Hálaadó istentiszteletre gyűltek össze november 30-án Tiszakesziben, hogy köszönetet mondjanak azért, hogy új tornatermi szárnnyal, új szaktanteremmel és energetikai fejlesztéssel bővült a Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola, továbbá a megújult református templomtoronyért.
Az ünnepi eseményen Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett Igét, amelyben a korinthusi levél egyik fontos üzenetét helyezte a jelenlévők szívéré. Eszerint a megújult templomtorony csillaga is azt hirdeti, hogy Jézus Krisztus azért jött e világra, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett, hogy megszabadítsa az embereket, hogy megoldást adjon a bűnre, a kárhozatra. A püspöki üzenet szerint küldetésünk van, mégpedig az, hogy soha ne fáradjunk bele az evangélium hallgatásába és hirdetésébe, hanem legyünk ennek követei ebben a világban.
A kézzelfogható áldás
A református iskola megújulásának szükségességéről Tamás Tímea, a Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola igazgatója beszélt. Az előzményeket felidézve elmondta, hogy a mindennapos testnevelés megszervezéséhez az iskola nem rendelkezett megfelelő infrastruktúrával és kiszolgáló helyiségekkel. A meglévő tornaszobát egy csaknem 100 éves, mára rendkívül leromlott műszaki állapotú épületben alakították ki, amely a mindennapos testneveléssel járó terhelést már nem bírta el, az órák megtartására már nem volt alkalmas. S bár a településen ugyan működik állami fenntartású általános iskolai intézmény, ám segítő szándékuk ellenére sem tudtak folyamatos tornaterem használatot biztosítani. Kitért arra is, hogy az oktatási munkát tekintve hiányzott a megfelelően kialakított természettudományi szaktanterem, és a minőségi oktatás fejlesztése érdekében szükség volt korszerű szemléltető eszközökre is. Problémát jelentett továbbá az oktatási épület energetikai szempontú elavultsága, valamint a fűtési és a villamos rendszerek hatékonysága nem felelt meg a mai kor követelményeinek, így a fenntartási költségek magasak voltak.
A felújítás részleteit taglalva elmondta, hogy a pályázatot 2017-ben nyújtották be, a Covid-19 járvány következtében begyűrűző gazdasági válság miatt azonban az építkezés csak 2023 tavaszán kezdődhetett el, decemberre pedig már elkészült a tornaterem a kiszolgáló helyiségekkel, a természettudományi szaktanterem, valamint a főépület energetikai modernizálása, melynek során a fenntarthatóság érdekében új kazánokat szereltek be. Idén februárban megkapták a használatbavételi engedélyt, októberben pedig az önkormányzat segítségével elkészült egy melegen tartó konyha is, így a gyerekek azóta már az iskolában tudnak étkezni.
Ezt a beruházást az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból nyert Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezte. A program összköltsége 500 millió forint volt.
Ábrám Tibor, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatója szerint az iskola megújulása arra tanít, ha valaki kitartóan és hűségesen végzi azt a szolgálatot, amit Isten rábíz, akkor áldás lesz azon a munkán. Nem biztos, hogy rövid időn belül, de bizonyosak lehetünk Isten ígéretében, aki áldást ad a munkánkra.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes szerint a fejlesztések erősítik az iskola vonzerejét, amely elengedhetetlen feltétele a tanulói és a dolgozói létszám fenntartásának. Úgy véli, hogy egy református iskola meghatározza a jövőt és a jövő emberét, hiszen aki egyházi nevelést kap, az sok olyan dolgot megtanul, amit egy igaz magyar és vidéki embernek tudnia kell.
A lelki többlet
– Tiszakeszi mindig is egy erős reformátussággal rendelkező település volt – hangsúlyozta Milákné Gecse Mariann, a Tiszakeszi Református Egyházközség lelkipásztora. S mint fogalmazott, a településen egymással karöltve fejlődik a gyülekezeti és az iskolai élet, és büszke arra, hogy az intézményben ma már csaknem 200 gyermek tanul, akik olyan lelki többlettel gazdagodnak, amely segít nekik a mindennapok útvesztőiben eligazodni. Tudják azt, hogy hová forduljanak, ha öröm éri őket, és tudják azt is, hogy kihez könyörögjenek, ha rossza útra tévedtek. A lelkésznő elmondta, hogy megújult a templom párkányzata és tornya is, ez utóbbi mind faszerkezetében mind pedig lemezborításában, illetve a korábban leszakadt óralapokat is újakra cserélték. Kiemelte, hogy mindezek megvalósulásához Tállai András, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület nyújtott segítséget.
A Borsod-Gömöri Egyházmegye esperese szerint az iskola megújulása egyaránt fontos volt a gyermekek komfortérzetének növekedése és testi fejlődésének szempontjából is. Szőnyi Tamás megfogalmazása szerint az égre mutató torony a Betlehemi csillaggal a református egyház küldetését is mutatja. Templomaink így kiáltják az arra járóknak, hogy ez az a hely, „ahol megszületik Isten Fia”, ami karácsonyra fordulva az adventi időszakban többszörösen ünnep mindannyiunk számára.