Lelkivezetők jelentkezését várják az Erzsébet táborokba

 

Lelkivezetőket keres az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. A jelentkezőknek mindössze néhány feltételnek kell megfelelniük, de az egyik legfontosabb, hogy elhivatottan szolgáljanak a fiatalok között.

Hogy mi is az Erzsébet tábor?

Az Erzsébet Táborok Magyarország legnagyobb táboroztatási programja, amelynek feladatait hatodik éve az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány valósítja meg az Erzsébet-táborokról szóló 2020. évi LXIV. törvény értelmében.  Az Erzsébet Táborok keretében két hazai és egy külhoni Erzsébet-tábor fogadja a táborozókat. A balatoni táborok helyszíne: Zánka és Fonyódliget.

A táboroztatás során TESTVÉR-ek együttműködésére számítunk, akik állandó lelkivezetői jelenlétet biztosítanak a református egyház részéről. A TESTVÉR-ek a táborozók igényei szerint imaeseményeket, istentiszteleteket tartanak, bekapcsolódhatnak más programokba is, de akár kötetlen beszélgetésekre is alkalmat teremthetnek jelenlétükkel.

kép

TESTVÉREK feladatai:

Közreműködés a nyári Élménytáborok megvalósításában állandó lelkivezetőként.

·        Egyeztetés alapján áhítatok, imaesemények, istentiszteletek megtartása a tábor kápolnájában.

·        A táborozó csoportok igényei szerint a kísérők és / vagy a gyermekek számára egyéni beszélgetések vagy csoportos beszélgetések lehetőségének biztosítása nem csak vallási kérdésekről.

·        Napközben a könnyebb megszólíthatóság érdekében becsatlakozás a tábori programokba.

·        Együttműködés a táborban dolgozó kollégákkal a tábori, lelki élet kialakítása érdekében.

A TESTVÉR feladatkörre református lelkészek és teológus hallgatók, illetve vallástanárok és vallástanár szakos hallgatók jelentkezését várjuk, akik

·        betöltötték 19. életévüket, és egyetemi hallgatók esetén legalább másodévesek a jelentkezés pillanatában

·        van tapasztalatuk, elhívásuk a gyermekek, fiatalok közötti szolgálatban

·        elfogadják és azonosulni tudnak az Erzsébet Táborok missziójával és értékrendjével

·        büntetlen előéletűek és nem állnak büntetőeljárás hatálya alatt

·        érvényes magyarországi adóazonosító jellel és TAJ számmal rendelkeznek

A nyári szezonra táborhelytől függően az alábbi turnusokra várjuk a jelentkezéseket:

  • 1. turnus: 2021. június 20. vasárnap – június 25. péntek
  • 2. turnus: 2021. június 27. vasárnap – július 2. péntek
  • 3. turnus: 2021. július 4. vasárnap – július 9. péntek
  • 4. turnus: 2021. július 11. vasárnap – július 16. péntek
  • 5. turnus: 2021. július 18. vasárnap – július 23. péntek
  • 6. turnus: 2021. július 25. vasárnap – július 30. péntek
  • 7. turnus: 2021. augusztus 1. vasárnap – augusztus 6. péntek
  • 8. turnus: 2021. augusztus 8. vasárnap – augusztus 13. péntek
  • 9. turnus: 2021. augusztus 15. vasárnap – augusztus 20. péntek
  • 10. turnus: 2021. augusztus 22. vasárnap – augusztus 27. péntek

Minden TESTVÉR-nek versenyképes fizetést és egyéb juttatásokat (szállást, étkezést) biztosít az Alapítvány.

A jelentkezés menete

-  az ezen linken történő jelentkezési lap kitöltésével:

https://forms.gle/uqiZCVWkQx6pJ7B46

- önéletrajz beadásával történik

kép

Bármilyen felmerülő kérdés esetén a teso@erzsebettaborok.hu e-mail címen, vagy munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 9:00-17:00 között, pénteken 9:00-15:00 között) a +36 1 445 0211-es telefonszámon tudsz érdeklődni.

Jelentkezési határidő: 2021. május 16. (vasárnap)