Molnár-Kovács Edit, a Hangácsi Református Egyházközség lelkipásztora, vallás- és nevelőtanára tizenhat évvel ezelőtt, a születésnapján érkezett Encsről Hangácsra. Úgy érzi, ajándéknak kapta ezt a szolgálati helyet.

Tizenhat évet várt a beiktatására. Hogy történt az elhívása a lelkészi szolgálatra?

Valóban nem egyenes út vezetett idáig. Ez már a harmadik beiktatási időpont. A palástom pedig már négy éve várja, hogy végre felvehessem. Az elhívásom, ahogy a beiktatásom is viszonylag későn, már felnőttkorban jött. S bár gondolkodtam rajta, hogy a lelkipásztori pályát válasszam, mégis Miskolcon pénzügyi előadóként kezdtem dolgozni az Önkormányzatnál, amíg fel nem vettek a Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakára, amire öt évet kellett várnom, de most már tudom, hogy azért, mert nem voltam rá megérve. Míg az elhívás sokaknál egy pillanat műve és egy konkrét igéhez kötődik, addig nálam ez egy hosszabb folyamat volt. Előbb le kellett győznöm a félelmeimet és a korlátaimat. Az egész életemet át kellett értékelnem ahhoz, hogy teljes szívvel azt tudjam mondani: Uram, szeretlek, mindig ragaszkodom hozzád!

A szolgálati helyek már egyértelműbbek voltak. Borsod-gömöriként mégis egy abaúji kistelepülést választott otthonának. Miért?

Beosztott- és segédlelkészként Encsen kezdtem Baksy Mária esperesnő mellett, akit a mai napig a második anyukámnak tekintek. Akkor annyira megszerettem Abaújt, hogy hamar egyértelművé vált számomra, hogy ezen a területen szeretnék szolgálni. Hangács nekem olyan, mintha ajándékba kaptam volna. Két hely közül itt üresedett meg először a lelkipásztori állás, és amikor 2010-ben először, épp a születésnapomon jártunk itt a családommal, már akkor tudtuk, hogy hazaérkeztünk.

Mi a varázsa ezeknek az abaúji kistelepüléseknek?

Az, hogy „papmarasztaló helyek”, itt nagyon szeretik a lelkipásztorokat. Ezeken a helyeken a gyülekezet valóban úgy működik, mint egy nagy család, amelynek jelenleg százkét tagja van.

Mi jellemzi a helyi demográfiai folyamatokat, milyen kihívásokat tartogatnak ezek az Önök számára?

Sok az idős, akiket nem hagyhatunk magukra. Nekik Idősek Klubját működtetünk. Szerencsére betelepülők is vannak, akiket megpróbálunk megszólítani és behívni a gyülekezetbe. Van egy jelenleg harminc fővel működő óvodánk, ahol sok a hátrányos és a halmozottan hátrányos gyermek, akik célirányos foglalkoztatást igényelnek. Nekik úgy szervezzük meg a hitoktatást, hogy az egyben a különböző készségeik és képességeik kialakítására és fejlesztésére is irányuljon, hogy jobb esélyekkel indulhassanak az első osztályban.

Melyek voltak az eltelt tizenhat év mérföldkövei?

Folyamatosan építkezünk, amióta itt vagyok. Nem volt olyan év, amikor ne történt volna valamilyen korszerűsítés. Egyik felújítás hozta magával a másikat. Hangácson egy parókiafelújítással kezdtük, aztán egy teljes templomfelújítással folytattuk. Nemrég kaptuk vissza a templom melletti épületünket, ahol az idei évtől kezdődően a Magyar Református Szeretetszolgálattal együtt működtetjük a Jelenlét Pontot. Rendbe hoztuk a parókia épületét és feltárták a templom alatti kriptát. Még elődöm idején, szó szerint kiásták a Szathmáry Király család hajdani kastélyának földszintjét, ahol ma a Sárospataki Református Kollégium Szathmáry Király György Egyháztörténeti Múzeum működik. S, mivel a szomszédos, nyomári gyülekezet is hozzánk tartozik, ott is felújítottuk a templomot. Szépen alakulunk, de az érem másik oldalával a lelki építkezéssel is sokat foglalkozunk, hiszen közösséget is építünk. Mára a gyülekezet is a családom lett, s a nemrég hozzánk került két másik gyülekezettel együtt immár nagycsaládos vagyok.

Akiknek a tagjai elvárásokat is támasztanak a lelkipásztorral szemben. Hogy látja, meg lehet felelni mindannak az elvárásnak, ami megfogalmazódik a lelkipásztor felé a gyülekezet és az egyes emberek részéről?

Teljes odaszánás nélkül és a lelkipásztor felé megnyilvánuló bizalom és szeretet nélkül nem. Én a nap huszonnégy órájában és minden helyzetben lelkipásztor vagyok, kivéve otthon, amikor családanya és feleség szeretnék lenni. Az emberek segítőtársának lenni a nap huszonnégy órájában és minden helyzetben különleges felelősség és egyben teher is, hiszen nekünk, lelkipásztoroknak a mindenható Isten előtt kell elszámolnunk a ránk bízottakkal, de úgy gondolom, ennek a hivatásnak ez a szépsége.

A beiktatására két igét választott. A meghívón a hatvanötödik zsoltár ötödik verse szerepelt: „Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz, hogy udvaraidban lakozzék. Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével!” Emellett igehirdetésében hivatkozott Pál apostol filippibeliekhez írt levele negyedik fejezetének negyedik versére is: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” Miért fontos önnek ez a két ige?

Úgy érzem, hogy ez a két ige fejezi ki a legjobban eddigi életemet és szolgálatomat, melynek építőköveit azok alkotják, amelyekről eddig beszélgettünk: a hit, a hivatás, a gyülekezet, a család, a sport és jómagam. A 65. zsoltár 5. verse azt üzeni, hogy bár „kicsi vagyok”, de boldoggá tesz az, hogy Isten minden bűnöm, méltatlanságom és hiányosságom ellenére is a közelébe enged, sőt a szószékre enged, ahol nálamnál sokkal nemesebbek és rátermettebbek is szolgáltak már. „Kicsi vagyok”, de boldog, mert Isten közelében lehetek, ami azt üzeni számomra, hogy legyek tisztában az esendőségemmel. Sokan a mosolyomról ismernek. Isten, a családom, a szüleim, a férjem, a lányom, a mi szabadnapos angyalkánk, Isti fiunk, valamint a gyülekezet által megtanított arra, hogy minden kicsi öröm is öröm.

Az első ige nekem az alázatról is szól, amit szintén Istentől tanultam meg. Autista kisfiam minden egyes nap emlékeztet arra, hogy ne legyek öntelt. Az alázat számomra olyan, mint a Zenkutsu dachi a karatéban, ez az egyik legerősebb támadóállás. Minél lejjebb van a súlypont, annál erősebb. Az alázat abban segít, hogy erős maradjak a hitben. Azt, hogy ne csupán a saját erőmre támaszkodjak, hanem arra, amit Isten ad. S ha Ő adja, akkor ott fölfuvalkodottságnak helye nincs, ahogy számonkérésnek sincs Istennel szemben. Ne én akarjak nagy lenni, segítsek meglátni a hatalmas Isten szeretetét. Soha nem felejthetem el, hogy szolgálatom alapja, áldása, és következménye Isten kezében van, én csak szócső vagyok az ő kezében. Kicsi, de annál boldogabb eszköznek lenni a Nagy Isten kezében. Égi áldás.