Nyári hittanos tábor Tarcalon

Augusztus derekán Tarcalon is összegyültek a fiatalok, akik hittantáborukat az Olimpia jegyében tartottak. Kovács-Halmágyi Aletta beszámolója.

Isten kegyelméből az éven is sikerült megszervezni a tarcali gyerekek számára a hittanos táborunkat augusztus 12-16 között.

Az Olimpia jegyében zajlott a heti programunk, amelyet Pál apostol életútjával kötöttünk össze, aki megtorpanás nélkül, Istennel, leküzdve minden nehézséget és akadályt futott a cél felé.

Tarcal (5)

A hetünk két részre oszlott. Három napon át, a Gyülekezeti Házban, Pált kisértük az ő missziói útján, majd mi is útnak indultunk Kishutáig, ahol két napos ottalvós táborként folytattuk hetünket. Útközben meglátogattuk a Füzérradványi Kastély gyönyörű kertjét, utaztunk a Pálházi kisvonattal, majd a végállomást követően túráztunk az erdőben. A Tölgyfavendéglőben vacsorázhattunk és ebédelhettünk. Az utolsó napon pedig Pál életútját lezárva, jutalomént meglátogattuk a Füzéri várat, ami nagy élmény volt mindannyiunk számára.

A tábor napjait barkácsolások, színezések, éneklések, játékok tették gazdagabbá, amelyben a gyerekek nagy örömmel vettek részt. Külön öröm volt a keddi napon rendezett habparti.

Köszönjük segítőnknek a fáradozást, a szülőknek a sok finomságot.

Örülünk, hogy mindez megvalósulhatott ebben az évben is.

Köszönjük a kapott támogatást.