Popcorn, lufi és ventilátor Pünkösd ünnepének szolgálatában

2016. május 8-án, vasárnap délelőtt sok család érkezett a Nyilas Misi Házba. Voltak olyanok, akik már a gyülekező idején a kézműves asztaloknál sündörögtek, voltak olyanok, akik a vetítést várták és bizonyára voltak olyanok is, akik csodálkozva nézték, hogy egy  microhullámú sütő, egy ventilátor és egy lufifújó mit is keres a gyülekezeti teremben.

kép

A Miskolc-belvárosi Református Egyházközség pünkösdváró délelőttjén Péter életéről volt szó. A résztvevő családok megismerhették, hogy hogyan vált a tanítvány szíve egyre erősebbé és lelkesebbé Jézus elhívása és csodái láttán. Péter lelkét egy nevetős lufival szemléltettük, melyen mindig fújtunk egyet, amikor szíve erősödött. De aztán tagadása olyan volt, mint amikor a lufi száját elengedjük és az ugrálva a levegőben leesik a földre, mert kiszállt belőle minden levegő. De amikor eljött a Szentlélek, Péter szíve újból elkezdett egyre lelkesebbé válni és az egykori kemény szív (ez volt a pattogtatásra váró kukoricaszem) kinyílt Jézus és az emberek felé (ez volt a már kipattogtatott kukoricaszem). A Szentlélek eljövetelét ventilátorra ragasztott krepp papírral szemléltettük.

kép

A történet után kezdődhetett a kézműves foglalkozás: szélcsengő, galambos-szíves ajtódísz, pünkösdi rózsa, papírtányérból készült galambos dísz és egy nagyon érdekes szív alakú ablakdísz készült zsírkréta segítségével.

Reméljük, hogy az elkészített remekművek az ünnep alatt is emlékeztetnek majd mindenkit, hogy Jézus lelkének ajándéka milyen csodákat tesz az életünkben ma is.