Napközis hittanos gyermektábort tartottak az Ózd-Sajóvárkonyi Református Egyházközség parókiáján.
Az idei gyermektáborunk az eddigi hagyományokkal szakítva a nyári szünet elején tartottuk. 20 gyermek vett részt rajta július első hetében, hétfőtől péntekig. A hét folyamán a bibliai történeteken keresztül ismerkedhettünk meg a keresztyén és református szimbólumainkkal. A megszerzett ismereteket kézműves és csapatépítő feladatokkal, játékos formában mélyíthették el a gyermekek.
A tábor családias jellegét erősítette a szülők aktív jelenléte és segítő munkája, amellyel részt vettek a mindennapokban. Az elkészült finomságok sok örömet szereztek a táborozó gyermekeknek, az alkotás közös élménye mellett az asztalközösség is fontos része volt az együtt töltött napoknak. A napi reggeli áhítat, énektanulás és tanítás a templomunk szeretet falai között zajlottak, a közös alkotásoknak a parókia épülete adott otthont, de gyermeki kacajjal és játékkal telt meg a templom kert és parókia udvar is.
Az itt töltött tartalmas napok mellett alkalmunk nyílt egy rövid kirándulást tenni az ózdi Nagyvölgyi Állatsimogatóba, amely nagy élmény volt minden táborozó számára. A tábor záró napunk igazi „gyermeknapi” játékossággal telt, segítő fiataljaink arcfestéssel és csillámtetkóval kedveskedtek a kisebbeknek.
Ezúton is köszönjük a Református Szeretetszolgálatnak az ugráló várat és a meglepetés jégkrémet. Az egész heti táborunkat követően a vasárnapi istentiszteleten lehettünk együtt, ahol a gyülekezet közösségében közös énekléssel tettek gyermekeink bizonyságot.
Köszönjük az Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatását!