Karácsony felé közeledve a készülettel és az ünneppel kapcsolatos szép emlékek felidézésére és az Isten által vezetett megújulásra helyeződött a hangsúly a „Belvárosi adventi esték” december 19-i összejövetelén, amelyet ezúttal a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség gyülekezeti termében tartottak meg.

Mint ahogy eddig mindig, ez alkalommal is megtelt a gyülekezeti terem érdeklődőkkel.

Meleg Attila, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség vezető lelkipásztora a „Belváros adventi esték” utolsó alkalmára Mikeás próféta üzenetét hozta el: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mik 6,8)

– Bár ez az Ige nem kapcsolódik szorosan az adventi időszakhoz – hívta fel a figyelmet a lelkipásztor –, mégis aktuális, és emlékeztet Isten akaratára az ember életében.

De vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy mit kíván tőlünk az Úr 2024 karácsonyához közeledve? – tette fel az elgondolkodtató kérdést Meleg Attila, majd magyarázatában először a „jó” fogalmát tisztázta. E szerint: ami hitből és szeretetből van, az jó.

Igazság, irgalmasság, alázat

Ezt követően a vezető lelkipásztor rátért az Ige által megfogalmazott kívánságokra, melyek közül az első, egy régi és jobban körülhatárolt fordítás alapján az igazságos cselekvésre szólít fel, amelyhez azonban igazodási pontra van szükségünk. – Mivel Isten igazsága Jézus Krisztusban teljesedett be – hiszen megfizette árát a bűneinknek – Ő az értékrend, Ő a zsinórmérték – jelentette ki a lelkipásztor.

A második kívánság az irgalmasságra szólít fel. Meleg Attila elmondta, hogy tapasztalatai szerint az emberek többségéből hiányzik az irgalmas szív: úgy megyünk keresztül a másik emberen, ahogy éppen jólesik. Nem számít az élete, az eddig megtett útja, az egzisztenciája, csak az számít, ami nekünk jó. – Ezért kérjük Istentől Jézus Krisztus által, hogy a karácsonyfa alá az igazságos cselekvés mellé, adjon nekünk egy irgalmas szívet is – javasolta a lelkipásztor.

– A harmadik kívánság az Istennel szembeni alázatra hívja fel a figyelmet, ami azt jelenti, hogy elfogadjuk Isten vezetését, vagyis elolvassuk az Igét, és azt tesszük, amit Isten mond. Engedelmeskedünk neki – hangsúlyozta Meleg Attila.

Végül azt mondta, hiszi, ha az igazságot kimondjuk, és aszerint is cselekszünk, és ha azt Isten által adott irgalmas szívvel el is fogadjuk, ezt követően pedig, ha Isten engedelmes vezetésével lépünk tovább, akkor megújulunk bensőnkben, általunk pedig megújul szűkebb és tágabb környezetünk is.

Egy 32 fős család négy meghívott vendégét házigazdaként a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztora, Almási Ferenc mutatta be. Dr. Benke György, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia egykori dékánja 1986-tól 1996-ig szolgált a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztoraként. – Feleségével, Király Ildikóval való közös szolgálata a csendes, nyugodt, de biztos építkezés ideje volt az egyházközség életében – emlékeztetett Almási Ferenc. Dr. Benke György öccse, Dr. Benke László évtizedekig szolgált a gyülekezet presbitereként. Almási Ferenc vele kapcsolatban azt emelte ki, hogy pontosan vezetett jegyzőkönyvei példaértékűek. Benke László felesége, Nagyházi Erzsébet (Bettike) szintén a tetemvári gyülekezet tagja.

Ünnepelni az Úr Jézus Krisztust

A beszélgetés gerincét a gyermekkori és a felnőttkori legszebb adventi emlékek felidézése adta. Benke György emlékei szerint gyermekkorában természetes dolog volt templomba járni, mert az hozzátartozott a vasárnaphoz. Elmondta, hogy akkor még nem különült el az adventi időszak, és nem voltak olyan szokások, mint amilyenek most vannak. Példaként hozta fel egyfelől az adventi gyertyát, ami nem volt, mert úgy gondolták, hogy gyertyát gyújtani nem református dolog, másfelől pedig a külsődleges eszközök használata nélküli adventi istentiszteleteket, amelyeket az igehirdetés különböztetett meg a többitől. – Az igehirdetés az előkészületről szólt, nem pedig Jézus Krisztus eljöveteléről. Mi nem a gyermek Jézust várjuk, hanem azt az Úr Jézus Krisztust, aki megszületett és emlékezünk a születésnapjára, de aki meghalt és fel is támadt, és aki Úrrá lett, vagyis az Úr Jézus Krisztust ünnepeljük – hangsúlyozta. Hozzátette: ezzel szemben ma már mindenhol van adventi gyertya és többnyire óriási karácsonyfát állítanak az emberek, pedig az Ige ezektől sokkal fontosabb.

Benke László is azt mondta – bár közte és a bátyja között 17 év korkülönbség van –, hogy a mai értelemben vett adventi időszak gyermekkorában valóban nem létezett. Bevallotta, hogy neki advent ugyan a várakozást jelentette, amit nem Jézus Krisztus születéséhez kötött, hanem a karácsonyhoz és az azzal járó sok ajándékhoz. Elmondta azt is, hogy náluk a karácsonyfát nem a Jézuska, hanem az angyalka hozta, amit sokáig komolyan is gondolt. A legnagyobb élményt azonban az jelentette neki, hogy ilyenkor a bátyjai is hazajöttek és együtt lehetett velük, ami a nagy korkülönbségek miatt ritka, szép és feledhetetlen alkalmak voltak az életében.

Legszebb felnőttkori emléke 2022-höz fűződik. Akkor november 27-ére esett advent első vasárnapja. – Egy olyan istentiszteleten voltam, ahol több bizonyságtétel is elhangzott. Az Úristen engem akkor úgy megragadott és megrázott, hogy fel kellett magamban tennem azt a kérdést: elmondhatom-e magamról azt, hogy az egész életemet odaszántam-e Istennek? Erre nem tudtam megnyugtató választ adni, majd elkezdődött egy – utólag visszagondolva – csodálatos sorozat az életemben, amelyben szinte hetente értek olyan impulzusok, amelyeket fel kellett dolgoznom magamban, mígnem Isten kinyitotta a szememet, a fülemet, a szívemet és rájöttem, hogy hiányzik belőlem a szenvedély. Azon az adventen olyan megújulási folyamat kezdődött el bennem, ami azóta is tart – idézte fel Benke László, akinek vezérigéjévé Pál apostol filippiekhez írt levele 1. fejezetének 6. Igéje vált: „…meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.”

Benke László felesége, Nagyházi Erzsébet a többi közt elmesélte, hogy '48-ban Tiszakrádon született és ott is nőtt fel nagy szegénységben, amit a faluban élő gyermekek nem éreztek, mert a település közössége összetartó volt és figyeltek egymásra. Ha éhesek voltak, akkor minden gyereket egyszerre etettek meg, hogy ne érezzék a szegénységet. Advent ilyenformán, mint ahogy manapság van, gyermekkorában nem létezett. Viszont mivel korán sötétedett és nagyon hosszúak voltak az esték, az emberek összejártak. Vittek magukkal guzsalyt és beszélgettek mindenféléről, így a karácsonyról is. Az előkészület tehát megvolt, csak másként, mint most. Beszélt az ilyenkor elmaradhatatlan lúgos vízben főtt, megcukrozott kukoricacsemegéről is, amit leveses tányérból ettek és annyira finom volt, hogy még most érzi a szájában az ízét. Elmondta, hogy annak idején komoly istentiszteletek voltak a készület időszakában. Szólt arról is, hogy akkor még nem tettek ajándékot a karácsonyfa alá, így aztán tiszta szívvel tudtak örülni Jézus Krisztus születésének és egymásnak. Megemlítette, hogy a szentestéhez hozzátartozott a kántálás is. Istentisztelet után összegyűltek a jó hangú emberek, akik házról-házra járva dicsőítették Istent. Aztán, amikor 14 éves korában Miskolcra érkezett, a világ is kitágult előtte és mindenféle cicomát átvett a nagyvárosiaktól.

Benke György felesége, Király Ildikó először Túrmezei Erzsébet Ne menjünk egyedül című versét olvasta fel, amelynek egyik lényeges része így szól:

A vers után elmesélte, hogy gyerekkora óta szeret énekelni, s mivel a tanító néni paplány volt énekórán egyházi dalokat énekeltek és tanultak, olyanokat, amiket ő már tudott kórusvezető édesanyjától, így nagy segítségére volt a tanító néninek. Megemlítette a kántálást is, amelyben az egész családjuk részt vett, s mivel Bodroghalászon mindenkihez el kellett menni, rendre éjfélre vagy azután értek haza a fáradtságtól kimerülve, ám hiába dőlt volna mindenki erre vagy arra, édesapja még felolvasta nekik Jézus Krisztus születésének történetét, utána pedig közösen még elénekelték Szabolcska Mihály Karácsony című versének megzenésített változatát. A történet után Ildikó rögtön dalra is fakadt, akihez a közönség soraiból is sokan csatlakoztak.

Ilyen és ezekhez hasonló régi és kedves emlékek törtek fel a vendégekben, akik talán még most mesélnének, ha…

Almási Ferenc a beszámolókat hallva összegzésképpen megállapította, hogy hiába volt nagy szegénység senki sem panaszkodott, és elgondolkozott azon, hogy a ma embere vajon mit mondana 50-60-70 év múlva, ha megkérdeznék arról, milyen, a szívéhez közelálló emlékei vannak a gyermekkori karácsonyáról. Azt, hogy megkaptam az első márkás, több százezer forintot érő okostelefonomat? Véleménye szerint az ilyen és az ehhez hasonló élmények a hosszú évek távlatában már semmit nem fognak majd jelenteni. Szerinte Istennel és a másokkal való kapcsolat és közösség megélése a fontos. Ezek hagynak jelentős és mély nyomokat az emberben.