Isten áldásával és segítségével az előző évek hagyományát követve ismét megrendezték a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye hét szomszédos település gyülekezeteinek találkozóját és továbbképzését a Dédesi Református Egyházközség szervezésében.
A Dédesi és Bántapolcsányi Református Gyülekezeti Központban, azaz a „Magvető” Missziói Műhelyben megtartott hétvégi alkalmakon 45-50 fő vett részt a Dédesi-, Bántapolcsányi-, Mályinkai-, Tardonai-, Nagyvisnyói-, Szilvásváradi- és Nekézsenyi Református Egyházközségek presbitériumaiból. A találkozó főelőadója Marco de Leeuw van Weeden, a Tolnai Református Egyházmegye missziói munkatársa volt.

A programok szeptember 26-án, pénteken, délután kezdődtek. A találkozó nyitóáhítatát Tózsa-Bánfalvi Gábor, a helyi gyülekezet lelkipásztora tartotta meg, majd az éneklést követően Marco de Leeuw van Weeden is köszöntötte a testvéreket, majd bizonyságot tett az életéről, küldetéséről, szolgálatáról. Ezt követően e gondolatok mentén rátértünk a délután fő témájára: Mit jelent presbiternek lenni? Először is a bibliai és hitvallási alapfogalmak mentén kezdtünk el beszélgetni arról, hogy mi az egyház, mi a feladata és a küldetése. Aztán a presbiteri tisztség bibliai alapvetéséről, s mint őrállói feladatáról volt szó. Végül pedig általános és helyi problémákról esett szó, s gyakorlati megoldásokkal, más gyülekezeti modellek példáin keresztül kerestük a válaszainkat, megoldásainkat egy-egy helyi kihívásra, problémára. Az őszinte beszélgetésekben olyan fontos gyakorlati témák kerültek felszínre, melyekről megfogalmaztuk, hogy bár ezek ott vannak mindannyiunkban, mégis nehéz róluk beszélni, pedig talán éppen ez lenne a legfontosabb, őszintén beszélni a mindannyiunkat érintő témákról, mint például a zsugorodó településekről, a létszámcsökkenésről, a világ érdektelenségéről, az Isten nélkül felnövekedő ifjúságról, a keresztyén ember felelősségéréről a családban, gyülekezetben és a társadalomban. A pénteki találkozás így emlékezetes kerekasztal-beszélgetéssé alakult, amely a helyi gyülekezet finomabbnál finomabb süteményeinek társaságában tartalmas és jó hangulatú szeretetvendégséggel ért véget.

A találkozó második napja szintén énekléssel és Tózsa-Bánfalvi Gábor lelkipásztor áhítatával kezdődött. „Nektek kenetetek van a Szenttől” (1Jn 2,20) címmel tartotta meg Marco de Leeuw van Weeden a presbiteri hétvége fő előadását a Bántapolcsányi Református Templomban a helyi és környékbeli református gyülekezetek presbitereinek. Megvizsgáltuk, mit jelent az, hogy Jézus a Felkent (=Krisztus), és az idézett ige értelmében a gyülekezet életére is alkalmaztuk azt. Az előadás vázát Krisztus Urunk hármas tisztsége alkotta. Érdekes összefüggéseket találtunk, és az aktualitásokról élénk beszélgetést is folytathattunk.

Az előadás után a dédesi asszonyok szorgoskodásának köszönhetően az egész közösség finom töltött káposztát ebédelhetett. Isten bőségesen, testi és lelki áldásban részesített minket a találkozó második napján is.

A hétvége záró alkalmán, a vasárnapi a dédesi istentiszteleten Marco de Leeuw van Weeden hirdette az igét. Szolgálatának alapigéje a napi ige volt a 2Móz 33,12-34,9 igeszakaszból. Az istentisztelet végén hálát adtunk Istennek, hogy megáldotta az eseményt, és a következő találkozás reményében megköszöntük Marco testvérünk közöttünk végzett szolgálatát és életére, családja életére, szolgálatára Isten gazdag áldását kívántuk. Soli Deo Gloria - Egyedül Istené a dicsőség!
(Címlapfotó: Bánfalvi Creative Studio)