáción a noszvaji dicsőítő zenekar, a felsőtárkányi dicsőítő csoport, a szilvásváradi gyülekezet énekkara, Szadalmasí népdalkör, Maklári búzavirág népdalkör, valamint a Gedeon társaság bizonyságtevői szolgáltak. Igehirdetéssel Varga Zoltán, a szilvásváradi gyülekezet testvérgyülekezetének Szádalmásnak a lelkipásztora szolgált.

att.oGuXdNfBd2sa7Pn9NwHV6ai-yEgyhymxRkWertU5aSw

17. alkalommal került sor ezen az éven megrendezésre az alkalom, mely találkozás első alkalma 2007 augusztusában volt, az akkori Egervölgyi esperes Kádár Zsolt ötlete nyomán. Az évek során megyei rendezvényből regionális alkalommá nőtte ki magát az evangélizáció, a település határmenti fekvése miatt. A kerület gyülekezetein kívül, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről is érkeznek szolgálatevők és hallgatók is.

Az egyházmegyei indíttatású rendezvényt mára a helyi közösség vállalta fel teljes vállszéleséggel. Az igehirdetésen túl a zenés dicsőítés sok fajtájával találkozhattunk az eseményen.

att.uExwRdtiZvoYK3b0V3zrxEVq-qyBYcswXQ7SQOGVuKU

végezte. A Szádalmási gyülekezet majd harminc éve ápol testvérgyülekezeti kapcsolatot a szilvásváradi reformátusokkal. A gyülekezet vezetője igei szolgálatában Jézus követéséről beszélt. Annak viszontagságairól a mai világban, a mai helyzetben és körülmények között. Külön figyelmet fordított arra, milyen annak az áldása, ha tudjuk követni őt, és milyen veszélye lehet annak, amikor az ember ezt nem veszi komolyan.

A kötetlen családias hangulat, a szabad ég, a szabadabb liturgia és a helyi gyülekezet élő jelenléte évről évre egyre több embert ér el az arra fogékonyak körében. A szilvásváradi kerektemplom kertjében így ezen az éven több mint kétszázan gyűltek össze, imádkozva és énekszóval dicsérve az Istent.

A szilvásváradi gyülekezet tagjai jövőre is szerettel várnak mindenkit!