Kettős jubileumot és harangszentelést ünnepeltek Tiszaújvárosban

A Tiszaújvárosi Református Templom felszentelésének harminc éves, és a Nikodémus Idősek Otthona húsz éves fennállása, valamint a templom új harangjának felszentelése alkalmából hálaadó istentiszteletet tartottak szeptember 29-én a Tiszaújvárosi Református Templomban.

Az ünnepi eseményen, annak rangjához méltóan, hálaadó istentiszteletet tartottak, amelyen számos egyházi és világi vezető is részt vett. Igét Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett Mózes ötödik könyvének nyolcadik fejezete alapján (5Móz. 8:1-10), amely így kezdődik: „Tartsátok meg és teljesítsétek mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, hogy éljetek, szaporodjatok, bemenjetek és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet az ÚR atyáitoknak esküvel megígért.

Emlékezni, megköszönni, engedelmeskedni

A püspök magyarázatában kifejtette, hogy a Szentírásnak ez a szakasza arra tanít meg bennünket, hogy ne veszítsük szem elől Istent, az Ő útmutatásait, figyelmeztetéseit és szeretetét. Azt mondta: ha Isten iránti hálaadó magatartást szeretnénk kialakítani magunkban, akkor emlékeznünk kell, mégpedig jól emlékeznünk. – „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened” – idézte a püspök az igét, amelyben meg kell látnunk azt is, hogy Isten a sötétségből a világosságba vezette népét.

2_kép_közönség_1

– Az ige összefoglalja azt, amit annak érdekében kell tennünk, hogy megfelelő hálaadó szív dobogjon a keblünkben: emlékeznünk, megköszönnünk és engedelmeskednünk kell – mondta a püspök, majd kifejtette, hogy a hálaadásban időnként meg kell állni, vissza kell nézni, meg kell köszönni és tovább kell menni az úton, amelyen Isten vezet, ami ennek a templomnak a történetére is igaz.

Emlékezzünk vissza tehát a kezdetekre, amikor elindult a templom építése. Emlékezzünk meg azokról, akik akkor itt voltak, imádkoztak, tettek és adakoztak a templomért. Emlékezzünk vissza arra, hogy ezen az úton Isten több kezdetet is adott. A templom mellett a Nikodémus Idősek Otthonának a kezdetét is. – Kedves tiszaújvárosi gyülekezet, emlékezz vissza az elmúlt 30 évre, amelyen hordozott és vezetett az Isten, hogy Krisztus kezét fogva hálaadással, engedelmességgel és reménységgel a szívedben haladhass az örökkévalóság felé vezető úton! – hangsúlyozta a püspök.

3_kép_Kazinczy_Ferenc_Általános_Iskola_Tiszaúj

Az igehirdetést követően a püspök közös hálaadásra és imádságra szólította fel a híveket. Ezt követően a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola 3.b. osztályos tanulóinak énekszáma hangzott el. A gyerekeket Csermely-Kiss Emőke és Kaló Krisztina készítette fel.

4_kép_Varga_István_lelkipásztor_Tiszaúj

Varga István

Nagy lépés egy gyülekezetnek, kis lépés a történelemben

A közösség és a templom történetéről dr. Varga István, a Tiszaújvárosi Református Gyülekezet lelkipásztora számolt be. Köszöntőjét az 50. zsoltár 23. versének igéjével vezette fel: „Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.

– Isten előtt mindannyian hálaadással vagyunk ebben a közösségben – mondta –, hiszen amikor a ’90-es évek elején a tiszaszederkényi gyülekezet a feleségemmel együtt idehívott minket, és néhány lelkes emberben megfogalmazódott annak igénye, hogy építsenek templomot ebben a „templom nélküli városban”, akkor itt még csak kukoricaföld volt. Mindent a nulláról kezdtünk 1991-92-ben, ’94 októberében pedig már állt Hoór Kálmán egri építész munkája, a felszentelt templom. Isten nagyon különösen megáldott minket, hogy még arra is futotta a pénzből, hogy elkezdhettük az imaház építését, amit 1995-ben be is fejeztünk.

5_kép_közönség_2 (2)

– Aztán a gyülekezet presbitériuma azt javasolta, hogy építsünk egy idősek otthonát is, amit a 2000-es évek elején kiírt Széchenyi-pályázat keretében kezdhettünk meg – folytatta a lelkipásztor. Az intézmény avatása és az első lakók beköltözése 2004 decemberében történt meg. Majd a város polgármestereinek segítségével és támogatásával 2012-ben egy addig önkormányzati iskolát vehettünk egyházi fenntartásba, 2017-ben pedig egy már működő önkormányzati óvodát. – Isten kegyelme mindvégig megmutatkozott, mindegyik intézményünk népszerű és sikeres – emelte ki Varga István.

6_kép_Fukászné_Uzsoki_Aranka

A lelkipásztor visszaemlékezésének végén köszönetet mondott Fukászné Uzsoki Aranka lelkésznőnek és lelkész férjének, Fukász Lászlónak is, hogy 2000 óta hittel, szívvel és szeretettel mindent megtesznek a gyülekezet jövőjéért. Ezt követően Neil Armstrong űrhajós legendás mondatát megfordítva így fogalmazott: Ez a 30 év nagy lépés egy gyülekezetnek, kis lépés a történelemben. Ez a nagy lépés a mi örömünk. Ezért adjunk hálát Istennek.

7_kép_Molnár_Pál


Kivételes és előremutató példa

Ezt követően az egyházi és világi vezetők köszöntötték a gyülekezetet. Dr. Molnár Pál egyházkerületi főgondnok a 100. zsoltár 4. és 5. versével üdvözölte a jelenlévőket: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvariba dicsérettel; adjatok hálát neki, áldjátok meg is! Mert jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre!” Majd felidézte azt a pillanatot, amikor kézhez kapta a meghívót és meglátta rajta a „30 éve a város szívében” indító mondatát. Akkor, mint mondta, Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegben írt „Jól csak a szívével lát az ember” elhíresült idézete jutott az eszébe. Mint fogalmazott, ez a város és közösség jól ráérzett arra, hogy a szív nem csupán a test, hanem a lélek központja is. Itt az Úristen olyan lelkülettel áldotta meg az embereket, hogy megérezzék annak szükségességét, hogy az Ő dicsőségére templomot emeljenek, ahol a napi megpróbáltatások után felemelhetik a szívüket és a lelküket és hálaadással köszönhetik meg Isten ajándékát. Végül megköszönte a lelkészeknek és a gyülekezetnek, hogy általuk az egyházkerület országosan is kivételes és előremutató példát mutathat.

1

Szőnyi Tamás, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese arra emlékeztetett, hogy az egyházmegye szeretettel gondol azokra a kezdeti időkre, amikor az istentiszteleteket még az önkormányzat házasságkötő termében tartották meg, amikor felmerült majd pedig megerősödött a templom építésének a gondolata.

Tirk Tamás egyházmegyei főgondnok a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye elnökségének és gyülekezeti közösségének köszöntő üzeneteként Mózes 3. könyvének 26. és 12. versét olvasta fel. „Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek.” A főgondnok szerint fontos, hogy aktív tagjai legyünk a közösségnek, és kivegyük részünket a közös teherviselésből, szolgálatból. Mert református egyházunk, akkor életképes, ha ilyen jól működő közösségekből, gyülekezetekből áll össze.

A jelenlévő lelkipásztorok közül a Kazincbarcika-felsői Református Egyházközség, a Berentei Református Egyházközség, a kazincbarcikai református intézmények, és a TIREK Berentei Idősek Otthona közösségének és lakóinak köszöntését Kolumbán Gábor adta át Ezsaiás próféta könyvének 12. részéből: „Ezen a napon ezt mondjátok majd: Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos! Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az Úr, tudja meg az egész Föld!” – Adja Isten, hogy így tudjátok végezni a további szolgálatot, hogy lássa és tudja meg a Földön mindenki, hogy mit és hogyan tesztek az Ő neve dicsőségére.

2

A Mezőcsáti Református Egyházközség gyülekezetének és református intézményinek köszöntését Gazda István lelkipásztortól hallhatták a jelenlévők. Mint fogalmazott: Lehet templom nélküli egy város, de nem Isten nélküli. Ahhoz, hogy itt Isten háza felépüljön kellett a lelkipásztor és egy gyülekezeti háttérrel rendelkező közösség. Örvendezzünk ennek.

Az arnóti református gyülekezet és a Tiszáninneni Református Egyházkerület Püspöki Hivatala dolgozóinak köszöntését Rácsok András lelkipásztor, hivatalvezető tolmácsolta, s Pál apostol második thesszalonikaiakhoz írt leveléből idézett: „Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim…”

Jeviczki Ferenc parókus az ökumené jegyében köszöntötte a jelenlévőket, azt kívánta a gyülekezetnek, hogy a közösség a továbbiakban is tapasztalja meg Isten áldását, majd egy húsvéti ének záró versét idézte: „Ó valóban nagy, és legszentebb Pászka, Krisztus!; Ó, Bölcsesség, Istennek Igéje és Erősség, add, hogy benned igazabban részesüljünk, a te országod nem alkonyodó napján!”

3

Dr. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében elmondta, hogy ma 1300 egyházi óvodában és iskolában mintegy 255 ezer gyermeket és fiatalt nevelnek, oktatnak, míg a rendszerváltás előtt az országban mindössze 10 egyházi iskola működött 2800 diákkal. Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány a generációk közötti együttműködésben, a családok segítésében és a gyermekek nevelésében nagyban támaszkodik az egyházakra.

Dr. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere köszönetet mondott a település lelkipásztorának, Varga Istvánnak és családjának a három évtizedes szolgálatért. Hangsúlyozta, hogy ez a gyülekezet elfogadásból, tisztességből példát mutatott. Végül ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat támogatására a jövőben is számíthatnak.

A polgármester beszéde, valamint az óvodások énekes bizonyságtétele és a 84. zsoltár 6. versszakának eléneklése után az ünnepség kiemelt részeként a harangszentelés következett. Az évforduló alkalmából ugyanis dr. Szabó Attiláné Marika magánfelajánlásából egy új haranggal gazdagodott a templom. A harangot Szőnyi Tamás esperes szentelte fel. Áldást Barna Sándor püspök mondott.

Az eseményen részt vett Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat főigazgatója és kuratóriumának elnöke. Az ünnep szeretetvendégséggel ért véget a Nikodémus Idősek Otthonában, ahol Czibere Károly is beszédet mondott.