Magyar vagyok… határtalanul

Június 2-án Borkúti László, Miskolc város közművelődési és turisztikai tanácsnoka nyitotta meg a „magyar vagyok… határtalanul” című rajzpályázat díjátadóval egybekötött kiállítását.

A rajzpályázat 24 évvel ezelőtt indult Juhász Dénesné ötlete nyomán az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére, azóta minden évben a március 15-i ünnepségek kísérője a verseny és az azt követő kiállítás. Témájában kapcsolódik a korabeli magyar történelem helyszíneihez, eseményeihez, az akkor élt híres magyar emberekhez, népművészetünkhöz. A 2020/2021-es tanévtől a Komlóstetői Református Általános Iskola folytatja a hagyományt. kép

A rajzversenyt eredetileg miskolci iskoláknak hirdették meg. Általában 14-16 általános-és középiskola közel 300 pályaművel vesz részt ezen a rangos versenyen. A szervezők minden évben törekszenek arra, hogy minden iskolából legyen díjazott gyermek, és hogy a fiatalokon keresztül a felkészítő pedagógusokat is elismerjék. Az eddigi hagyományok folytatása mellett a határon túli iskolák számára is lehetővé tették a versenyben való részvételt.

kép

A versenyre alsó tagozatos, felső tagozatos és középiskolás diákok nevezhetnek műveiket szabadon választott technikával elkészítve, emlékezve a magyar történelem kiemelkedő eseményeire, az 1848/49-es szabadságharcra és mindenre, ami a magyar néphez köthető. A beérkezett rajzokból a szakmai zsűri elbírálása nyomán színvonalas kiállítást rendeztek a miskolci Művészetek Házában, mely esemény most nyolcadik éve a Miskolc városi március 15-i ünnepségsorozat nyitórendezvénye.

A pandémia miatt elmaradt 2021. március 12-i kiállítás tematikáját tekintve az elmúlt két év alkotásaiból áll. 2020-ban 425 pályamű érkezett, ebből 59 határon túlról, melyből 46 alkotást díjazott a szakmai zsűri. 2021-ben 233 alkotás érkezett, ebből 15 határon túlról. A 59 kiállított rajzból 11 pályaművet díjazott a zsűri. Az elmúlt két év alkotásaiból több mint 200 került kiállításra.

kép

Díjazottak:

·        Sólyom Csillag Virág

·        Kassai Barbara

·        Dudás Noémi

·        Bacsóka Szandra

·        Balthes Rebeka

·        Hornyák Natasa

·        Mihalik Fanni Judit

·        Demkó Gyöngyvér

·        Sólyom Hunor

·        Szalai Violetta

·        Lengyel Fanni