Nyári Jótékonysági Zenés Esték a tiszalúci református templomban

Az elmúlt 2 esztendőben a gyülekezetünkben megvalósult Nyári Jótékonysági Zenés Esték a Tiszalúci Református templomban rendezvénysorozatunk, melynek bevételét a templom kerítés javítására szeretnénk használni. A rendezvénysorozat jó visszhangot keltett mind a gyülekezet, a település és a szomszédos települések gyülekezetei körében. Ezt a rendezvénysorozatot folytattuk ebben az esztendőben is.

A cél hagyományt teremteni, hogy keresztyén hangszeres zenével is lehet dicsérni és magasztalni az Urat. Ebben az esztendőben már megvalósult. Valamint megmozgatni a nem aktív templomba járókat, felkelteni az emberek érdeklődését, missziós célokat szolgálni, s többeket az Istenhez vezetni, vagy hitükben erősíteni.

Az évben, április végén anyák napi hálaadás keretében Koppány László, helyi zenész adott műsort, immár második alkalommal.

Tiszalúc (2)

Június 15-én a III. Kórustalálkozó a nemzeti összetartozás jegyében került megrendezésre, ahol felléptek: Hernádnémeti gyülekezeti kórusa, a Tiszalúci kórus. Új fellépő volt a 7 hang dicsőitő csoport Debrecenből. A zenei vezetőjük bizonyságtételei színesítették az előadásukat. A délutánt Földesiné Kántor Mária lelkipásztor igei szolgálatával nyitottuk meg. Ez az alkalom is erősítette az összetartozásunkat és nemzeti tudatunkat. Szeretetvendégség keretében meleg egytál étellel vendégeltük meg a fellépő kórusok tagjait, a gyülekezetek lelkészeit.

Tiszalúc (1)

A rendezvénysorozatunk utolsó fellépője Pintér Béla volt. Talán ez az alkalom volt az, ami nagy váradalommal töltött el mindenkit. A környező településekről, sőt távolabbról is érkeztek vendégek az előadásra, s megtelt templomunk.

Hálás szívvel köszönöm meg a fellépőknek, a lebonyolításban segítséget vállalóknak, a támogatóknak és a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek a támogatását.