Megáldott együttlét

Második alkalommal szervezett találkozót az egykori lelkipásztorok Kazincbarcikán élő leszármazottainak a Felsőbarcikai Református Egyházközség. A lelkészgyerekek, unokák és dédunokák kötetlenül mesélhettek élményeikről és megemlékezhettek felmenőikről.

kép Először 2014-ben, az egyházkerületi találkozó mintájára hívták össze a néhai lelkipásztorok Kazincbarcián élő leszármazottait. "Mint gyakorló lelkész vasárnaponként az ige hirdetése mellett mindig számba vettem a gyülekezetet. Egy alkalommal azt észleltem, hogy a 60 fős istentiszteleten résztvevők közül 20-an lelkész családból valók. Ez után fogalmazódott meg bennem az ötlet" – emlékezett vissza Kolumbán Zoltán nyugalmazott református lelkész, aki az első találkozó sikerességén felbuzdulva tavaly év végén is kezdeményezte a programot.

"Most is csak azt tudom mondani, hogy Isten megáldotta együttlétünket" – összegezte a december 20-án megtartott találkozót.

kép

A rendezvény ünnepi istentisztelettel kezdődött a református templomban, ahol Pásztor Dániel , a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdette az igét. Az együttlét szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel folytatódott a gyülekezet programjainak gyakran otthont biztosító Bajor Sörházban, amelyen a meghívott vendégek mellett a gyülekezeti tagok is részt vettek. Kolumbán Zoltán gondolatait követően Szécsiné Ablonczy Anikó és Fülöpné Göőz Klára mondott el egy-két történetet felmenői életéből.