„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon…”

Második alkalommal, csaknem háromszáz fő részvételével a Miskolc-Felsővárosi Református Egyházközség templomában rendezték meg a „KELL-Kegyelem Lélektől Lélekig” elnevezésű konferenciát, a tiszáninneni nőtestvérek találkozóját. Az előadások és a csoportbeszélgetések az „ÉN-MI-Ő – ifjúsági szolgálat kezdete a családban” témát járták körbe.

IMG_6711[1]

Első sorban elől: Benke Kinga

Fotó: Balogh Csilla

A szeptember 13-i konferenciára az egyházkerület 28 gyülekezetéből érkeztek a nőtestvérek, ami azt jelenti, hogy nem csupán a kerületben működő 13 nőszövetség tagjai lettek meghívva a rendezvényre, hanem rajtuk kívül a gyülekezetekben működő asszonykörök tagja is, így szinte az egész egyházkerület képviseltette magát a találkozón, tudtuk meg a Tiszáninneni Református Nőszövetség elnökétől. Benke Kinga szerint nagyon fontos a nők szerepe egy-egy gyülekezet életében, hiszen a lelkipásztorral és a presbiterekkel együttműködve éltetik, mozgatják a gyülekezetet.

IMG_6672[1]

Balról: Barnáné Szilágyi Judit, Hangóné Birtha Melinda

Fotó: Balogh Csilla

Mindig szívesen és örömmel vesz rész a nőszövetségi alkalmakon a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének a felesége. Barnáné Szilágyi Judit úgy véli, hogy az összejöveteleken a bizonyságtételek és a beszélgetések alkalmával gyönyörű és megható női történetekkel lehet találkozni, melyek mindegyike példaértékű lehet, hiszen olyan női értékrendekről tanúskodnak, amelyeket mindannyiunknak érdemes megfontolni és továbbadni. Köszöntőjében a felnövekvő generáció épüléséről és az ezt meghatározó idősebb generáció felelősségéről beszélt. Érintette, hogy felgyorsult világunkban a fiatalok rengeteg kihívással találkoznak, a jövő egyre kiszámíthatatlanabb, egyre több a manipuláció, a hagyományos értékrendekkel ütköző ideológiák pedig szakadékot hoznak létre a generációk között. – Nekünk, keresztyéneknek azonban olyan alapunk van, ami soha nem változik meg. A mi igazodási pontunkat mindenkor Jézus Krisztus evangéliuma, Isten szeretete jelöli ki. Ez az alap, amit továbbadhatunk az utánunk következőknek – jelentette ki.

IMG_6613[1]

Prof. Dr. Horváth Zita

Fotó: Balogh Csilla

A rendezvényt megtisztelte a Miskolci Egyetem rektora is. Dr. Prof. Horváth Zita, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetés birtokosa, a Lévay 200 Emlékbizottság tagja rendszeres kapcsolatot ápol a sajószentpéteri nőszövetséggel. Beszédében rávilágított, hogy ma nincs olyan földrésze a világnak, ahol valamilyen fegyveres konfliktus ne rázná meg az embereket és dúlná fel a békés családok életét. S bár a kis közösségek a világ történelmét megfordítani, megváltoztatni ugyan nem képesek, de arra mindenképpen alkalmasak, hogy optimizmust sugározzanak és a jövő reményeivel kecsegtessék közösségük tagjait.

IMG_6615[1]

Fotó: Balogh Csilla

Mint azt Prof. Dr. Horváth Zita mondta, az elmagányosodott, elidegenedett 21. századunkban az képes erőt adni az embereknek a mindennapokban, hogy közösség(ek)ben léteznek, és együtt gondolkodhatnak. A rektor ilyen közösségeknek tartja a református nőszövetségeket is. Véleménye szerint Magyarországot, Európát a zsidó-keresztyén hagyományokra való építkezés, a kultúra, a nyelv megőrzése és a hit képes megtartani. A rektor beszéde végén további összejöveteleket kívánt a nőszövetség(ek)nek, hiszen a közösséghez való tartozás az, ami minden körülmények között építi az emberek lelkét és társadalmunkat.

IMG_6668[1]

Balról: Barnáné Szilágyi Judit, Hangóné Birtha Melinda

Fotó: Balogh Csilla

Az „Én-Mi-Ő” kapcsolati rendszerekről tartott előadást Hangóné Birtha Melinda. A Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkipásztorának négy felnőtt gyermeke, két unokája van, és hittanórákat tart kisiskolásoknak. Tapasztalatai szerint az ifjúság nevelése a családban kezdődik. – Minden felnőtt volt egyszer fiatal, s ha szülőként belegondolunk a fiatalok helyzetébe, akkor talán más szemmel látjuk őket – nyilatkozta.

IMG_6627[1]

Fotó: Balogh Csilla

A lelkésznő előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülők akkor válnak jó tanítókká, ha képesek tanulni a gyermekeitől, hiszen így válhatnak kerek egésszé ők maguk is, és így lehet a család élete is kerek egész. Úgy véli, ez akkor sikerülhet, ha megfordul az „Én-Mi-Ő” sorrendje és az „Ő” kerül az első helyre. – Ezzel a szemlélettel és gyakorlattal lehet a helyén kezelni saját magunkat, családunkat, fiataljainkat, és ezáltal leszünk képesek hitelesen megélni és továbbadni Istennel való kapcsolatunkat is – hangsúlyozta. Összegzésül elmondta, hogy a mai fiataloknak szeretetre és hitelességre van a legnagyobb szüksége.

IMG_6707[1]

Jobbról az első: Fukkné Fukász Enikő

Fotó: Balogh Csilla

Fukkné Fukász Enikő, a Veresegyházi Református Iskola igazgatója arról tartott előadást, hogy a család és az egyházi iskola miképpen nevelheti Isten útjára a gyermekeket. Arra hívta fel a figyelmet, ha a szülők és az iskola nem határoz meg keresztyén értékeket, amelyekhez a gyermekeknek igazodhatnak, akkor a társadalomban lévő különböző ideológiák, eszmék jelölik ki nekik az irányokat. Szerinte a gyermekek nevelésében receptnek és ígéretnek is lehet tekinteni a konferencia vezérigéjét:

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Példabeszédek 22,6)
IMG_6697[1]

A találkozón dr. Korondi Klára szemész főorvos, a szerencsi nőszövetség elnöke és Kusper Tünde, a sárospataki gyülekezet tagja bizonyságtételét hallgathatták meg a jelenlévők. Imádsággal és igei üzenettel Tóth Orsolya lelkipásztor, a Sárospataki Hittudományi Egyetem oktatója és Gavrucza-Nagy Emese, a Tiszáninneni Nőszövetség alelnöke szolgált. Fülöpné Vadon Erzsébet bodroghalmi lelkipásztor énekszolgálatát dr. Petricska Miklósné zongoratanár kísérte. A rendezvényen szolgált még a Lévay Kórus Petró Balázs karnagy vezetésével, valamint a Miskolc-avasi gyülekezet gyermekkórusa.

(Címlapfotó: Balogh Csilla)