Kitárt szívvel: református lelkészeket szenteltek Göncön

Tíz lelkipásztort szenteltek fel a hétvégén Göncön, a református templomban. Őket a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, illetve az egyházmegyék esperesei bocsátották ki a szolgálatra.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) törvénye értelmében azokat a diplomát szerzett lelkészeket lehet felszentelni, akik sikeres, Egységes Lelkészképesítő Vizsgát tettek. A felszenteltek a november 5-i ünnepi istentisztelet után önálló lelkipásztorokként folytathatják szolgálatukat.

kép

A lelkészszentelést közgyűlés előzte meg, melyet Ábrám Tibor nyitott meg a gönci gyülekezeti házban. Az egyházkerület főgondnoka köszöntőjében arról beszélt, hogy a lelkészszentelés a MRE életének egyik legfelemelőbb pillanata, melyen fiatal, az Anyaszentegyház iránt elkötelezett lelkészek kapnak teljes felhatalmazást a szolgálatra. "Az egyházi szolgák feladata egybegyűjteni a szent gyülekezetet, ott Isten igéjét magyarázni, tanítani a tudatlanokat, haladásra ösztönözni az Úr útján hátramaradókat, vigasztalni és erősíteni a kislelkűeket" – hangsúlyozta.

kép

A közgyűlésen az ünnepség szempontjából három fontos mozzanat történt: bemutatták a lelkészszentelésre jelentkezett lelkipásztorokat, határozatot hoztak szentelésre bocsátásukról és megkapták az önálló gyülekezeti szolgálatra feljogosító okleveleiket. A felszentelendő lelkipásztorok ezután az egyházkerület vezető tisztségviselőivel együtt vonultak át a gönci református templomba, hogy esküt tegyenek szolgálatukra.

kép

– Tanulmányaitok sikeres befejezése, az Egységes Lelkészképesítő Vizsga letétele után kitárult a mi szívünk előttetek, és így fogadunk be ma benneteket. A szentelés által jelképesen valami olyat terítünk a palást fölé a vállatokra, amit nem tehettek le, mert nem ti vettétek magatokra – fogalmazott a 2Kor 6:11-13. alapján tartott igehirdetésében Csomós József tiszáninneni református püspök, aki szerint azért tárta ki Isten a lelkipásztorok szívét, hogy meghallják hívó szavát. "Viszonzásul tárjátok ki szíveteket, és a zsigereitekben érezzétek azt, hogy milyen küldetésben jártok: az egyház Urának szavát, az örömhírt vigyétek, mondjátok és mutassátok egy örömtelen világban!"

kép

Arany-Michels Richárd, Baintner Flóra, Bobok Ágnes, Fedorné Kiss Gabriella, Fejes Lilla, Kertész Adrienn, Lencsés Noémi, Szoboszlai Beáta, Uzsoki András, Uzsoki Andrásné lelkipásztorok bemutatása után az esküt Pásztor Dániel lelkészi főjegyző vette ki, majd megáldotta őket. "A mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel, és a hit minden erejével!"

kép

A Református Egyház gyakorlata szerint az egyházkerület püspöke, valamint a négy egyházmegye esperese kézrátétellel áldotta meg a lelkipásztorokat, akiket végül Csomós József bocsátott ki a szolgálatra.