Krisztusért egységben

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) felhívására január 17. és 24. között egyetemes imahetet tartottak a Krisztus-hívők egységéért. A 2016-os imahét témáját a lettországi keresztyének dolgozták ki.

"Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!" (1 Pt 2,9) – ezzel a mottóval buzdították közös imádságra és az egység megélésére a különböző felekezeteket az elmúlt héten. A programsorozat országos nyitó istentiszteletének a budapesti Deák-téri evangélikus gyülekezet adott otthont, melyen a MEÖT tagegyházainak vezetői szolgáltak.

kép

Budapest mellett vidéki falvakban és a nagyvárosokban is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Miskolcon több programsorozat futott egyszerre: a Belvárosi Református Egyházközség az evangélikusokkal, katolikusokkal, baptistákkal, metodistákkal és minoritákkal együtt, minden nap más-más egyházközség templomában tartotta istentiszteleteit egészen a Miskolci Egyetemen rendezett, január 23-i kiemelt alkalomig. A találkozások jótékonysági célt is szolgáltak: a heti perselypénzt kárpátaljai és miskolci rászoruló iskolás gyerekek számára ajánlották fel.

kép

A hívek a diósgyőri református templomban is összegyűltek, ezt az alkalmat a Vasgyári Református Egyházközség szervezte. A január 22-i ökumenikus istentisztelet imádsággal kezdődött, majd az imahétre készített füzet alapján, énekekkel és fohászokkal zajlott a liturgia. A résztvevőket Antal Mariann vasgyári- és Péter András diósgyőri református lelkipásztorok köszöntötték igei gondolatokkal, majd Balog Gyula prédikált.

kép

A római katolikus pap hangsúlyozta: "imádkoznunk kell a Szentlélekhez, hogy vezessen vissza minket az evangéliumi szeretethez, hogy megérthessük az egység titkát". Kiemelte: az evangélium szerinti megújulás kinyitja az emberi szíveket és megteremti az egységet, a kölcsönös odafordulást. – Úgy éljük meg a szeretetet, hogy Krisztus szeretetét megmutassuk a világ előtt. Ez a szeretet képes közelebb hozni a testvéregyházakat egymáshoz! – fogalmazott Balog Gyula.

Az esemény a különböző felekezetű lelkipásztorok közös áldásával ért véget.

Kojsza Péter