Elöljáróban annyit tudtunk, hogy az írónő célja, - Sasok a viharban című könyvének lapjain - hiteles történelmi képet festeni Aba Amádé egykori nagyúrról. Aba nemzetség egyik kiemelkedő alakját sokan úgy könyvelik el, mint aki fellázadt Károly Róbert ellen, ám Viola Judit szerint a valós történet egészen más. Abaúj és az északi országrész egykori főurának élete sok-sok meglepő fordulatot, és érdekességet rejt magában. A szerző azt vallja, ,, A magyar történelem is van olyan érdekes, mint a nálunk nagyobb és szerencsésebb országok múltja. Sőt, vannak olyan korszakok és személyek, akiket egyáltalán nem vagy félreismertünk ”.

Az első kötetben Aba Amadé még csak kisgyerek. Mi alapján lehet azt mondani, hogy valóban nem annyira negatív szereplője a magyar történelemnek?

Ha elkezdünk egy szereplővel foglalkozni, az a semmiből nem léphet elő 58 évesen, nyilván volt 38 éves, meg 8 éves is. Vissza kellet mennem a gyerekkorához, hogy valamilyen módon meg tudjam indokolni, miért is nem volt ő igazából az a lázadó főúr, akinek ma tévesen gondoljuk. Engem mindig bosszantott, hogy olyan dolgokat mondanak róla, amik szerintem nem állják meg a helyüket.  Az alapállás is az ellenkezőjét bizonyítja, hiszen nagyon sokáig volt Magyarország első embere, nádor volt.  Azt pedig, nem jegyezte fel egyetlen krónika sem, hogy bármikor is fellázadt volna az éppen hatalmon lévő uralkodó ellen. Sőt, mindenben támasza volt a királyoknak. Nem mondom, hogy egy szent volt, mert nyilván nem volt az, de két lábbal a földön álló, nagyon tehetős főúr volt, aki saját nemzetsége, családja érdekeit is biztosan szem előtt tartotta, de lázadáson nem lehetet tetten érni.

Ha már lázadás, éppen ellene lázadtak a kassai polgárok, melyet Márai Sándor örökített meg drámájában .

Azt szokták mondani, „minden szentnek, maga felé hajlik a keze, és minden írónak a saját városa felé.” Márai drámájában egyértelmű, hogy Amadét meg kell ölni, mert nincs más mód. Én azért azt gondolom, nem biztos, hogy meg kellett volna ölni, hiszen egy korábbi konfliktusban, ahol a királlyal álltak szemben a lázadó kassaiak, éppen Amadé volt az, aki lecsendesítette a lázadó polgárokat és megértette velük, hogy semmire nem mennek a király segítsége és támogatása nélkül.

A rozgonyi csata a magyar történelem egyik legvéresebb ütközete volt, ahol rengeteg magyar meghal mind a két oldalon. Károly Róbert és az ellene lázadó főurak küzdelme volt, ott viszont már ott vannak Aba Amádé fiai is a király ellen?

Figyelembe véve, hogy az édesapjukat megölték és a király nem tesz semmit, sőt Amadé családja kell, hogy bizonyos összeget fizessen a kassai polgárok részére. Azért ezt senki sem tudja csak úgy lenyelni, annál is inkább, mert az apjuk volt az, aki többször is hozzásegítette Károly Róbertet a megkoronázásához. Ebben Amadé mindig tevékenyen részt vett, és mindig a király mellett állt. Ezek után, ha én lettem volna a fia én is azt mondtam volna, uram király eddig volt, ahogyan volt, ezután pedig másképp lesz.

Hogyan kezdődött a kutató munka, milyen forrásokból dolgozott, milyen anyagok áltak rendelkezésére?

Megpróbáltam összeszedni, elolvasni mindent, ami ehhez a területhez tartozik. Történelemkönyveket, tanulmányokat, lexikonokat, használtam az internetet is. Olvastam korhű regényeget, bár azokat, amikor neki kezdtem az írásnak abbahagytam és csak modern irodalmat olvastam, hogy még véletlenül se befolyásoljon akár egy karakter, egy jelenet vagy egy fél mondat. Azt szerettem volna, hogy amit leírok, arról elmondhassam, az az enyém.

A történelmi regény, mint műfaj, a nehézsége, vagy könnyebbsége volt az alkotói folyamatnak?

El kell képzelni, mindazt, ami forrásokból nem derül ki részletesen. Aztán meg kell írni olyan formában, mely nem csak az írót, de az olvasót is egyaránt szórakoztatja. A kérdésre válaszolva, tág teret enged egy történelmi regény a fantáziának, miközben a meglévő eseményekhez ragaszkodnunk kell. Azokat nem lehet átlépni, nem szabad átírni, mert azzal meghamísítjuk a történelmet.

Mi volt a legnagyobb öröm ebben az alkotói munkában?

Amikor elkezdtem nem gondoltam, hogy egy ilyen nagy lélegzetvételű dolog lesz belőle és azt sem hittem, hogy a magyar történelemnek egy olyan szakaszába tenyerelek, ami egyrészt nincs igazán feldolgozva, másodszor pedig, borzasztóan bonyolult. IV. Bélától egészen Károly Róbertig váltják egymást az uralkodók Amadé életpályája alatt. Vannak közöttük nagyon nehéz emberek, mint a Kun László néven ismert királyunk, aki egyes források szerint saját maga hívta vissza a tatárokat. Ez egy felfoghatatlan dolog lehet az olvasó számára. Mikor a nagyapja volt, aki egy rommá lett országot épít újra a tatár pusztítás után, erre ő vissza hívja őket. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz, de minden egyes fejezet után, amivel megbirkóztam, éreztem, hogy menni kell tovább, mert ezt itt nem lehet abbahagyni. Az is nagy öröm volt, amikor leírtam az első kötet utolsó szavát, meg az is, amikor utána olvastam, vagy visszaolvastam, vagy javítanom kellett a már leírt sorokat. Összességében élvezetes volt könyvet írni.

Volt olyan segítség, ami egy-egy rész folyamatában segítette a munkáját? Volt kivel megbeszélni?

A gyerekeim olvasták és segítettek. Balázs fiam volt az, aki részt vett az alkotói folyamatban. Mindig ő olvasta el a már elkészült részeket. Ha jó volt mindig az volt a dicséret: „Eddig még jó”, de ha nem volt, azt is mondta. Volt, amikor azt mondtam, én akkor is így írom, mondtam is neki: ki írja ezt a regény te vagy én? De olyan is volt, amikor beláttam, hogy neki van igaza, mert ő az olvasó szempontjából állt hozzá. Az olvasók értenék, nem értenék, tetszene vagy sem és akkor hajlandó voltam változtatni.

Mennyire veszhet el az ember egy ilyen mű megalkotása közben a részletekben, vagy mennyire kell figyelmen kívül hagyni bizonyos apróságokat?

Azt gondolom, vannak dolgok, amiket nem lehet átugrani, mert azzal megtörjük a mű egységét, és értelmezhetetlen lesz az olvasó számára. Ugyanakkor az is nagyon fontos, pláne egy középkori regénynél, hogy valamilyen módon érzékeltetnünk kell az akkori életviszonyokat és még véletlenül se írhatunk olyat, ami akkor még lehetetlen volt. A testőr kapitány ne kezdjen zöldpaprikát enni szalonnával, mert akkor még nem volt. Sok mindenre kell figyelni és ami lényeges, legalább egy fél mondattal, de inkább kettővel be kell mutatni az olvasónak.

Hogyan tovább?

A főszerkesztő úrnak mondtam, hogy van egy hírem, nem tudom, hogy az jó vagy rossz, készül a második kötet, döntse el ő. Azt mondta, neki úgy tűnik nem olyan rossz hír ez. Megyek tovább, mert ahol abbahagytam az első kötet végén a történetet, az után kívánkozik a folytatás. Kereskedelmi fogásnak tűnhet, pedig nem az. Nem megélhetési írónak, sőt semmi féle írónak nem gondolom magamat, mert attól hogy az ember egy könyvet ír, attól még nem lesz belőle író. Egy izgalmas ponton ér véget, ami remélem, - akárcsak a könyv egésze – felkelti az olvasók érdeklődését a személyek, a kor és az akkori események iránt.

Sike Gábor interjúja nyomán készítette S.Zs.

A kötet vásárlásával kapcsolatosan ide kattintva tájékozódhat.