"Mindenben hálát adjatok mert az Isten akarata.”

Hálaadással a 20 évért Sajószentpéter-bányán

Április 20-án délután kettő órakor hálaadó alkalomra gyülekeztek a Sajószentpéteri-Bányai Református Egyházközség templomában. A Hálaadó alkalomra a gyülekezet presbitériuma hívogatta a vendégeket, hogy az ott szolgáló lelkipásztor, Major Zsolt 20 éven átívelő munkájáért hálát adjanak.

Az ünnepi alkalmon Pásztor Dániel az egyházkerület püspöke a 100. zsoltár alapján hirdette Isten igéjét. A zsoltáros szavát idézve kívánta az ünneplő gyülekezetnek, hogy olyan lelkülettel tudjunk hálát adni, ahogyan az Dávid is teszi. Mert nincs semmi, amit ne az Istentől kaptunk volna.

Ujjongjatok örüljetek adjatok hálát az ég madarait, akik olyan szépen csiripelnek. Nézzétek meg a mező virágait, hogyan virítanak. Nézzétek meg a zöldellő mezőt a zöldellő erdőt. Hirdetve magasztalja az Istent, a megújuló kegyelmet, a megújuló szeretetet.” Pásztor Dániel a hálaadás fontossága mellett arra is kitért, hogy Isten gondviselő szeretetéből megmutatkozik, hogy a teremtő Isten mindig pontosan tudja mikor, mire van szükségünk.

Major_Zsolt_Jubileum_-24

Gyülekezet lelkipásztorának azt kívánta a püspök, hogy az Úrnak való szolgálatban, mindig találjon örömöt: „De ha visszanézed az életed elmúlt húsz-huszonöt évét, én hiszem, hogy azt tudod mondani, hogy sok-sok áldás volt és sok-sok ajándék volt benne.”

Az igehirdetés után a lelkipásztort, az egyházkerület nevében dr. Molnár Pál főgondnok, az egyházmegye képviseletében pedig Szőnyi Tamás esperes köszöntötte az Ige szavával: „Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” Szőnyi Tamás az ige kapcsán a lelkipásztor megválasztásával kapcsolatos nehézségeket is felidézve tanúbizonyságot tett arról, hogy a bányai gyülekezet milyen odaadással és ragaszkodással volt a meghívott lelkész iránt. Ezt követően dr. Faragó Péter polgármester elmondta, milyen megtiszteltetés volt, hogy az elmúlt 18 évben közösön szolgálhattak a település javára. Major Zsoltot a következő szavakkal jellemezte: „A maga szerény és határozott egyéniségével sokat tett… Létrehozott egy olyan gyülekezetet, amely az összefogást és mások segítségét hirdeti és e szerint élnek, melynek számtalan jele van.”

1

Dr. Péter András a gyülekezet főgondnoka

A polgármester után Dr. Péter András főgondnok a gyülekezet nevében köszöntötte a lelkipásztort és áttekintést adott Major Zsolt lelkipásztor munkálkodásának elmúlt húsz évéről. Köszöntő szavai Isten igéjével kezdi „Mindenben hálát adjatok mert ez Isten akarata.” A gyülekezet gondnoka hálás szívvel emlékezett vissza a közös munkára: „Istennek hálaadással elmondhatjuk, hogy amiket húsz évvel ezelőtt terveztél, lelkiismeretes szolgálatoddal, gyülekezetünk tagjainak szolgáló munkájával véghez vitted.” Jelényi Lászlóné nőszövetségi titkár és File Tamás alapítványi elnök következett. A nőszövetségi titkár a kezdeteket, a megválasztás előtti találkozást idézte fel.

„Amikor hallottuk a lelkész gyerekek zsibongását, már láttuk lelki szemeink előtt a lelkész család boldog szolgálatát.”

6

A köszöntések mellett a gyülekezet egy új palásttal ajándékozta meg a lelkipásztort. Az egyházközség kórusának és gyerekeinek szolgálata is emelte az ünnepi alkalom hangulatát.

A köszöntő szavakra válaszolva Major Zsolt a benne lévő háláról beszélt: „Én először is istennek köszönöm meg elsősorban azt, hogy ma itt lehetek előttetek, hogy idáig elérkezhettem.”

4

Major Zsolt lelkipásztor

A lelkipásztor úgy fogalmazott, hogy 20 évvel ezelőtt az a célkitűzés lebegett a szemem előtt, megerősítse és gyarapítani tudja a gyülekezetet. Ezért is hálát adva Istennek hozzátette, hogy úgy érzi sikerült ezt a feladatot teljesítenie. Major Zsolt azt is elmondta, milyen jó látni vasárnapról vasárnapra, hogy a fiatalok is jelen vannak a gyülekezetben. „Ezért hát bizakodva tekintek a jövőben, és hiszem, hogy lesznek majd templomba járó gyülekezeti tagok 20 év múlva is…”

„Kérem az Úristent, hogy a jövőben is áldja meg, a mi közös munkánkat, áldja meg a mi közös erőfeszítésünket, hogy ezt a rábízott gyülekezetet, az ő akarata az Isten akarata is terve szerint tudjuk majd vezetni. Továbbra is mindig a helyes úton ehhez adjon Isten valamennyiüknek sok erőt és áldást.”

Ezt követően az alkalom kiemelt vendégeit is megajándékozta a gyülekezet, majd közös szeretetvendégségre hívogatták az ünneplő közösséget.