Töretlen népszerűségnek örvend az immár negyedik alkalommal megrendezett Tiszáninneni Református Gyülekezetek Találkozója.
Megtelt a Sárospataki Református Kollégium udvara június 14-én az egyházkerület távolabbi részéről érkező testvéreivel. A nagy érdeklődés vitathatatlanul igazolja azt, hogy igény van a gyülekezetek tagjaiban arra, hogy évente egyszer az ősi falak között találkozzanak egymással, együtt hallgassák az Igét, együtt énekeljenek, dicsérjék az Urat.
– A nap jelentősége az, hogy együtt vagyunk. Istennek tetszik, ha az ő népe együtt van, mert vannak olyan áldásai, amelyeket a közösségeknek akar adni, és ha ez a közösség egyetértésben van együtt, akkor odaküldi az áldását. Ezért vagyunk együtt – mondta a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. Barna Sándor Pál apostol kolossébeliekhez írt levele 2. fejezetének 5. versétől a 7. verséig tartó dicséretet és bátorítást adta át a gyülekezeteknek igehirdetésében.
„Mert jóllehet testben távol vagyok tőletek, mindazáltal lélekben veletek vagyok, és örömmel látom a közöttetek uralkodó szép rendet, és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát. Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, járjatok is őbenne! Gyökerezzetek és épüljetek fel őbenne, és erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.”
Magyarázatában a püspök kifejtette, hogy Pál apostol attól akarja megóvni a gyülekezeteket, hogy elhiggyék, velük minden rendben van, révbe értek és megállhatnak. – Megállni nagy veszély! – intett a püspök, majd így folytatta: épülni és építkezni kell, mégpedig együtt. Az alap megvan, de a falakat nekünk kell tovább építeni. Az építkezés sohasem állhat meg.
A gyülekezetekben mindig van tennivaló. Mindenki találja meg azt, amit Isten neki lelki adottságként ajándékozott. Járjatok Krisztusban, gyökerezzetek meg őbenne, és épüljetek lelki házzá – zárta gondolatait Barna Sándor.
A püspök után az egyházkerület esperesei is beszéltek. Először Kusnyír László, az Abaúji Református Egyházmegye képviseletében a 105. zsoltár elejét idézte: „Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek az ő nevét, hirdessétek tetteit a népek között! Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az Urat!”
Szőnyi Tamás, a Borsod Gömör Egyházmegye esperese azt mondta, hogy amikor Patakra jövünk, akkor mindannyian hazajövünk és jól tudjuk, hogy igazodnunk kell ahhoz az évszázados rendhez, amihez Isten rendelt bennünket. Először Isten Igéjéhez, azután pedig a földi előírásokhoz. Kívánom, hogy az énekhangok legyenek azok, amelyek a mai nap folyamán egybe fésülnek minket.
Gordos Attila, az Egervölgyi Református Egyházmegye esperese köszöntésében és öltözékében szolidaritását és együttérzését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kerület egyik közössége nehéz helyzetbe került, és Sámuel első könyve 16. fejezetének 7. versét mondta el: „Így szól az Úr Sámuelhez: ne tekints a megjelenésére csak termetes növésére, mert én megvetem őt, mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” Ezután kiemelte: amikor az ember megtapasztalja a bűnbánat fájdalmát, mélységét, megrendítő erejét és bűneinek tükrébe tekintve elborzad, akkor éli át a kegyelem csodáját.
Mészáros István, a Zempléni Református Egyházmegye közössége nevében köszöntötte a híveket. Pál apostol thessalonikabeliekhez írt 2. levelének 2. és 3. részéből idézett versekkel kívánt áldást a napra.
„Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.” (2.13)
„Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!” (3,16)
– Amikor első alkalommal megrendeztük ezt a találkozót, olyan közösségi alkalmat szerettünk volna hagyománnyá tenni a tiszáninneni reformátusságnak, amelyen az istendicséretet, az Igével való találkozást nagy közösségben élhetik meg – nyilatkozta a rendezvény szervezője portálunknak. Vadnai Zoltán, az egyházkerület missziói tanácsosa szerint ez azért fontos, mert a tiszáninneni gyülekezetek döntő többsége kicsi: öten, tízen, húszan ülnek össze imádkozni vasárnaponként.
S bár, nem a számok a fontosak, hanem az, hogy a keresztyén életünk milyen minőséget képvisel, és a sárospataki alkalom nagyon jó lehetőség arra, hogy ezeknek a gyülekezeteknek a testvérei itt megéljék a nagy közös hitbeli egységet, azt hogy nincsenek egyedül. Ebből a közösségi élményből és hitélményből reményteljesebben telnek az egyébként évközi otthoni vasárnapok is.
A nap folyamán az ismerős és ismeretlen közösségek egymáshoz verődtek, beszélgettek, énekeltek, ismerkedtek. A színpadon délelőtt 10 órától délután 4 óráig folyamatosan történt valami.
Először a pataki gimnázium dicsőítő együttese, a RefiDicsBand, majd istentisztelet és az esperesi köszöntők következtek, amelyek után az Erdélyből érkező MÉSA duó énekeltette meg a közönséget, végül pedig az országosan ismert Junior Prima díjas Tímár Sára és zenekara adott koncertet.
Lehetett még könyveket és a gyülekezeti közösségek által készített kézműves termékeket, dísztárgyakat, és további ajándéktárgyakat vásárolni, de meg lehetett tekinteni a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeumát. A gyermekek Herczeg Máriával kézműveskedhettek, szórakozhattak az abaújvári Szikra Bábcsoport előadásán, a népi játszótéren pedig ügyességi játékokat játszhattak.
– Olyan ez a rendezvény, mintha ezeket a nagyrészt ismeretlen embereket valamilyen láthatatlan erő tartaná össze egymással. Jó érzés ezt megtapasztalni – mondta Vida-Czene Ildikó, a Tolcsvai Református Egyházközség lelkipásztora, a Sárospataki Református Egyházközség tagja, a RefiDicsBand fuvolistájának az édesanyja.
A nyolcgyermekes tiszteletes asszony szerint az ilyen és az ehhez hasonló együttlétek az Igék általi buzdítások miatt és egymás számontartása végett is fontosak, hiszen mindannyian szomorúan éljük meg azt, hogy egyre fogyatkoznak a gyülekezeteink, ugyanakkor azt is megtapasztaljuk, hogy Isten az Igéken és a csodákon keresztül mégis tovább munkálkodik.
Jó példa erre Simon Sándor csodálatos gyógyulása. A nagybereki lévita gondnok erről tett bizonyságát délután hallgathatták meg az érdeklődők.
Simon Sándor portálunknak interjúban idézte fel a 2022. február 4-én történt balesetét és az azt követő meglepően „gyors” felépülését: balesete napjának délutánján a presbiter testvérekkel padlófűtést épített ki a templomukban, és eszébe jutott, ha már ilyen szépen egybegyűltek, elvégezhetnék a tetőzet szigetelését is. Felmentek a padlásra, és nekiláttak kőzetgyapottal borítani a mennyezetet, de mielőtt az utolsó szigetelőtekercs is a helyére került volna, hirtelen kettétört alatta a deszka, amelyen állt, és leszakadt alatta a mennyezet. Zuhanás közben átszakította a kazettás mennyezetet, megpördült a karzaton, és hat méter magasból a padlóra zuhant, egy ott álló presbitertársa mellé.
Elmesélte, hogy az esés utáni történtekből semmire sem emlékszik, de magánál volt. Nem érezte teste egyetlen porcikáját sem. Utólag derült ki azért, mert nyaktól lefelé lebénult. Eltörött két nyak-, három hátgerinccsigolyája, továbbá három bordája. Így várták a mentőt, hogy az a beregszászi kórházba szállítsa, ahol azonban nem tudtak segíteni rajta. A rokonai és a barátai ezért úgy döntöttek, hogy Debrecenbe viszik. – Az első emlékképem az volt, ahogyan a határon a magyar mentőautóban fekszem, mellettem a feleségem, a lelkipásztorom és az egyik barátom, akik azt mondták: „Sanyi, megyünk Debrecenbe, fogadnak!” Ekkor jelent meg előttem a korinthusbeliekhez írt Igevers:
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9)
– Aki Isten ügyéért végzett szolgálat alatt bénul le teljesen, talán bátorítóbb Igére vágyik, bennem ez mégis az Isten iránti bizalmat erősítette – jegyezte meg és hozzáfűzte: Pálnak akkor mondja ezt az Úr, amikor az apostol arra kéri, vegye el a tövist az életéből, gyógyulás helyett azonban kegyelmet ígér neki.
– Ettől a látomástól teljesen megnyugodtam és hálát éreztem, tudván, bármi jön, elég nekem az Isten kegyelme, akkor is, ha nem épülnék fel, vagy ha nem élném túl. A kórházban azt mondták, nem biztos, hogy valaha talpra állok majd, én mégis nyugodt voltam. Ha nekem az Úr azt mondta „Elég neked az én kegyelmem,” akkor nekem az elég lesz. Ettől a látomástól feltöltődtem, és örültem annak, hogy élek, és sokat mosolyogtam – elevenítette fel Simon Sándor, aki több műtéten is átesett a debreceni kórházban.
Két nyakcsigolyáját csavarozták össze, ezután kezdte el érezni a kezeit, majd a hátgerincműtétje után a lábait.
– A műtétek után két héttel(!) átkerülve a rehabilitációs osztályra beszélgetésbe elegyedtem egy kedves ápolónővel, aki miután megismerte a történetemet rám nézett és nekem szögezte a kérdést: „Na! Hol volt a maga Istene?” Derűsen azt feleltem: „Ott volt. Élek, nem?” Mosolyogva válaszolta: „Valóban.” Hozzátettem: hálát adok a Mindenhatónak, hogy nem a fiatalabb presbiterünk esett le a templomban, akinek három gyereke van és lehet, hogy ráment volna a családja. Az én gyermekeim már felnőttek, Isten meg gondoskodik rólam. Kifele menet rám nézett és azt mondta legyintve: „Maga nem normális.”
– Való igaz, Isten nem mindig a normálisokra bízza az evangéliumot. Azt választja ki erre, akit jónak lát – vallja Sándor, akinek ütemes felépülését nem csupán az orvosok, hanem a gyógytornászok is csodálták. Simon Sándor a balesete óta mankóval jár, sok csodát megélt és hiszi, hogy gyógyulása isteni kegyelem volt.
A legközelebbi családi alkalom július 5-én, szombaton, a „LelkesítŐ6” lesz Abaújváron, ahová szintén szeretettel várják a testvéreket.
(Címlapfotó: Sütő Dávid Pelé)