1674-ben, az ellenreformáció idején hétszáz magyar protestáns hitvallót idéztek egy pozsonyi különbíróság elé. Vallásuk miatt hazaárulással, felségsértéssel, a katolikus egyház elleni lázadással vádolták őket és követelték, hogy térjenek át a katolikus hitre. Akik nem voltak hajlandók megtagadni hitüket, azokat várbörtönökbe zárták, kegyetlen kínzásokra számíthattak.

Negyvenkét magyar protestáns prédikátort gályarabságra hurcoltak, közülük többen meghaltak a megpróbáltatásokban. Haláluk nagy visszhangot keltett Európa protestáns országaiban. Ebben az időszakban a holland református Michiel de Ruyter admirális a spanyolok szövetségeseként éppen hadba vonult Nápolynál és 1676. február 11-én kiszabadította az itt raboskodó lelkészeket. A prédikátorok egy angol hajóval Velencébe utazhattak, onnan pedig legtöbbjük Svájcba, majd a hazájába folytatta útját.

Az egyik magyar gályarab utódja, Réthy Ágnes levéltárakban és könyvtárakban – Pápán, Debrecenben és Sárospatakon – kutatott az egykori protestáns lelkész gályarab, Szódói Balogh András élete után. Réthy Ágnest először arról kérdeztük, hogyan ismerkedett meg a családi történettel.

Egyetemista diáklányként jártam először a gályarabok debreceni emlékművénél. Édesapám vitt el oda, hogy megmutassa a tizenegy generációval korábban élt ősünk emléktábláját. Akkor én persze gondosan elfelejtettem a nevet, de a családban újra és újra előkerült a történet. 1989-ben, amikor az apai nagymamámat temették édesapám egy szokatlan gyászjelentést adott fel az újságokban, amiben az egykori prédikátor leszármazottjaként említette édesanyját.

Mit lehet tudni az egykori prédikátorról?

Hosszas kutatómunka során igyekeztem összeszedni mindent, ami fellelhető róla, de élete a kevésbé dokumentáltak közé tartozik. Azt mindenesetre tudjuk, hogy szabadulása után Genfbe ment, ahol körülbelül másfél évig élt. Ott néhány sort is írt latinul egy helybéli filozófusprofesszor felkérésére, köztük az Énekek énekéből vett jelmondatát: "Mint a liliom a tövisek közt." Aztán az 1681-es országgyűlés után visszakerült Magyarországra, Nagyszecsén és Nagyodban, a mai Szlovákia területén volt lelkész.

Kedvenc igéje kifejezheti az életét?

Sokat gondolkoztam azon, hogy miért pont ezt az igét választotta jelmondatául. Szerintem olyan értékes és tiszta volt a református hite, mint liliom a tövisek közt.

Milyen embernek képzeli el Szódói Balogh Andrást?

Biztos, hogy makacs, kitartó, elszánt és nagyon mély hitű ember volt, hiszen túlélte a gályarabságot. Több helyen lehet olvasni, hogy Pozsonyból gyalog mentek Nápolyba, az Alpokon át, szélsőséges időjárásban. Nápolyban török gályára kerültek, szinte hihetetlen, hogy túlélték azokat a körülményeket. A fizikai szenvedéseken csak valamilyen nagyon mély meggyőződés, jó fizikai kondíció és az összetartás, a csapatmunka segíthette át őket.

Meghatározza-e az Ön identitását, hogy egy ilyen protestáns lelkész a felmenője?

Fontos, hogy továbbadjam ezt az örökséget a gyerekeimnek, ezért elhatároztam, hogy nagymamám fényképeit és a régi metszeteket felhasználva leírom majd mindazt, amit Szódói Balogh Andrásról tudunk.

Megható pillanatnak lehettünk tanúi, amikor a holland admirális egyenes ági leszármazottjával, Frits de Ruyter de Wildt-del találkozott Budapesten. Hogyan élte meg ezt a találkozást?

Nagyon örültem, hogy találkozhattunk és elmondhattam neki mindazt, amit tudok erről az eseményről, még akkor is, ha ez nem egy történelmi bizonyosság, ugyanis hiányoznak az adatok, az anyakönyvek. Fontos, hogy legyenek családi, szellemi örökségek, emlékek, amiket tovább tudunk adni. Családunk története egy pici morzsája a történelemnek, ezért is örülök, hogy mindezt megoszthattam vele.