Hivatalos útra utazott az egykori első világháborús olasz hadszíntérre, de az út egyben magánzarándoklat is volt, hiszen dédnagyapja az isonzói fronton esett el száz évvel ezelőtt. Dudás Ferenc hadnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének református tábori lelkésze is az Isonzó Expressz utasa volt.
Idén is utazott tábori lelkész az Isonzó Expressz nevű zarándokvonattal az egykori első világháborús olasz frontra, a mai Szlovénia és Olaszország területére. A HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatal felkérésére a Protestáns Tábori Püspökség Dudás Ferenc hadnagyot delegálta a zarándokútra.
„Örültem a felkérésnek, hiszen személyes kötődésem is van az isonzói fronthoz: dédnagyapám itt harcolt és itt esett el száz esztendővel ezelőtt. Hogy pontosan hol és milyen körülmények között, azt még csak most kezdtük el kutatni a családban. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy a 51. gyalogezredhez tartozott és az erdélyi csapatokkal érkezett a hadszíntérre” − mesélte Dudás hadnagy, aki az Isonzó Expressz programján minden temetőbe úgy ment be: lehet, hogy éppen most akad rá arra a sírra, ahol dédapja nyugszik. „Ugyanis azt sem tudjuk pontosan, hogy hol temették el. Minden temetőben, minden magyar sírfeliratnál megdobbant egy kicsit a szívem, hátha..., de sajnos nem sikerült a nyomára bukkannom.”
A református tábori lelkésznek természetesen „szolgálati feladatai” is voltak az ötnapos zarándokút során. A budapesti Nyugati pályaudvaron, még az indulás előtt megáldotta a vonatot és utasait, a svetói temetőben megtartott megemlékezésen pedig imát mondott. „Beszédem központi szakaszában a
Prédikátor könyvé
ből idéztem, miszerint
»megvan az ideje a sírásnak, megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a háborúnak, megvan az ideje a békének«.
Ehhez tettem még, hozzá, hogy szerintem az Isonzó Expressz utasai számára most a kegyeletteljes megemlékezésnek van itt az ideje” − mondta. Dudás hadnagy szerint a Doberdó-fennsíkon és az Isonzó völgyében tett zarándoklatnak minden résztvevő számára különös jelentősége volt.
„Egy háború emléke miatt vagyunk itt, és a háború az nem jó dolog. Amennyire lehet – és ez a krisztusi parancs is −, a békességre kell törekednünk. Minden háborút alá kell támasztani egy ideológiával. Ideológia nélkül még soha nem volt háború. Amit aztán vagy elfogadtak a katonák vagy nem. Szerintem különösen itt, az isonzói fronton nem fogadták el ezt az ideológiát. A legtöbb háború azért indul el, hogy területet foglaljanak el, de a Biblia is azt írja, hogy a Föld az az Istené, tehát nem vindikálhat egyetlen nemzet sem jogot arra, hogy egy másik nemzetet kitúrjon onnan” − hangsúlyozta.
Kitért arra is, hogy az egykori frontvonal legfontosabb történelmi emlékhelyeinek felkeresése során − látva azt, hogy az egykoron itt szolgált katonák mennyit szenvedtek − megerősödött benne az a hit, miszerint az emberiségnek a békességre kell törekednie. „Menjünk el a végsőkig azért, hogy ne kelljen fegyvert rántani, mert láthatjuk, hogy annak mi lett a következménye. Életek mentek tönkre, életek rokkantak bele, és nemcsak a katonákról beszélünk, akik itt az életüket vesztették, hanem az otthon maradottakról, a szerető feleségekről, családokról, édesanyákról” − fogalmazott a tábori lelkész, aki szerint egy háborúnak nincsen győztese. Lehet, hogy politikailag van győztes, de emberileg nincsen. A háborút még a győztes országok katonái is megsínylik, lelkileg már nem lesznek olyan emberek, amilyenek korábban voltak, és nem tudnak integrálódni a családba.
„Ha a lelket megcsonkítjuk, arra nincsen protézis. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne történhessen meg még egyszer, ami itt megtörtént száz évvel ezelőtt” − mondta Dudás Ferenc.
Forrás: honvedelm.hu