Megemlékezés Kovácsvágáson

A hegyköz gyöngyszeme, Kovácsvágás település 2023. július 15-én méltóképpen emlékezett meg nemzeti imádságunk, a Himnusz születésének 200-ik évfordulójáról.

11

A református templomban ünnepi istentisztelet keretében adott hálát Istennek e jeles évfordulón a gyülekezet. Papp Imre lekipásztor köszöntötte a megjelenteket.

Igét hirdetett Vitéz Pocsai Vincze nyugalmazott beregszászi református lelkipásztor, a Magyar Kultúra Lovagja, Kovácsvágás település díszpolgára. Az alkalmon több jeles egyházi méltóság is képviseltette, az elszakított Magyarország egyes területeit. Főtiszteletű Harangozó László lelkipásztor úr a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke. Orémusz Zoltán lelkipásztor úr a Torna-Abaúji Egyházmegye esperese. Daróczi Attila az Aranyosegerbegyi testvérgyülekezet lelkipásztora. Halász Dániel a Maradék-Újvidék református gyülekezet lelkipásztora.

33

A Tiszáninneni Református Egyházkerület képviseletében Főtiszteletű Barna Sándor lelkészi főjegyző vett részt az alkalmon és köszöntötte a többi lelkipásztorral együtt a gyülekezetet. Az esemény színvonalát emelte a Szent korona másolata, melyet a Koronaőr Egyesület helyezett el az Úr asztala elé. A Panoráma Világklub képviseletében került sor a Hegyközi társklub zászlajának felavatására is. Az ünneplés a Kölcsey-Himnusz parkban folytatódott, ahol a Kölcsey szobor mellett nyolc darab csónakos fejfa került leleplezésre, amin a Himnusz nyolc versszaka olvasható.

Egy Istentől gazdagon megáldott alkalmon együtt adhattunk hálát és kérhettük a mi szerető mennyei édesatyánkat, hogy továbbra is Ő áldja meg életünket, múltunkat, kereszténységünket, és úgy növelje hitünket, hogy méltó hagyaték legyen mindez az utókor számára.

Bodnár Attila (Főgondnok, Kovácsvágás település alpolgármestere)

44