Gyermektábor a tardonai gyülekezetben

2024. július 15-19. között Isten kegyelméből újra megvalósulhatott Tardona és Mályinka gyülekezeteinek napközis gyermektábora, melyen 30 (12 év alatti) gyermek, 7 diák és 7 felnőtt segítő vett részt.

Minden reggel a tardonai templomban találkoztunk, ahol a reggeli áhítatokon egy VISZ-es tábori anyagra alapozva közösen tanultunk gazdálkodni Isten dicsőségére. Hétfőn az uralmunk alá adatott teremtett világ, kedden az ajándékba kapott idő, szerdán a talentumaink használata, csütörtökön az anyagi javaink felhasználása és az adakozás, pénteken pedig az Isten dicsőségére szolgáló élet témájában figyelhettünk együtt útmutatásaira. Az áhítatot követően kisétáltunk a helyi focipálya mellett található Fehér Házhoz, ahol a tágas benti és kinti adottságok miatt a nagy hőségben is át tudtuk vészelni a napot. Ebédet követően minden nap kötött foglalkozásra került sor a nap témájához kapcsolódóan, ez volt, amikor kézműves foglalkozás volt (pl.: hűtőmágnes készítés, üvegfestés, kreatív papírállat készítés), és volt, mikor az ügyességünkre hajazott (játékos vetélkedők).

Tardona (1)

Ezen túl hétfőtől szerdáig 1-1 kis lépéssel mindig készültünk a csütörtöki nagybarcai Csecsemőotthonba tervezett látogatásunkra is: igés kártyákat és képeslapokat készítettünk, plüssöket, gyermekjátékokat és mesekönyveket gyűjtöttünk, melyeket több dobozba rendezve vittünk el nekik ajándékba. Ez a látogatás – úgy gondolom, - mindannyiunk számára (gyermekek és felnőttek számára egyaránt) meghatározó volt, és olyan jól eső érzés volt a gyermekek szájából hallani, hogy „Jöjjünk el hozzájuk máskor is!”

A pénteki napunkon Szilvásváradra kirándultunk, ahol kisvonattal felmentünk a Szalajka-Fátyol-vízeséshez, ahonnan sétálva és sok mindent szemügyre véve érkeztünk vissza a kiindulásunk helyére. Egy fagyi és rövid bazározás után tovább indultunk a szilvásváradiak gyülekezeti termébe. Az ebéd elfogyasztása után felsétáltunk a kerektemplomba, ahol megtartottuk a napi áhítatunkat, és együtt adtunk hálát az egész hétért a mi Urunknak. A templomlátogatás után még az Állami Ménesgazdaságba látogattunk el, ahol a hajtókocsi kiállítás és a lipicai ménes tenyésztéséről és az Állami Ménesgazdaság múltjáról szóló videó megtekintése után a ménest is szemügyre vehettük egy kicsit. Hiszem, hogy a nap végén kicsik és nagyok is élmények sokaságával a szívünkben térhettünk haza.

Tardona (7)

Táborunkat 2024. július 21-én vasárnap 11 órától táborzáró istentisztelet keretében zártuk be, ahol a gyermekek a gyülekezet előtt bizonyságot tettek a táborban tanultakról, valamint közös énekeikkel örvendeztették meg a jelenlévőket. Az istentisztelet végén a táborban gyűjtött pontjaikért igés ajándéktárgyakat is választhattak jutalmul. Mindenért, amit a hatalmas Isten ezen az éven is cselekedett köztünk és hitem szerint bennünk is, egyedül Övé legyen minden dicsőség!

Ezúton köszönjük meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület, valamint Magyarország Kormányának támogatását is, melynek köszönhetően elérhető áron tudtuk tartani a szülők számára a gyermekeik hitbeli fejlődéséért szervezett táborba való bekapcsolódás lehetőségét.

Tardona13